Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

A tradíció és a megújulás sajátos találkozása

Divat a hagyomány

Szilvási-Kassai Eszter | archív | 2017.07.03. | 2017.07.05.
A tradíció és a megújulás sajátos találkozása
Fehér Jánosné, Irén élete a hagyományok ápolása, őrzése. Gyerekkorában az anyatejjel szívta magába a palóc értékeket, később azonban kissé eltávolodott tőlük, hogy aztán a néptánc által ismét visszatalálhasson gyökereihez. Az útkeresés olyannyira jól sikerült, hogy tízévnyi néptáncos pályafutás után a viseletkészítésben tudott kiteljesedni. Kutatómunkába kezdett szűkebb pátriájában, tanulmányozta a fedémesi viseleteket, majd ezt kiterjesztve egész Palócföld megnyílt előtte. Olyan kollekciókat hoz létre, amelyek ünnepi és hétköznapi viseletként is kényelmesen hordhatók, egyediek, minőségi alapanyagból készülnek. Munkásságát számos díjjal elismerték, 2016. augusztus 20-án pedig átvehette a Népművészet Mesterének járó címet is.
Irén azt vallja, munkájához tisztelet, alázat, szorgalom és elhivatottság kell – erről beszélgettünk a viseletkészítővel.
 
Vissza a gyökerekhez
 
Egy tradicionális palóc falu hagyományőrző családjába született. Milyennek képzeljük el az ottani világot? Milyen volt ilyen környezetben gyerekeskedni?
– Mind mai szemmel, mind annak idején, amikor gyerek voltam, nagyon szerettem abban a kis faluban élni. Fedémes kis zsákfalu, a Mátra és a Bükk találkozásánál fekszik, ha jól tudom, most háromszázhúszan laknak benne. Persze azt azért nem mondhatom, hogy ugyanúgy élnek ott a hagyományok, mint régen, mondjuk kétszáz évvel ezelőtt. Az idősebbek, így például a szüleim még mindig hagyományosan ünnepelnek, tiszteletben tartják azt, hogy különböző alkalmakkor miben, hogyan jelenjenek meg. Más viseletet hordanak ünnepségek idején, mást, amikor templomba mennek, és megint mást, amikor vendégségbe. Tisztelték, és most is tisztelik az alkalmat.
Presztízs Magazin Az, hogy egy ilyen értékmentő közegben nőtt fel, meghatározta-e az Ön számára azt, hogy hagyományőrző tevékenységgel foglalkozzon felnőttként? Természetes velejárója volt mindez a származásának?
– Biztos, hogy nagyon befolyásolta az életemet, hiszen én még láttam, amikor a szüleim, főleg télen meglátogatták a családokat, és vitték magukkal a hímezni, fonni valót – bár édesanyám inkább szövéssel foglalkozott. Akkor is dolgoztak, amikor elmentek rokonokat látogatni. A hagyomány tiszteletét így a szülői házból hoztam. Az édesanyám nagyon igényes mind a mai napig, nekem kötelező volt azt csinálni, amit ő mondott, például a saját stafírungomnak az elkészítését. Ő tanította meg, hogyan kell hímezni, a keresztanyám pedig azt, miként kell horgolni, a viseletek készítéséhez az alapokat tehát otthonról kaptam.
A szülői háztól elszakadva, hogyan folytatódott a pályája?
– Elkerültem egy nagyon híres varróasszonyhoz, ahol szabás-varrást tanultam Borsodnádasdon, és valójában megtanultam varrni. Később, 1975-ben költöztem Egerbe, ahol egy neves néptáncegyüttesben táncoltam, itt kerültem újra kapcsolatba a viselettel, és amit gyerekkoromban láttam, tapasztaltam, ekkor ismét felidéződött. Minden megmaradt bennem, és ezek az emlékek szabályosan feltörtek belőlem a néptáncegyesületben. Rájöttem, hogy a viselet, nem egy egyszerű ruha, amit magunkra öltünk. Benne van magában a szóban is, hogy ezt „viselni” kell. Több mint harminc évvel ezelőtt kezdtem el kutatómunkát végezni, akkor indult el tulajdonképpen a pályám, az út, hogy viseletkészítővé váljak.
 
Fedémesből Milánóba
 
Mi volt az első ruhadarab, amit elkészített?
– Az első természetesen a saját szülőfalum viselete volt. 1984-ben a férjemnek készítettem, akkor már gyesen voltam a második gyermekemmel. Számomra az volt a fontos, hogy ahol élek, azokat az anyagokat dolgozzam fel, és a régi formák alapján készítsek magunknak olyan holmikat, amiket bárhová felvehetünk. Ez a munkám tulajdonképpen egy ingruha volt, a hagyományos minták alapján készítettem, ezt próbáltam a saját elképzelésem alapján keresztszemesen díszíteni. A mai napig őrzöm. Később különböző motívumokkal gazdagítottam a ruhákat, ezeket a kutatómunkám során a faluban vagy a környező településeken – Fedémes és Eger környékén – találtam. Ekkor kezdtem el elkészült darabjaimat pályázatokra is beadni, melyet a zsűrik rendre be is válogattak. Aztán 1986-ban elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet.
Presztízs Magazin 2015-ben pedig már a Milánói Világkiállításon mutatta be ingvállhímzését…
– Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem rajta. Nagyon sok élménnyel gazdagodtam úgy, hogy közben én is megmutathattam, hogyan készülnek a palóc hímzések, a mesterke, a borsóka és a subrika. Jó érzéssel töltött el, hogy tetszettek a munkáim, és az a munkafolyamat, amit ott meg tudtam mutatni az érdeklődőknek. Sokan örültek, amikor felfedezni vélték, hogy ezeket az öltéseket, technikákat ők is tudják, ismerik. Nagy sikert arattunk mesterség-bemutatónkkal, népművészeti kiállításunkat számosan megcsodálták. Rácsodálkoztak arra, hogy hogyan készül a csipke, vagy egy-egy ingváll díszítménye.
Az autentikus viselet milyen ruhadarabokból áll?
– Minden településnek megvan a maga viselete, ezek falvanként eltérőek. Mondták is az öregek, hogy amikor elmentek egy búcsúba, a ruházat alapján megmondták azt, ki honnan jött. Tehát akár a fedémesi asszonyoknak a viselete, amit már csak a hagyományőrző csoport vesz magára ünnepségek alkalmával, három-négy alsószoknya csipkével díszítve, erre jön rá egy szoknya, majd a ráncolt szoknya. Horgolással díszített kötényük volt, a szuka ingek ingvállát fedémesi hímzéssel és horgolással, az ing ujját szintén horgolással díszítették. Erre jött rá a mellény, vagy más néven pruszlik, amihez tartozott egy különleges „tökmaggal” díszített karöltő. A szabása egyszerű volt, a derék részen passzos, az alatta lévő rész rakott, így tudták még jobban kiemelni a karcsú derekat.
– Mik a tipikus jellemzői a motívumokat illetően?
– A palóc motívumoknál jellemző a piros-fehér-kék színű összeállítás. Valójában annyira hangsúlyosan ezeket a színeket én ma már nem használom, mint ahogyan régen, hanem inkább szolidan és jelzésértékűen jelenítem meg a motívumokat, például kék vagy piros pöttyel. Amikor Hollókővel foglalkoztam 2015-ben, akkor már inkább a piros és a kék dominált.
Felkérték Önt a hollókői viselet újragondolására. Ha például Kalocsa környékéről keresnék meg, azt is elvállalná?
– Nem. Azzal a viselettel foglalkozom, ahol élek. Más megkereséseket nem fogadok el.
 
Ünnep a hétköznapokban
 
Presztízs Magazin Mit gondol, a mai világban van még létjogosultsága a viseletkészítésnek?
– Azt gondolom, hogy igen. Sőt, azt tapasztalom, hogy egyre jobban érdeklődnek iránta az emberek! Aki igényes és szeretne magának valamilyen egyedi darabot, az biztosan hozzám vagy hasonló viseletkészítőhöz fordul. Ezek megunhatatlan és örök ruhák. Azt szoktam mondani, hogy minden egyes darabját külön is lehet viselni bármilyen alkalomra, és ha valaki kreatív, akkor egy ingvállat is fel tud dobni egy övvel, vagy megfelelő gyönggyel, mellénnyel. De tudja mit? Hordhatjuk egyszerű farmerral, vászoncipővel kiegészítve, kedvünk, hangulatunk szerint. Mindig az újdonság erejével hat viselőjének a megjelenése, tehát érdemes a ruhatárba illeszteni.
Melyik darabjait ajánlaná, úgymond alkalmi viseletnek?
– Váraszói alkalmi viseletet például a „vizitke” bársonnyal, sujtással díszített és gyöngyökkel hímezett kabát. Régen fontosnak tartották, hogy ne csak az eleje legyen díszített, hanem a háta is, hiszen a ruha hátának vonalvezetése és díszítménye szintén a viselet éke. A kabátból kivillanó, váraszói motívummal díszített szuka ingváll, hagyományos formavilágú, díszítéssel ellátott. De nagyon különleges a bodonyi palóc ünnepi viselet is. A fekete szoknya és a mellény ünnepélyességét maga a díszítmény adja. A fehér ingváll bodonyi palóc piros, kék és fehér fonallal hímezett apró motívummal és kézi horgolással van díszítve. Ezt emeli ki a fekete szoknya.
Presztízs Magazin Mi kell ahhoz, hogy a viseletek még több száz évig fennmaradjanak?
– Mindenkinek tennie kell ezért! Volt egy időszak, amikor az emberek kivetkőztek – szó szerint – saját magukból, a hagyományaikból, az értékrendjükből. Ellökték maguktól mindazt, amit az elődeiktől kaptak örökül. Aztán később mégis észrevették, hogy mennyire fontos a gyökerek megőrzése, az identitás ápolása. Azt gondolom, az emberek fejében kell rendnek lennie, tudniuk kell mihez igazodni, tudniuk kell, hogy melyek azok az értékek, amikhez bármikor visszatérhetnek. Az osztrákok, a tiroliak, a svájciak már korábban ráébredtek erre, én azt tapasztalom, hogy a mi időnk most jött el, most kezdünk ismét visszatalálni gazdag hagyományainkhoz és egyedülálló viseleteinkhez.
Milyen lenne az idillikus világ?
– Nekem nagyon tetszett az, amikor az öregek elmesélték, hogy a búcsúban a viseletek alapján be tudták azonosítani azt, ki honnan jött. Jó lenne, ha ez visszatérhetne, természetesen modernebb, a mai kor követelményeinek megfelelő keretek között. Szívet melengető lenne, ha az utcán a régi viseletek mai változatai alapján fel lehetne ismerni, hogy az illető melyik tájegységhez kötődik.
Ön hogyan öltözködik a hétköznapokban?
– Amikor a műhelyben vagyok, akkor természetesen egy szabadidőnadrágban, de egyébként nem is ismernének meg, ha netalán egy nadrágban jelennék meg valahol. Mindig az alkalomnak megfelelő egyszerű öltözetet hordok, de ha színházba megyek, akkor biztosan a szebbik faját veszem magamra.
 
 
Presztízs MagazinNÉVJEGY
Fehér Jánosné Irén egy palóc kisfaluban, Fedémesen született. Az egri néptáncegyüttes alapító tagja. Férje, Fehér János fazekas, gyöngykészítő, fiai, Zsombor és Viktor a Fonogram-díjas Kerekes Band alapító tagjai.
Irén viseletei bejárták a világot, bemutatta munkáit Svájcban, Franciaországban, Finnországban, Németországban, Olaszországban és Oroszországban is, állandó kiállításának pedig Hollókő Ófaluja ad otthont.
A Heves Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, Népi Iparművészeti Tanács testületi tag, az Országos Csipke- és Viseleti Alkotótábor vezetője, munkája elismeréseként pedig a Népművészet Mestere cím mellett, Csokonai-díjjal, Népi iparművész címmel, Gránátalma-díjjal, valamint Zilahy-díjjal jutalmazták.
 
 
Presztízs Magazin
 
Akinek a születésnapja három napig tart
Kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy a születésnapjuk három napig tart - Fehér Jánosné viszont közéjük tartozik. 
„Édesanyám még otthon szült, mint sokan mások abban az időben, a szülőfalumban, Fedémesen” – kezdi a történetet Irén. „Bár nem emlékezhetek kristálytisztán, de május elején biztosan fontosabb dolgokkal lehettek elfoglalva a szüleim, mintsem az anyakönyvvezető után szaladgáljanak, ugyanis – bár 9-én születtem – végül május 11-től vagyok nyilvántartva” – teszi hozzá.
A viseletkészítő persze ezt egy cseppet sem bánja, hiszen három napig kapja a jókívánságokat.
 
Szóljon hozzá!
Még nincs értékelve
Küldje el ismerősének!

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése