2009.09.11.
A magyarországi zenei életbe új és izgalmas színt hozó Hangfestők trió két tagjával, Sinha Róberttel és Bartók Eszterrel ültünk le beszélgetni. Meséltek a kezdetekről, a közönség nyitottságáról, sikereikről és arról, hogy ők hogyan gondolkoznak a zenéről, az alkotásról.
- Hogyan találtatok hárman egymásra, látszólag teljesen különböző zenei múlttal?
Sinha Róbert: - A Holland Királyi Zeneakadémia klasszikus gitár szakán végeztem, s a mai napig játszom klasszikus zenét is. A hangszerem pedig hozza magával a spanyol zenét, persze el lehet kerülni, ha valaki nagyon akarja, de kár volna, mert egy csodálatos világ. García Lorca esteken működtem közre, meg a spanyol nagykövetség is támogatta néhány fellépésemet és Vidák Robit is ilyen környezetben ismertem meg. Tetszett a játéka, főleg az, hogy nem próbálta utánozni a spanyol flamenco-gitárosokat, hiszen azt nem lehet, ahhoz Andalúziában kell születni. Ő ismereteit beépítette saját roma zenei kultúrájába. Ezek miatt gondoltam úgy, hogy érdemes volna együtt dolgoznunk. Kitaláltuk, hogy egy olyan fúziót kellene csinálni, amiben elég markánsan jelen van a magyar népzene, a flamenco és sok egyéb hatás is. Ehhez kezdtünk el tudatosan keresni egy női hangot.
Bartók Eszter: - Amikor Robi megkeresett, én javában a második lemezemen dolgoztam, és ilyenkor igazából nem tudok másra koncentrálni. Az elképzelés, miszerint népdal központú fúzió az, amire szeretnének fölkérni, kissé a gyermekkoromat idézte. Érdekes egybeesés volt, hogy pont akkor írtam a Rozmaringos dalomat az Indigo című lemezemre, mely egészen népdalszerűre sikeredett, ők pedig éppen ebben az időben egy hasonló elképzeléssel álltak elő. Miután elkészültem a lemezemmel, találkoztunk és működött. Tetszett, hogy három, ennyire különböző ember abban hasonlít, ahogy és amilyen nyitottsággal-érzékenységgel közelíti meg a muzsikát. Azt hiszem, ezért tud működni. Mindenki önmagát képviseli benne és mégis népzenés, bár egyikünk sem népzenész.
- Folyamatosan bővül és változik a repertoárotok a koncerteken. Teljesen önálló dalok készítésén nem gondolkoztatok még?
B. E.: - Vannak ötletek ilyen irányba is, de a Hangfestők alapkoncepciója elég fixen meg volt a fiúk fejében, ki voltak dolgozva a témák, énekhangra volt szükségük. Kezdetben inkább kalandnak fogtam föl, ám az idő múlásával egyre több olyan dal született, amit már hárman raktunk össze, és lehetséges, hogy egyszer csak átkattan az agyam, és intenzívebben elkezdek írni ebbe a produkcióba is. Viszont jelenleg szinte minden energiámat leköti az, hogy a popzenében dalszerző-szövegíróként dolgozom, és immáron a harmadik albumomat készítem.
SR: - Eszti azért kicsit szokott változtatni a népdalokon. Ezt szabad, hisz évszázadok óta folyamatosan alakulnak, s ettől jobban is idomulnak a Hangfestők-stílushoz. Ugyanakkor mi ketten Vidák Robival - hangszeres zenészek lévén - nehezen tudunk énektémákat írni. Eszti viszont könnyen és olyan gyönyörűen, hogy mi csak csodálkozunk. Igazából ez lehetne a következő lépés a saját szerzeményeinknél is.
- Médiában legfőképp külföldi fellépéseitekkel vagytok jelen. Hogyan találtak meg titeket ezek a lehetőségek?
SR: - Érdekes a kérdés, mert a Szépművészeti Múzeumban volt az első közös fellépésünk, és egy héttel később már Brüsszelben voltunk. A lehetőségre kinti ismerősöm ajánlott minket, aki látott már engem játszani az ottani Magyar Kulturális Intézetben. Spanyolországba, a Zaragozai Világkiállításra nyilván a spanyol-magyar zenei fúzió miatt hívtak meg minket. A madridi koncertünk pedig ennek a fellépésünk sikerének volt köszönhető. Ezután jött Párizs és Bordeaux, most pedig Helsinkibe készülünk.
- Így első hallásra úgy tűnhet, külföldön sikeresebbek vagytok, jobban nyitnak felétek, mint itthon. Segítenek nektek ezek Magyarországon is?
SR: - A média inkább a külföldi szerepléseinkre figyel, ez igaz. Ennek ellenére itthon is sok rangos helyszínen felléptünk már, és számunkra nagyon megtisztelő az a figyelem, amellyel a hazai közönség mindig fogadott bennünket. Szóval a közönség és a zenekar teljesen nyitott egymásra, ahol nehézségekbe ütközünk néha, az maga a csatorna, amelyen eljuthatunk egy adott fellépésig, de előbb-utóbb biztos visszaköszön, hogy Európát járjuk. Hiszek a színvonalban, a kompromisszumok nélküli profizmusban, emellett pedig a szívben és lélekben. Ezeknek együtt kell működnie, és az eredmény eljut az emberekhez.
BE: - Én is a munkát teszem az első helyre. Nem gondolom azt, hogy az embernek kifelé kell figyelnie, mert úgy érzem, akkor valami nagyon fontos elveszik. A kiinduló állomás az, hogy önmagunknak meg tudjunk felelni benne, hogy egyre több önfeledt örömélményünk legyen.
- Jó látni ezt az eltökéltséget. Milyen későbbi terveitek vannak? Esetleg egy Hangfestők lemez?
BE: - Igen, tervezgetjük, folyamatosan szó van róla. Addig sokat kell még dolgozni, hogy az embernek legyen egyre inkább megmutatnivalója.
SR: - Szerencsére nagyon sok emberhez eljut a zenénk, így tényleg jogos felvetés a lemez. A párizsi fellépésünknél, mikor a végén keresték rajtunk a Hangfestők CD-t, akkor éreztük igazán ennek a hiányát, de eddig szinte minden hazai és külföldi fellépésünk során előfordult ez. Tehát van okunk az optimizmusra. Dolgozni kell, ismerjenek meg minket egyre többen Magyarországon és az egész világon!
Szöveg: Káldy Zsolt
Képek: Horváth Krisztián (www.jaman.hu)