Olimpiai- és világbajnokok jártak Budapesten
Atlétikai Csapat Európa-bajnokságot rendeztek a Puskás Stadionban.
Tizenkét ország férfi és női csapata versenyzett egymás ellen és szerzett pontokat összesen 40 versenyszámban, ami alapján kialakult a végeredmény. A legjobb három csapat Csehország, Svédország és Portugália feljutott a szuper ligába, míg az utolsó kettő, Észtország és Litvánia a másodosztályban állhat rajthoz jövőre. A sok kiváló egyéni eredmény közül kiemelkedőek a hazai győzelmek, úgy mint Kiss Dániel 110 méter gáton elért országos csúcsa (13,32), Pars Krisztián férfi kalapácsvetésben (77,83 méter) vagy Orbán Éva női kalapácsvetésben (69,73) aratott diadala. Kürthy Lajos férfi súlylökésben (19,66) második helyezést ért el. A 4x400-as férfiváltó másodikként zárta a sort. Papp Krisztina 3000-en és 1500-on egyaránt második lett. Összesítésben tehát a magyar válogatott – a tizenkét csapatos mezőnyben – az ötödik pozícióban fejezte be a küzdelmeket.
Az Atlétikai Csapat Európa-bajnokság Szervező Bizottsága jegybevétele 50 százalékát felajánlotta az árvízkárosultak számára, és 1000 jegyet adományozott a rászorult gyermekeknek, hogy a helyszínről figyelhessék Európa legjobbjait. A rangos eseményre a Magyar Atlétikai Szövetség rajzpályázatot hirdetett a 2010-es csapat Európa bajnokság „kabalafigurája” címmel, melynek győztes pályamunkája – egy mókus – szimbolizálta a rendezvényt.

A MASZ jövőbeni céljai között szerepel, hogy fellendüljön a magyar atlétikai élet, és több látogatót lehessen majd kicsalni a megmérettetésekre. Ez természetesen a sportág népszerűsítésén is múlik. A körülmények ellenére gratulálunk a magyar csapat eredményeihez, és további, sikerekben gazdag idényt kívánunk a hazai atlétáknak!
A magyar csapat:
Férfiak:
100 m: Németh Gergely
200 m: Pásztor Gábor
400 m: Deák Nagy Marcell
800 m: Kazi Tamás
1500 m: Szemeti Péter
3000 m: Végh Tibor
5000 m: Végh
110 m gátfutás: Kiss Dániel
400 m gátfutás: Bartha László
3000 m akadályfutás: Minczér Albert
Magasugrás: Harsányi Olivér
Rúdugrás: Szabó Dezső
Távolugrás: Ecseki Dániel
Hármasugrás: Ungvári Péter
Súlylökés: Kürthy Lajos
Diszkoszvetés: Kővágó Zoltán
Kalapácsvetés: Pars Krisztián
Gerelyhajítás: Olteán Csongor
4x100 m: Oláh Gábor, Vas Dávid, Resán Gergely, Németh
4x400 m: Lukács Máté, Kovács Zoltán, Takács Dávid, Deák Nagy
Nők:
100 m: Schmelcz Fanni
200 m: Petráhn Barbara
400 m: Petráhn
800 m: Gyürkés Viktória
1500 m: Papp Krisztina
3000 m: Papp
5000 m: Kálovics Anikó
100 m gátfutás: Juhász Fanni
400 m gátfutás: Farsang Evelin
3000 m akadályfutás: Tóth Lívia
Magasugrás: Szabó Barbara
Rúdugrás: Erős Enikő
Távolugrás: Ajkler Zita
Hármasugrás: Babos Rita
Súlylökés: Márton Anita
Diszkoszvetés: Márton
Kalapácsvetés: Orbán Éva
Gerelyhajítás: Nagy Xénia
4x100 m: Nguyen Anasztázia, Komiszár Kriszta, Kerekes Gréta, Schmelcz
4x400 m: Varga Bianka, Bobcsek Emese, Loránd Lilla, Petráhn


















Kommentek
Szóljon hozzá!