A botox hatásai
A botox, valójában egy halálos méreganyag, amelyet a clostridium botulinum baktérium termel, és komoly veszélyt jelenthet bárkire, már nagyon kis mennyiségben. Justinus Kerner, német orvos fedezte fel az 1800-as években, amikor is „kolbászméregként” emlegették, hiszen romlott húsban termelődve, ételmérgezést okoz, idegbénító hatása miatt pedig súlyosabb esetekben légzés-, és szívműködés leálláshoz vezethet. A természettudomány azonban csak majd 180 évvel később kezdte el komolyabban vizsgálni.
A tudósok megfigyelték, hogy ha felhígítják, és a halálos adag milliomod részét befecskendezik az emberi szervezetbe, akkor egyéb élettani hatásai is vannak, melyeket ki lehet használni, és nem feltétlenül károsak. Észrevették, hogy gátolja az idegek és az izmok közötti kapcsolatot, vagyis az alkalmazott területen, mintegy kikapcsolja az idegek ingerület átvivő hatását. Ez egy bénító toxin, és ahogy megbénítja az izmok összehúzódását, úgy a mimikai izmok összehúzódását is blokkolja, így sikerrel tudják használni a szarkalábak eltüntetésére. A hatása valójában nem örökké tart, a méreganyag lebomlik a szervezetben, de adig is a bőr kisimul tőle, és azokon a problémás területeken, melyeken korábban semmilyen más kozmetikai kezelés nem segített, azon a botox látványos változást ér el.
Azt is észrevették, hogy nem csak az izmok összehúzódását bénítja, hanem a verejtékmirigyek működését is. Sok éve ismert és viszonylag gyakran használt kezelési módszer ez az orvostudományban, hiszen van olyan kóros izzadás, amely már összeférhetetlen a normális élettel, és ilyen esetekben akár ez a toxin tud ideiglenes segítséget nyújtani. Nyilvánvaló, hogy egy átlagos izzadási problémákkal küzdő ember számára nem jelenthet megoldást egészségügyi szempontból, hogy néhány évente botoxot spricceltet a kényesebb területekre, azonban szélsőséges, és nagyon válogatott esetekben, a szakemberek ilyen lehetőségekkel is számolnak.
Az 1980-as években hagyták jóvá a szer alkalmazását orvosi célokra, hiszen rájöttek, hogy kitűnően alkalmazható például a kancsalság gyógyítására, illetve az akaratlan pislogási kényszer leküzdésére. A cervicalis dystonia, vagyis az úgynevezett ferde nyak kezelésére 2000-től használják, de sikereket értek el vele a térd ízületi gyulladása és kopása terén is. Segíthet a jóindulatú prosztata megnagyobbodásban szenvedőknek, illetve a nőknél az orgazmuskészség növelésére szintén ezt a szert fecskendezik a vaginába. További kísérletek folynak a botoxszal történő fejfájás és a fülcsengés megszüntetésére is.
Számos esetben azonban nem ismert a toxin hatásmechanizmusa, és leginkább feltételezésekre, és megfigyelésekre alapoznak a kutatók. A szem problémáinak kezelése közben figyelték meg, hogy amellett, hogy remek hatással van a kancsalságra, a páciensek bőre a befecskendezett terület környékén kisimult, szarkalábaik eltűntek. Ezért is alkalmazzák főleg az arc felső részén, bár újabban az állba, és a száj melletti területekbe is injekciózzák.


















Kommentek
Szóljon hozzá!