Új világbajnokot avatnak vasárnap
A Fokvárosban megrendezett elődöntőben Hollandia és Uruguay gólgazdag mérkőzéssel szórakoztatta a stadionban helyet foglaló 62 479 nézőt, valamint a képernyők előtt ülő, álló, ugráló több millió fociszimpatizánst. Van Bronckhorst a 18. percben elemi erejű bombával vette be Mustera kapuját, de Forlan találata sem volt csúnyább, így iksszel vonultak pihenőre a felek. A 70. percben Sneijder szerzett vezetést a narancsmezeseknek, majd három perccel később Robben pontosan helyezett fejese talált utat az uruk hálójába. Oscar Tabarez legénysége azonban kétgólos hátrányban sem adta fel, ám csak szépítésre futotta erejéből, a 92. percben Maxi Pereira alakította ki a 3:2-es végeredményt. Hollandia két elvesztett világbajnoki döntő után vasárnap megpróbálja megszerezni a futballvilág legjobbjának járó címet.
Ebben a fináléjogát első alkalommal kiharcoló Spanyolország akadályozhatja meg, Vicente del Bosque alakulata 1:0-ra győzte le a Joachim Löw által irányított germán társulatot. A 2008-as Eb döntőjében már összefutott a két csapat, a derbi a hispánok sikerét hozta, ám a szakemberek a dél-afrikai ütközet előtt a kiváló formában menetelő németeket tartották esélyesebbnek. Klose és társai azonban nem tudták hozni korábban megcsodált gyors, fantáziadús játékukat, a spanyolok Puyol fejesgóljával a döntőbe masíroztak.
Már csak két mérkőzés maradt hátra a vb programjából, szombaton az elődöntők két vesztese, Németország és Uruguay ütközik a bronzéremért. A finálét vasárnap bonyolítják le, amikor is Hollandia és Spanyolország feszül egymásnak. Egyik csapat sem büszkélkedhet még világbajnoki címmel, ez az állapot azonban valamelyikük részére vasárnap este véget ér.


















Kommentek
Szóljon hozzá!