Barkas-lefulladás, Forma-1-es futam, vadmotorozás és egy nyári bagzó macska pár megzavart idillje – a többi közt ilyen hangokat utánoz. Nevettet, lefojt és fárad.
A 27 éves Illés Tóni Magyarország egyik legnépszerűbb motorhang-utánzó művésze. Szerepelt már élőben például a népszerű Boros-Bochkor duó rádióműsorában, a Bumerángban is, ahol megcsillogtatta nem mindennapi tudását, de Talmácsi Gábor motorversenyző világbajnokkal is találkozott már, itt szintén az életszerű hangutánzásaival nyerte el a közönség tetszését.
Tovább
Ha azt írom, hogy a fesztiválhelyszín festői, akkor éppen csak megközelítem a valóságot. Ötnapos fesztivált rendeztek három településen, ezeken belül...
Tovább
Augusztus 10-én megnyitja kapuit Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja a VII. EMI-tábor, a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél.
Tovább
Az erdélyi Bözödi tó partján idén harmadik alkalommal tartották a FiERD-tábort – a kisfesztivál jól indult, de rosszul végződött, az Ossian nem...
Tovább
Új őrület indult világhódító útjára, a planking vagy más néven deszkázás. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az ember valami lehetetlen helyen vigyázban fekszik, lefotózza magát, és már tölti is föl kedvenc közösségi oldalára.
Tovább
Ha szeretsz fesztiválozni, de nem bírod a tömegnyomort és az emberszagot, van alternatíva: a Fishing on Orfűt Magyarország legbarátságosabb fesztiváljának tartják. Voltunk, tudjuk, mondjuk.
Tovább
Május 5-e és 8-a között, három helyszínen 10 ezer 106 jegyet váltottak a 42. Magyar Filmszemle vetítéseire. Ez jóval alacsonyabb látogatószám a korábbiaknál.
Tovább
A tánc világnapja alkalmából idén is odaítélték a szakma elismeréseit. Az évad legjobb alkotója Frenák Pál lett. Életműdíjat id. Nagy Zoltán táncművész, a Magyar Nemzeti Balett tagja és Tóth Sándor táncművész, koreográfus, a Pécsi Balett alapító tagja, későbbi igazgatója kapott.
Tovább
Nem emelkednek a jegyárak, de így is lesznek új helyszínek az idei Szigeten.
Tovább