Oda Overdose veretlensége

Balogh Zoltán | pannoniaoverdose.hu | 2010.08.30. | 2010.09.02.
Oda Overdose veretlensége
A súlyos sérüléséből felépülő magyar csoda ló, Overdose nem tudta folytatni parádés győzelmi sorozatát, 15. versenyén, a németországi Baden-Badenben megrendezett Group II. kategóriájú, 70 ezer euró összdíjazású, 140. Goldene Peitsche viadalon csak a 7. helyen ért célba.

A visszatérő Overdose idei két tesztversenyét hiba nélkül hozta, ám a szakemberek a német megmérettetés előtt kijelentették, ez a futam lesz az igazi erőfelmérő Mikóczy Zoltán lova számára, hiszen a mezőnyben jó képességű vetélytársakkal kell megküzdenie. Talán „Dózi” is érezte a tét súlyát, közel nyolc percébe került a teljes startszemélyzetnek, hogy a rajtgépbe tuszkolja. Lovasát, a belga sztárzsokét, Christophe Soumillont háromszor dobta le magáról a telivér, míg végre startállásba került. Az 1200 méteres futam elején még vezetett Overdose, ám a táv második felében a mezőnyből többen megelőzték, úgy tűnt, hogy zsokéja az utolsó 200 méteren már nem is hajtja. A hírek szerint a kis belga megsérült „Dózi” a rajtnál előadott magánszámánál, emiatt későbbi futamait le is mondta.

 
Az Overdose-t szindikátusban „működtető” társaság keresi a vereség okait. Mikóczy Zoltán szerint jobb lett volna, ha a rajtnál láthatóan rendkívül ideges ló el sem indul a futamon, a szlovákiai magyar társtulajdonos úgy véli, a start előtti nyolcperces huzavona rengeteget kivett „Dózi” erejéből.
Szóljon hozzá!
Értékelje a cikket:
Átlag: 5
Küldje el ismerősének!

Kommentek

Szóljon hozzá!

HA egy ló ennyire nem akar valamit,azt nem szabad erőltetni!!! Saját tapasztalatból mondom. A háttérben meg van a nyomós oka rá! Könnyebb versenyeken kell ebben az évben indítani ,hogy visszanyerje testi és lelki nyugalmát! ---" Nem az a legnagyobb érdem,ha valaki sohasem bukik el,hanem az,hogyha mindannyiszor talpra tud állni utána." /Konfucius/ ---Bízom benne,hogy ez megtörténik! ---Nagyon sokan ezt szeretnénk! Várjuk a híreket!

Minden tiszteletem Mikóczy Úré,de felelőtlenség volt szerintem még Overdost índitani egy ilyen horderejű versenyen!Főleg ,hogy a pozsonyi versenyen sem nyújtotta az "overdose"formát!Nem tudom,hogy ki hogy van vele de nekem feltűnik a "józan paraszt eszemmel",hogy ha a lovam fél vagy nem "nagyon nagyon"nem akar valamit...Ha jól tudom(lehet ,hogy nem,ez esetben elnézést kérek)Dózinak nem sok baja volt az indittó állásal...Erről az gész vereség dologról,véleményem szerint nem a ló tehet...Én a kétlábuak kőzőtt keresnék valakiket....

ti egyszerüen nemlátatok semmit a lovat:inzultálták mégpedig egy szúrás v rugás amit kamera nemlát ilyenkor , jonapot ,