Sziget negyedik nap – Csalódtam a Maiden-ben
Amikor beléptünk a Szigetre, rögtön megállapítottuk, hogy öt perc alatt soha életünkben nem láttunk ennyi Iron Maiden-pólós rajongót. Két évvel ezelőtt, igaz, voltak már itt, de ez most senkit nem zavart, mert akkor olyan fantasztikus bulit nyomtak, mely után alig vártuk, hogy újra velük ordíthassuk a slágereket.
Sajnos, azt kell mondjam, az egyik legunalmasabb buli volt, amelyen eddig valaha is voltam. És ezt most úgy jelentem ki, hogy alapvetően nagyon csípem a zenéjüket, és ez volt a negyedik Maiden-koncertem. Kezdjük ott, hogy borzasztóan szóltak, nagyon halk volt a zene, simán lehetet beszélgetni a show alatt. De mégis az bántott a legjobban, hogy a produkciójuk egy muszájból lenyomott fesztiválbulinak tűnt. Olyan volt, mintha direkt a legunalmasabb dalokat válogatták volna össze, és szánalomból a végére beraktak egy-két igazán ütős számot (The Number of the Beast, Hallowed Be Thy Name, Iron Maiden), mellyel elhúzták a mézesmadzagot, hogy ez a buli ilyen slágerekből is állhatott volna. Egy fesztiválra nem középlangyos zúzás kell, megfejtős gitártémákkal.
A mostani turnéjuk, amivel hozzánk is ellátogattak, elméletileg a Final Frontier című új anyagot promótálja, a CD-t várhatóan szeptember körül dobják piacra. Erről a korongról csak egy (unalmas) számot hallottunk, a műsor gerincét a Brave New World és az utána megjelenő két lemez dalai alkották.
Az igazság az, hogy a Maidennek a nagyslágerei, mint a Run to the Hills, Aces High, Revelations és a nagy fesztiválkedvenc, a Fear of the Dark hozza ki a közönségből azokat az érzéseket, amiért szeretik a zenekart. A többi szám egy átlagos Maiden-kedvelőből nem vált ki katartikus dolgokat. Ezt kellene mérlegelnie a bandának, mert rossz volt látni, ahogy több tízezer ember unottan, egy helyben állva arra gondol: ez lenne az a híres Iron Maiden?
Kommentek
Szóljon hozzá!