A senki fiától a költőfejedelemig
Idén lenne száz esztendős Faludy György
Átírta a Villon-balladákat
Faludy György 1910. szeptember 22. napján látta meg a napvilágot Budapesten. Az Evangélikus Főgimnázium falai között érettségizett, majd 1928-tól 33-ig megjárta a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemet. Vélhetően itt szívta magába a humanizmus eszméjét, amelyhez élete végéig hűséges maradt.
A harmincas évek elején kezdte el költőként bontogatni a szárnyait. A Független Szemlében és a Magyar Hírlapban jelentek meg első írásai, amelyek rögtön felhívták magukra az irodalomkedvelők figyelmét. E korszak legjelentősebb költeményei közt tartják számon A haláltánc balladát, amely Faludy egyik legmisztikusabb és legmegrendítőbb alkotása. Ekkoriban barátkozott össze József Attilával is.
Harmincnyolcban felismerte, hogy Magyarország hamarosan háborúba sodródik a hitleri Németország oldalán, ezért Párizsba emigrált. Ezen kívül több okot is megnevezett visszaemlékezéseiben, mint a Pokolbeli víg napjaimban írja: „Úgy mellesleg néhány szatírát írtam a magyar fasiszta vezérek ellen; az egyik egy Csilléry András nevű képviselő. Amikor maliciózus titkára ebéd után átnyújtotta neki a róla szerzett költeményemet, melyet a szociáldemokrata párt röplap formájában terjesztett, szívrohamot kapott és lefordult a székéről – amit életem egyik legnagyobb sikerének tekintettem.” De szintén közrejátszik távozásában szép és fiatal, ám rendkívül hisztériás felesége elől való menekülés, akivel akkor tíz hónapja élt együtt...
Párizsban aztán megismerkedett az emigráns magyar művészekkel, többek között Köstler Artúrral, de a náci megszállás elől innen is menekülni kénytelen, egészen Marokkóig. 1941-ben az Egyesült Államokba költözött, részt vett a Szabad Magyar Mozgalomban, valamint a Harc című lap szerkesztője lett. A háború utolsó két évében az amerikai hadsereg tisztjeként szolgált, eljutott a csendes-óceáni hadszíntérre is.
Fejben írt versek
Egy évvel a második világégést követően újra hazatért, a Népszava
szerkesztőségében vállalt munkát, megjelent az Őszi harmat után című kötete és a Villon-balladák tizennegyedik kiadása. Bár bal oldali érzelmű költőként tartották számon (a szociáldemokrácia állt legközelebb a szívéhez), a kommunista hatalom ellenségként tekintett rá és nem jelenhettek meg a művei. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és három évig sínylődött az ÁVO pincéjében, illetve a recski munkatáborban. A tömlöc kegyetlen poklában sem hagyott fel a rímfaragással, ceruza és papír híján fejben írta a költeményeit, amelyet a rabtársak is segítettek memorizálni, ezért szabadulásuk után mindegyikőjük felkereste a költőt és ki-ki a maga penzumát felmondva állt össze a Börtönversek, amely először 1983-ban jelent meg Münchenben.
53-tól fordításaiból élt, feleségül vette Szegő Zsuzsa újságírónőt, élete legnagyobb szerelmét. Az ötvenhatos forradalomban is tevékenyen részt vett, 1956, te csillag című verse az eseményt legmegrázóbban megörökítő alkotások közé tartozik.
„ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem” – írja a költeményben.
Újabb menekülés, majd hazatérés
Faludy György 2002-ben, kilencvenkét évesen feleségül veszi a huszonéves erdélyi költőnőt, Kovács Fannyt, nem kis botrányt kavarva vele. A skandallumot csak fokozza, amikor egy magazin kérésére meztelenül fotóztatják le magukat.
Nem sokkal halála előtt megjelenik életrajzi könyvének harmadik része (Pokolbeli víg napjaim; Pokolbeli víg napjaim után; A pokol tornácán).
Utolsó interjújában, mely csak holta után jelenhetett meg, így beszél szerelmi életéről, melyben fiúk és lányok is egyaránt felbukkantak: „Egy olyan
társadalomban és egy olyan országban élünk, ahol ezt a Nyugattal ellentétben rossz néven veszik, átkozzák, eretneknek, hitetlennek, gazembernek mondanak. Ha Franciaországban vagy Angliában ülünk, elbeszélgetünk erről részletesen. Ez (…) egy pokoli hely. (…) Nem félek senkitől, de nem akarom azt, hogy életem utolsó pár éve állandó kellemetlenségbe fulladjon azért, mert egyes dolgokat, amiket én csinálok vagy gondolok vagy csak elmondok és nem is teszek, hogy ezt rossz néven vegyék, megátkozzanak érte. (…) Én soha egy pillanatig nem voltam magamon megbotránkozva. Azt gondoltam, hogy azt csinálom, ami a természetem, hiába lázadnék ellene, természet ellen nem lehet föllázadni; ha csak fiúkat szeretnék, akkor csak fiúkat szeretnék, ha csak lányokat szeretnék, akkor csak lányokat szeretnék, így, mondjuk, ezt is, azt is, mondjuk inkább lányokat, mint fiúkat, de ez nem egy határozott állítás.”
Nem tudta soha megérteni, miért lenne gyalázat az, ha valakivel lefekszik és abban mindketten gyönyörűséget lelnek. „Ha én valakit szerettem, akkor szerelmet éreztem és nem azt, hogy parázna vagyok. Nem éreztem soha, hogy parázna vagyok. Miért éreztem volna? Olyan fogalmat használtak ellenem, amiről nem tudtam, hogy mi.”
Faludy György 2006. szeptember elsején hunyt el.
Kommentek
Szóljon hozzá!