Tőzsdeiskola 1

Ismerkedés a tőzsdei befektetések és spekulációk világával

Katona Zsolt Vazul | 2010.05.30. | 2010.10.05.
Tőzsdeiskola 1
A mindennapi életünket alapvetően megkeserítő pénzügyi-gazdasági válság egyre több magyarban erősíti meg, hogy újra kell értékelnünk dolgainkat, és bátran szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy apáink tanítása ebben a megbolydult világban sok esetben nem állja ki az idő próbáját. Elődeink, és tanítóink folyamatosan arra neveltek bennünket, hogy az elvégzett munkának becsülete van. Azt tanították, hogy fontos a munkafolyamatok során az ember által hozzáadott érték, amelyet sok esetben kétkezi munkánk, tudásunk biztosít, és az ily módon előállított javak jelentik a megélhetést, a hasznot. Keserű szívvel látjuk azonban, hogy a fogyasztó centrikus, globalizált világunkban ez ma már egyáltalán nem így működik, mert az igazán nagy profitból elsősorban nem a kétkezi munkások, termelők, a különböző fogyasztási javakat előállítók gazdagodnak, hanem a kereskedők és a pénzpiacok szereplői, a bankok, tőzsdei befektetők és spekulánsok.

Sopánkodhatnánk azon, hogy a világ megváltozott természete már csak ilyen. Lázadhatnánk együtt, hogy egységes politikai akarattal változtassunk a jelenleg változtathatatlannak tűnőn, miközben a világot irányító pénzügyi oligarchák elnyelnek minden ilyen irányú igyekezetet és ellenállást. Megváltozott világunk rövid és középtávon új törvényeket ír, amelyekhez alkalmazkodnunk kell, mert jelenleg már megmaradásunk a tét. Tudomásul kell vennünk, hogy a profitért folyó harc számunkra új és ismeretlen terepeit kell kiismernünk, miközben szembe kell néznünk és fel kell számolnunk az elmúlt ötven év során felhalmozott, talán legsúlyosabb bűnünket, pénzügyi műveletlenségünket. A legtöbb magyarnak, ha a boldogulás és sikeressé válás útjára kíván lépni, el kell sajátítani azokat a legfontosabb pénzügyi ismereteket, amelyek nélkül a megváltozott világban kitűzött céljai szinte elérhetetlenek.

Cikksorozatomban a misztérium fátylát lerántva, a tőzsdei befektetések és spekulációk világába kívánom elkalauzolni az érdeklődőt és egyszerű, közérthető, mindenki számára könnyen emészthető módon szeretném megosztani azokat a legfontosabb ismereteket, amelyek alkalmazása révén az „útkereső” jó eséllyel indulhat az eredményes profit gyarapítás útján.
A tőzsde kiemelt kockázatokat rejtő terep, de az ismeretek helyes elsajátítása és a rendszeres gyakorlás - demo számlákon – jó kockázatkezelési stratégiával párosítva, következetes kitartással, előbb- utóbb meghozza gyümölcsét és felkészít bennünket a bőséges szüretre. Hiszem és tudom, mert már tapasztaltam, hogy a tőzsde-parkett ma a világ legnagyobb, komoly hozamokkal kecsegtető „szőlőskertje”.
Nyissunk hát együtt ajtót erre a közel sem kockázatmentes, de varázslatos világra!
 
Presztízs Magazin
A világ tőzsdéin számtalan termékkel és pénzügyi instrumentummal lehet kereskedni, amelyek közül mi elsőként a részvényeket fogjuk megismerni. Ebbe a folyamatba a világháló térhódításának köszönhetően, sajátszámlás kereskedéssel közvetlenül már mi is részt tudunk venni. De mielőtt nagyon előreszaladnánk a témában, tisztáznunk kell néhány fogalmat. Mi is az a tőzsde és mi a részvény?
 
A részvény a részvénytársaságok, vállalatok alapításakor, vagy alaptőkéjük emelése során kibocsájtott értékpapír, amely a vállalat tőkéjének meghatározott hányadát testesíti meg. A részvények összege adja a részvénytársaság alaptőkéjét. Fontos ismérve, hogy tulajdon jogot megtestesítő, lejárat nélküli értékpapír, amely a részvényt kibocsájtó vállalatban szerzett részesedést igazolja. Hosszú időn keresztül papír alapon is kinyomták így egy-egy tranzakció során a  fizikálisan is gazdát cseréltek. A papír hátlapjára ilyenkor felvezették az új tulajdonos nevét és az ügylet létrejöttének idejét, így végig lehetett követni kik voltak a korábbi tulajdonosok.  A számítástechnika és a világháló szédületes tempójú fejlődése azonban új kapukat nyitott meg a kereskedésben. Felgyorsította a folyamatokat, így ma már a részvények dematerializált formában léteznek és virtuálisan kereskedünk velük, aminek fő helyszíne maga a tőzsde.
 
A tőzsde az a piac, amely szabályozott kereteket biztosít a különböző termékek és pénzügyi instrumentumok kereskedésére. Szigorúan szabályozott, nyílt piaci kereskedés színtere, amely a kereslet és kínálat koncentrálását biztosítja.
A korai tőzsdék kialakulásban jelentős szerepet játszott az-az igény, hogy a vállalkozások elindításához, fejlesztéséhez szükséges pénz - amennyiben nem állt rendelkezésre -, úgy a költséges banki hitellel szemben kedvezőbb módon is előteremthető legyen. A tőzsde új pénzhez jutási lehetőséget jelentett a cégeknek. A vállalkozások által kibocsájtott részvények ellenértéke így kamatterhektől mentes, szabadon felhasználható tőkét jelentett.
A részvényeket megvásárló befektetők pedig jelentős előnyöket élveztek és élveznek ma is, mivel befektetésükkel nem kellett tartósan elkötelezniük magukat egy-egy cég mellett. A tőzsde révén, a részvények cseréjével , később pedig értékesítésével , az adott cégből gyorsan ki tudtak szállni, ezt követően pedig akár azonnal egy másikba befektetni. Ez a jelentős likviditás, és az általa nyújtott mozgástér biztosítja számukra a befektetés teljes szabadságérzetét.
A tőzsdei kereskedés mára a világ „pénzügyi motorjává” nőtte ki magát. Óriási tőke cserél gazdát a piacokon óráról, órára, a létrejöttét kiváltó szükségletek pedig már rég nem dominánsak. Így túllépve rajtuk a megtakarítások, befektetések nagyfokú koncentrálásával, a szabályozott folyamatos kereskedés biztosításával a profitszerzés kiváló, elsődleges terepét biztosítja a befektetők és spekulánsok számára.
 
A következő részben megismerkedünk a fontosabb tőzsdékkel, tőzsdeindexekkel, a tőzsdei szereplőkkel és a kereskedéssel, valamint a megbízások típusaival. Bemutatom, honnan tudunk ingyenesen elemzőprogramokat és valósidejű kereskedési adatokat letölteni és miként kell azokat használni.
Szóljon hozzá!
Értékelje a cikket:
Még nincs értékelve
Küldje el ismerősének!

Kommentek

Szóljon hozzá!