Sziget harmadik nap- Jaaareeed

Balogh Renáta | 2010.08.14. | 2010.08.21.
kultúra, sziget, zene
Sziget harmadik nap- Jaaareeed
A péntek igazi csajbarát-nap volt, hiszen a szervezők végre elhozták hazánkba a 30 Seconds to Mars-ot, ahol Jared Leto frontemberre lehetett olvadozni.
A koncert előtt a lányok nagyon izgultak, vajon milyen lesz a szépfiú élőben. A velük érkezett pasik pedig fogták a fejüket, hogy ők nem kíváncsiak erre az amerikai celeb rockerre. Nem érdemes ilyen szigorúan venni a dolgokat, felesleges kategorizálni. Leto jó színész és kitűnő énekes. Sokan persze azt skandálták, hogy maradjon inkább a filmeknél, minek bohóckodik a színpadon. Tény, hogy a huszonéves emberek körében kultfilmként számon tartott Rekviem egy álomért, meghatározó pont volt a sztár életében, de mint azt már többször nyilatkozta, rájött, akkor boldog igazán, ha a forgatások mellett zenélhet is. De miért is ne lehetne valaki egyszerre több dologban is tehetséges?
 
Az utóbbi gondolatot próbáltam lelkesen magyarázni a buli előtt néhány férfi ismerősömnek, akik már akkor kijelentették, hogy ez egy nulla produkció, amikor még el sem kezdődött a show. Sikerült meggyőznöm őket, hogy legalább jöjjenek el velem a Nagyszínpadhoz, nézzük meg együtt a koncertet, utána folytathatjuk a vitát.
 
Kicsivel fél tíz után berobbant a 30 Seconds! Az első sorokban, önkívületi állapotban lévő lányok visították torkuk szakadtából: Jaaareed!! A frontember lehengerlő belépővel sokkolta a Sziget női fesztiválozóit. Tökéletesen stylingolt fellépőszerkó, extrém, szőke haj, piros szemüveg és bőrkesztyű. Elindultak a nagy slágerek, a zenekar kitett magáért. Profi show-t kaptunk, Leto mindent megtett azért, hogy egy őszinte, lelkes, vad rockénkest lássanak benne, és nem az amerikai sztárt, aki Paris Hilton pasija volt.
 
Az egyik legoldottabb koncert volt, amit eddig láttam a Szigeten. A fesztiválozók végig együtt énekelték a szövegeket a bandával, ugráltak, tomboltak. De az est megkoronázása mindenképp az volt, amikor az utolsó számnál Jared a közönség soraiból felhívott a színpadra körülbelül ötven embert. A kiválasztottak üvöltöttek a boldogságtól, és nem akarták elhinni, hogy az imádott pasitól fél méterre állnak, és együtt éneklik a Kings&Queens slágert.
 
A buli végén a srácokkal visszatértünk a fent említett kis beszélgetésünkhöz, és még ők is azt mondták, nincs miről vitatkoznunk, tökéletes produkció volt.
Szóljon hozzá!
Értékelje a cikket:
Átlag: 4.8
Küldje el ismerősének!

Kommentek

Szóljon hozzá!

(szinte) minden együttesnél az énekes a legfelkapottabb :]

Persze, én is örülök, hogy pozitív a cikk, de azért ne hintsük már el a laikusok közt, hogy a "kislányok" csak azért járnak Mars koncertre, mert Jared a bandában van. Nekem laikusként ez jönne le (ahogy pl. a Reflektorban is ezt hintették a népnek). Igenis azt tudatosítsák inkább az emberekben, hogy sok a tinirajongó, akik végre nem valami nyálas, értelmetlen szemetet hallanak, és nem feltétlenül a tagok miatt járnak koncertre. Én is élek halok Jared két szép szeméért, sosem tagadtam, de a zene sokkal fontosabb! Én azért járok koncertre, ezért hallgatom a zenéjüket!

Persze, üvöltözzék a kislányok, hogy Jared, csak tudod Szilveee... Prágában az én szívemnek is rosszul esett, amikor a közönség túloldalán egy csapat kislány ezt kántálta. Most nem azért, de ott van a másik két (három-négy) srác is, akik vannak olyan tehetségesek, aranyosak, kedvesek, mint Jared, ergó az ő nevüket miért nem skandálják? Vagy a cikkben miért nem említik meg az ő tehetségüket? Magyarország kb. 10 évvel le vannak maradva! A külföldi sajtóban a "Jared Leto és bandája" titulus már nem divat, mert igenis bebizonyították, hogy mind tehetséges művészek. Itt meg még mindig csak Jared nevével tudják felhívni a figyelmet (mert nem képesek kicsit a banda mélyére ásni).

Én csak ennyit mondanék....

Peace... szerintem én süvöltöttem a füledbe, hogy THIS IS WAR! XD XD XD

Köszönet a cikkért, valóban jól sikerült és köszönjük a pozitív visszhangot. Valóban kiábrándító aki Jaredet kiabál, de van ilyen, én a közelemben csak a this is war-t hallottam... de azért nem lenne rossz néhol Shannonról is meg Tomóról is olvasni...

[...és utólag veszem észre visszaolvasva, hogy se tartalma, se értelme nincs a kommentemnek, namindegy : D ]

Bocsi, nem szeretnék vitatkozni, tényleg, imádom őket, de végre itt egy pozitív cikk, miért kell ebben is a hibát keresni? : ) Mármint... amiket a koncertről olvastam, 10-ből 9-nek annyira negatív és lehúzó tartalma volt, szerintem ezt itt meg kéne becsülni.. Én személy szerint nagyon élveztem a koncertet, három év után jó volt végre élőben is, de ahogy olvastam a nem éppen pozitív kritikákat, azt kellett észrevennem, hogy néhol egyetértek velük... aki nem olyan rajongó, nem ismeri az új albumot, hanem mondjuk csak a The Kill-t, annak tényleg lehetett élvezhetetlen és egybefolyó a koncert.. Na de elkalandoztam a témától, nem ide akartam kilyukadni, csak eddig sehol se írtam le a véleményemet...
Ja és mellesleg egy rajongó miért ne üvöltözhetné azt, hogy Jared? Nem arról volt szó, hogy minden Echelon rajongó, de nem minden rajongó Echelon? : ) Vagy akkor, ha én szeretem Jaredet, mint pasit is, és nem csak a zenéjüket imádom, akkor én már nem vagyok méltó arra, hogy rajongónak nevezzem magamat vagy mi? : D [Jó, ez már a szavak kiforgatása, tudom : ) ]
Na mindegy, ez így elég össze-vissza lett. A cikk nekem tetszik, ez legalább pozitív, és nem kell fennakadni azon, hogy na most írtak benne egy kis Paris Hiltont..

Szeretnék a cikkhez némi kegészítést tenni.

A közönség első sorai nem Jared nevét skandálták, amikor fellépet a színpadra, hanem az intró utolsó (a 3. albumon is rajongók által felénekelt) sorárt ordították: THIS IS WAR!
Ha esetleg mégis valaki Jaredet sikitozott, akkor az nem rajongó volt, ne keverjük a szezont a fazonnal!

Jared Leto sohasem járt Paris Hiltonnal. Igen, kavartak, de hogy a pasija lett volna, soha egyik fél sem említette! Egyébként meg a Sziget Fesztiválos fellépéséhez mi köze? Inkább arról kellett volna írni, hogy milyen zseniális Jared bátyja, a dobos Shannon Leto, vagy hogy Tomo Milicevic mennyire jó gitáros. Azt hiszem ezek fontosabb dolgok, mint hogy Jared épp kinek az ágyában fordult meg.

Egyébként pedig nem rossz cikk :)