Problémák a Guns N’ Roses háza táján

Balogh Renáta | 2010.09.06. | 2010.09.06.
Problémák a Guns N’ Roses háza táján
Axl Rose, a hatalmas egoista, úgy látszik, nem tud lehiggadni, még mindig szüksége van az örökös feszültségkeltésre. Elindult az új felállású Guns N' Roses-turné, mely az eddigi helyszíneken nem aratott osztatlan sikert. A leedsi és a readingi fesztiválokon történt botrányokat most egy újabb incidens követte, ezúttal Írországban.

A Guns N' Roses főattrakcióként lépett fel a readingi és a leedsi fesztiválokon is, de Axl, annyival sem tisztelte meg rajongóit, hogy időben felfáradjon a színpadra. Readingben több mint egyórás késést produkált, mire a szervezők úgy reagáltak, hogy 11 órakor lekapcsolták az áramot, így a zenekar nem tudta befejezni a bulit. Leedsben is késett a koncert, akárcsak Írországban, itt is hosszú ideig várakoztatták a közönséget, az előzenekar után másfél órával estek be a színpadra Rose-ék.

A publikumot a történtek annyira feldühítették, hogy nem túl intelligens módon, műanyag sörös poharakkal kezdte el dobálni az együttes tagjait. A zenekarnak sem kellett több, negyedóra zenélés után a banda levonult a színpadról. Fél órával később ugyan folytatódott a show, de addigra a közönség jelentős része már hazament. Így múlik el a világ dicsősége…

Szóljon hozzá!
Értékelje a cikket:
Átlag: 4
Küldje el ismerősének!

Kommentek

Szóljon hozzá!