Lezárva marad a Margit híd
Jelenleg a híd déli oldalán dolgoznak a munkások, a régi beton pályaelemeket cserélik újakra. A műemléki felújítás is napokon belül elkezdődhet, visszaállítják a régi öntöttvas lámpaoszlopokat, korlátokat, a híd díszítő elemeit.
Egy évvel ezelőtt, augusztus 20-án zárták le az autók elől a Margit hidat. A Hídépítő-Strabag-Közgép alkotta konzorcium már 2009 végén bejelentette, hogy nem tudja tartani a 2010. augusztus 23-i határidőt, mivel késve kapták meg a kiviteli terveket.
A fővárosi közgyűlés idén júniusban egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fizeti ki a kivitelező által kért 740 millió forintnyi pluszpénzt, és a határidőt sem tolja ki. A döntést azzal magyarázták, hogy bár a kiviteli terveket valóban későn kapta meg a cég, de a rendelkezésükre álló bontási engedély alapján elkezdhették volna az építést megelőző bontási és hídmegerősítési munkákat. A konzorcium azzal érvvel, hogy a projekt feszes határidőit mindenképpen nehéz lett volna tartani, de a kedvezőtlen időjárás miatt sem tudták felgyorsítani a munkát és behozni a lemaradást.
A Margit híd felújítása miatt is (a 4-es metró építése mellett) eljárást indított a tavalyi év végén az ügyészség hűtlen kezelés gyanúja miatt. A beruházás 20,6 milliárd forintba kerül, amiből 6 milliárdot uniós forrásból fedez a főváros.


















Kommentek
Szóljon hozzá!