Újjászületik a siófoki kenyérgyár

Tancsa Ágnes | Siófok Online | 2010.07.31. | 2010.07.31.
Újjászületik a siófoki kenyérgyár
A hajdani kenyérgyár épületének átalakítására kiírt nyílt nemzetközi építészeti pályázatra összesen 64 pályamunka érkezett. Tegnap, ünnepélyes eredményhirdetés keretében mutatták be a nyertes tervet.

Az ipari épületben három éve művészeti galéria működik, ezt szeretnék egy világszínvonalú építészeti értéket felmutató, korszerű kulturális, oktatási és technikai központtá átalakítani 2012-ig, a szomszédos régi szódagyár területének bevonásával. A teljes nevén 320 fok Művészeti, Kulturális és Technikai Központ a kortárs művészeti közgyűjteményeket fogadná be, művészeti képzés helyéül szolgálna. Jelentős kiállító- és eseménytérrel rendelkezne, befogadna éttermet, kávéházat, alkotóházat, műhelyeket. A projekt megvalósulásával Siófok megítélése, helyzete is jelentősen változna a kulturális turizmus terén.

A pályázatot bíráló, neves építészekből, művészettörténészekből és gazdasági szakemberekből álló bizottság 14 pályaművet díjazott és tett javaslatot megvételükre. A nyertes pályázatot 7,5 millió forintért vásárolta meg a város, a többi díjazott között további 25,5 millió forintot osztottak ki.
 
A 14 pályamű a kenyérgyár jelenlegi 3Color kiállítása mellett, péntektől tekinthető meg.
A Balaton Fejlesztési Tanács kiemelt támogatását élvezi a 320 fok projekt, ami 2,4 milliárd forintból valósulna meg, amiből 1,4 forintot az Unió biztosít. Az ütemterv szerint szeptember végéig kell elkészülnie az elvi építési engedély kérelemnek és a megvalósíthatósági tanulmánynak. A 12,5 ezer négyzetméteren elterülő kulturális központ építése 2011 közepén kezdődhetne.
Szóljon hozzá!
Értékelje a cikket:
Még nincs értékelve
Küldje el ismerősének!

Kommentek

Szóljon hozzá!