Magashegyvidéki és mediterrán sajátosságok
Legészakibb nemzeti parkunk a Sajó és a Hernád ölelésében
Az ANP területét hat kistáj alkotja. Ezek az Aggteleki-, a Szalonnai- és a Rudabányai-hegység, az Alsó-hegy, a Putnoki-dombság és a Bódva-völgy. A területen a karsztfejlődés szinte valamennyi mérsékeltövi formáját megtaláljuk. Éghajlata nedves kontinentális, hosszú nyárral és erős hegyvidéki hatással. Természetes növény- és állatvilága az időjárási sajátosságoknak megfelelően alakult ki. Hazánk egyik leghidegebb tájegységének évi középhőmérséklete mindössze 9,1 fok, éves napfénytartama kevesebb, mint 1900 óra. Egy esztendő alatt átlagosan 660 mm csapadék hull. Legnagyobb hozamú vízfolyása, a Jósva-patak. A karsztforrások vízbősége a csapadékviszonyoktól függően eltérő, a természetes tavak mindössze pár méter mélyek. Intenzív csapadékhulláskor és hóolvadás után időszakos tavak keletkeznek. Mesterségesen hozták létre a jósvafői Tengerszem-tavat, a Ménes-völgyi halastavat és a Rakaca-víztározót.
Önálló vegetációk, jellegzetes „vízválasztóval”
A karsztos felszínnek és a szélsőséges mikro-klimatikus feltételeknek köszönhető az Aggteleki-karszt és a Cserehát változatos vegetációja. Növényzetének magashegyvidéki sajátosságai nem a tengerszint feletti 
magasságnak, hanem a Kárpátok közelségének tudhatók be olyannyira, hogy itt-ott előfordulnak kimondottan északi fajok is. A déli száraz, meredek sziklák már mediterrán hatást keltenek. A két önálló vegetációt az Aggtelek-Teresztenye-Perkupa vonal választja el. Ettől északra a mészkőterületen sajátos karsztflóra és mészkedvelő középhegységi vegetáció, míg délre a nagy kiterjedésű, elsavanyodott talajú kavicsháton a nyugat-európai Heide-vegetációval rokonságot mutató növényzet él. Az erdők nagy része gyertyános-tölgyes, kisebb része cseres-tölgyes, míg az északi hűvös töböroldalak extrazonális bükkösöket rejtenek. A meredek, szűk völgyekben szurdokerdő-foltokat találni. A déli, mélyebb rétegű talajon melegkedvelő tölgyesek, a sziklásabbon lejtősztyepp-foltokkal váltakozó molyhos-tölgyes bokorerdők leltek otthonra.
magasságnak, hanem a Kárpátok közelségének tudhatók be olyannyira, hogy itt-ott előfordulnak kimondottan északi fajok is. A déli száraz, meredek sziklák már mediterrán hatást keltenek. A két önálló vegetációt az Aggtelek-Teresztenye-Perkupa vonal választja el. Ettől északra a mészkőterületen sajátos karsztflóra és mészkedvelő középhegységi vegetáció, míg délre a nagy kiterjedésű, elsavanyodott talajú kavicsháton a nyugat-európai Heide-vegetációval rokonságot mutató növényzet él. Az erdők nagy része gyertyános-tölgyes, kisebb része cseres-tölgyes, míg az északi hűvös töböroldalak extrazonális bükkösöket rejtenek. A meredek, szűk völgyekben szurdokerdő-foltokat találni. A déli, mélyebb rétegű talajon melegkedvelő tölgyesek, a sziklásabbon lejtősztyepp-foltokkal váltakozó molyhos-tölgyes bokorerdők leltek otthonra.A terület képéhez hozzátartoznak a jellegzetes karsztvegetációjú száraz, köves oldalak és platók. A köztük húzódó völgyek forrásai, bővizű patakjai körül egész évben üde, virágos réteket találni. A patakvölgyek nagy kiterjedésű mocsárrétjei, magas sásosai és kórósai összefüggő állományt alkotnak. Fontos növénytani értékek élőhelyei a völgytalpak szélén, szivárgó rétegforrásokon kialakult gyapjúsásos láprét-foltok.
Tőzegmohaláp, „ragadozó” növényfajjal
A környék lakosságának megélhetését biztosító mész- és szénégetés az ANP növényzeti képét megváltoztatta. A művelhető területek kialakításához, tüzelőfa-kinyeréshez szükséges fakitermelés átrendezte az erdők szerkezetét. 
Jelentősek az irtásokon létrejött származék- és féltermészetes, másodlagos társulások.
Jelentősek az irtásokon létrejött származék- és féltermészetes, másodlagos társulások.A települések körüli lankásabb térszíneken a terjeszkedő gazdálkodás stabil helyzetet eredményezett. A falvak környékén ritkásan telepített gyümölcsösök gyepes alját évenkénti kaszálással tartották fenn, így a természeteshez hasonló, erdőssztyeppre emlékeztető növényzeti szerkezet jött létre. A sík szántóföldek nagy részének művelését később félbehagyták, az elhagyott parcellákra viszonylag gyorsan visszatelepülnek a környező rétek jellemző növényfajai.
Vegetációtörténeti ritkaság a Keleméri Mohos-tavak Természetvédelmi Terület tőzegmohalápja, mely az utolsó jégkorszak emlékét őrzi. Az úszó láp egyik ritka, rovarfogó növénye a kereklevelű harmatfű. Tőlevelei szőrének végén ülő, harmatcsepphez hasonló fejecskéje tulajdonképpen emésztőnedvvel telt mirigy. A ragadós levélre szálló rovar sorsa itt örökre megpecsételődik!
Nem hüllő, kétéltű! Foltos szalamandra, a címerállat
Az ANP területén 413 védett és fokozottan védett állatfaj fordul elő. A barlangokban 21 denevérfaj egyedei élnek. A nagyvadak képviselői a gímszarvasok, őzek és vaddisznók. Az utóbbi időben a farkas és a hiúz is visszatelepült. Az ürgeállomány az egerészölyv és a parlagi sas tápláléka. Az erdőkben császármadár költ, a vizek mentén nagy számban élnek jégmadarak. A hüllőfajok közül erdei, vízi-, kockás és rézsiklók fordulnak elő, legértékesebbnek számít a pannon gyík. Kiemelendő a park címerében szereplő kétéltű, a foltos szalamandra. A karsztvizekben 42 halfajt számláltak össze, védett a kövicsík, a fenékjáró küllő, s a Petényi-márna. Igen változatos a rovarvilág is, a lepkék fajszáma több mint kétezer. A kis Apolló-lepke legnagyobb hazai állománya itt él. Az egyenesszárnyúak hazánkban csak itt élő képviselője a zöld rétisáska. A park területén látható hazánk egyetlen állami tulajdonú, több mint 120 lóból álló huculménese.
Ha a szén-dioxid mészkővel találkozik
A karsztosodás a mészkő repedéseibe kerülő csapadékvíz hatására jön létre. A víz széndioxid-tartalma – gyenge savként – oldja a mészkövet. A kialakuló karsztformák megjelenését befolyásolja még a tengerszint feletti magasság, a csapadékviszonyok, a hőmérséklet és a talajösszetétel. A karsztos oldódás során a vízben elnyelt szén-dioxid egy része szénsavvá alakul. (CO2+H2O ↔ H2CO3.) A karrok, vagyis a mészkősziklák sekély mélyedései, a víznyelők, a töbrök és az aknabarlangok (zsombolyok) úgynevezett oldódásos karsztformák. A karbonátos kőzetek felszínén az oldó hatás erőssége szerint szabad és fedett karrok keletkeznek. Ott, ahol a felszíni vizek a karsztosodó kőzetbe kerülnek, tölcsérszerű víznyelőket látunk. A töbör (dolina) oldásos vagy szakadékos mélyedés, amin keresztül szintén a mélybe szivároghat a víz. A felszín alatt az eróziós tevékenység barlangokat képez, melyekben a kioldott, feldúsult mészanyag a vízből kiválva hozza létre a cseppköveket (csepegő víz), és a jellemzően félköríves mésztufa gátakat (áramló víz). A cseppkő lehet függő (sztalaktit) és álló (sztalagmit).A legek barlangja – és társai
A Baradla barlang az UNESCO Természeti Világörökség részét képező felszínalatti világ egyik legjelentősebb képviselője. A Baradla-Domica barlangrendszer ismert hossza 25 kilométer, melyből 5,6 km-es a Szlovákiában található. Levegőjének hőmérséklete állandó, relatív páratartalma 95-100 százalék. A Baradla hazánk legkiemelkedőbb, legismertebb, képződményekben leggazdagabb barlangtani értéke. A világranglistán ma már háttérbe szorult, de aktivitása, hossza, cseppkődíszessége alapján a mérsékelt égövben még mindig első helyen áll!
Az Esztramosi Barlangok megismerése minden barlangkutató álma! Csodák születnek és halnak itt meg. A képződmény egy, szigetszerűen a Bódva völgye fölé tornyosuló mészkőhegy, kitűnő, kohászatra alkalmas mészkőből. Vasérces teléreit évszázadokkal ezelőtt bányászták, majd később a mészkőért tették ugyanezt a jellegzetes csúcson. A bonyolult tárórendszerek munkásai gyakran bukkantak ásványokkal kitöltött üregekre. A legalsó, hetedik szint vágataiban ma két jelentős barlangot ismerünk, a Rákóczi 1. és 2. számút.
Az Alsó-hegy legnagyobb, nem függőleges ürege a fél kilométer hosszú Meteor-barlang. Legjelentősebb termének, a Titánok csarnokának hossza közel 100 méter. Nevét a közepén található, hatalmas cseppkövekről kapta. Mennyezetének felső szakaszain érdekes képződményekkel, görbe cseppkövekkel találkozunk. Sajnos feltárásához több baleset, tragédia is kötődik.
A Vass Imre-barlang végpontja mintegy 600 m-re van a bejárattól. Az itt lévő termet egy vetődés kettévágta, a keletkezett omladékon még nem sikerült átjutni. Feltárása óta az ország egyik legjobban megvizsgált objektuma.
Valamennyi barlangot részletesen bemutatja a www.anp.nemzetipark.gov.hu weboldal.
Évszámok tükrében
1926 – a Baradla-barlangot Nemzeti Örökséggé nyilvánítják.
1940 – a Baradla-barlangot védetté nyilvánítják.
1950-58 – A Baradla-, Béke-, Szabadság-, és Vass Imre barlangok felszínét természetvédelmi területté nyilvánítják.
1978 – Közel húszezer hektáron létrehozzák az Aggteleki Tájvédelmi Körzetet.
1979 – Az UNESCO bioszféra-rezervátummá nyilvánítja az Aggteleki Tájvédelmi Körzetet.
1983 – Az Esztramos-hegy egyes területei természetvédelmi oltalmat kapnak, és a Tájvédelmi Körzethez kerülnek.
1985 – Létrehozzák az Aggteleki Nemzeti Parkot, ami később I. fokú természetvédelmi hatósági jogkört kap, amit a Sajó- és a Hernád-folyók, valamint az országhatár által határolt illetékességi területén lát el.
1995 – Az UNESCO Világörökség Bizottsága az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjait Világörökség rangra emeli
2001 – A park területe az Esztramos-hegy védetté nyilvánítását követően 20.170 ha-ra bővül.
(Forrás: http://anp.nemzetipark.gov.hu – 2009. 12. 18)
Hasonló cikkek
Legolvasottabb cikkek
-
Kommentek
Szóljon hozzá!