A zene várost épít
A rendezvény nem titkolt célja, hogy a város megmutassa, hogy bár a Kultúra Fővárosa címért folytatott versenyben alulmaradtak, igen is fesztiválváros, kulturális központ Miskolc. A 10-dik, jubileumi operaünnep is számos kísérő programmal, szabadtéri rendezvényekkel várja az ide érkezőket.
A programsorozat június 9-én, este 6 órakor a belvárosi nyitófelvonulással, számos kiállítás megnyitóval és a 20 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban kezdődő nyitókoncerttel indul. A következő tíz napban is nagyon sok színvonalas könnyű- és komolyzenei koncert, színházi előadás, népzenei program közül választhatnak az érdeklődők, de lesz borfesztivál, fröccsfesztivál, múzeumok éjszakája is a rendezvények között. Európa 27 országa vesz részt a fesztiválon valamilyen produkcióval. Összesen 26 opera és 5 balett előadást hallhat és láthat a közönség, a 23 koncert, és számos filmes és képzőművészeti program mellett.
A Borsod-Abaúj Zemplén megyében pusztító árvíz károsultjairól sem felejtkeznek meg a szervezők és a fellépő művészek. A fesztivál előadásainak helyszínein – Miskolci Nemzeti Színházban, a Jégcsarnokban, a Miskolci Egyetemen és a templomokban – kihelyezett perselyekben a Magyar Vöröskereszt gyűjt pénzadományokat. Egyéb adományokat a Városház téren felállított sátorban várnak. A fesztivál külső rendezvényeinek résztvevői bevételük 5%-át ajánlották fel, így aki csak egy pohár bort vesz, már támogatja az árvízkárosultakat.
Az operafesztivál programjairól bővebb információ a www.operafesztival.hu oldalon található.


















Kommentek
Szóljon hozzá!