Rendeletmódosítás a kistermelők érdekében
Július hatodikától hatályos az a rendeletmódosítás, melyet a Vidékfejlesztési Minisztérium hozott az állati alaptermékek (tojás, tej, nyers hús) és a feldolgozott kistermelői termékek (tejtermékek, lekvárok, húskészítmények) értékesítésére és előállítására vonatkozóan.
A rendelet egyértelműen a kistermelőket, feldolgozókat védi, és ösztönözni kívánja a hazai termékek, ezen belül is a lokális áruk vásárlását. Kimondja ugyanis, hogy a helyben megtermelt termékek az előállítás szerinti megyében és Budapesten vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva az ország területén legfeljebb 40 kilométer távolságon belül a végső fogyasztó részére, vendéglátó egységekbe, boltokba, sőt akár közétkezdékbe is értékesíthetők.
A szabályozás kimondja, hogy ellenőrzött állományú baromfi és nyúl házi vágásánál, ha az a végső fogyasztóhoz kerül közvetlen értékesítésre, nem kell a vágásnál hatósági húsvizsgálatot elvégeztetni, ha a levágott állatok száma legfeljebb heti 50 darab tyúkféle, 25 db víziszárnyas, vagy pulyka, 13 darab nyúlféle.
A rendelet továbbá engedélyezi a turisztika számára is hasznosítható ökör, kecske, birka és disznóvágást is, ha az állat ellenőrzött állományból származik. Ezeket a vágásokat a hatóság felé továbbra is be kell jelenteni. A falusi vendéglátás számára, valamint rendezvényeknél lehetőség nyílik a hús helyi feldolgozására és fogyasztására is. Sőt az új szabály értelmében a kistermelő is nyújthat szolgáltatásokat más kistermelők részére élelmiszerének előállítása során (húsfüstölés, őrlés, préselés…). Az állat vágása és feldolgozása, és az ételkészítés azonban más kistermelővel nem végeztethető.


















Kommentek
Szóljon hozzá!