Sziget második nap- Fények
Ennek a csodás line up-nak az örömére, úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy meglátogassam a „fény-standot”. A „fényről” azt kell tudni, hogy egy felespohár aljára málnaszörpöt töltenek, és azt hirtelen telenyomják a szódásszifonba öntött vodkával. Ahogy elkészítik, azonnal le kell nyomni a szénsav miatt, hiszen úgy üt igazán. Nagyon nagy biznisz ez a szesztalálmány. Az mindig garantált, hogy kígyózó sorok állnak, és az is, ha megiszol párat, fényeket látsz.
Na de kanyarodjunk vissza a zenéhez. A nagyszínpadon a koradélutáni órákban az angol Young Punx izzasztotta meg a közönséget. Tuti sikerre mentek, elővették a jól bevált zenéket, mint a Prodigyt, Manu Chaot, a fesztiválozók pedig a tűző napon hihetetlen lelkesedéssel őrjöngtek.
Majd kicsit később végre eljött a pillanat, hogy láthattuk a Simian Mobile Discot. Fél nyolckor (!), elképesztően korai időpontban nyitották meg a Party Aréna aznapi program sorozatát. Félelmetesen sok ember gyűlt össze a hatalmas Arénában, pedig a hatalmas sátrat nem könnyű megtölteni. A Simian profi volt, lehengerlő, és nagy örömre még a Hustlert és az It’s the beat-et is játszották, melyek a kedvenc elektronikus muzsikáim között szerepelnek.
Kétség nem fér hozzá, az est csúcspontja a Faithless koncert volt. Szinte már hazajárnak Budapestre, de ez már sok emberből negatív érzéseket váltott ki. Annyi jó, új banda van, miért kell mindig őket erőltetni – tették fel többen a kérdést. Tüntetőleg eldöntöttem, én sem fogom megnézni a koncertet. Na de amikor felcsendültek az első dallamok, már elkezdett motoszkálni a fejemben, nem biztos, hogy olyan jó döntést hoztam. Amikor pedig dübörögve megszólalt a God is a Dj, már tudtam, hogy hülye vagyok. Azonnal kiviharzottam a szeparéból, és nyomás a Faithless! Istenien éreztem magam, mert ami jó, az jó!


















Kommentek
Szóljon hozzá!