Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

„A diszkréció munkaeszköz”

Portré Meskál Tiborral, a szállodaszakma pápájával, a Corinthia Hotel Budapest Gundel Károly-díjas ügyeletes igazgatójával

dr. Csisztu Zsuzsa | ifj. Nagy György | 2020.04.05. |
Meskál Tibor
„A diszkréció munkaeszköz”
Ez az életút könyvet érdemelne. Méghozzá igen vaskosat. Most mit csináljak? Bele se kezdjek, vagy győzzem meg a főszerkesztőt, hogy ne egy többoldalas portrét, hanem egy egész lapszámot szenteljünk ennek az egyetlen úriembernek? De hiszen egy egész lapszám is csak életének szűkre szabott tartalomjegyzékére volna elég, s hol maradna akkor még hely Meskál Tibor kalandos és pezsgő, kozmopolita és többszörösen vargabetűs, sokszor szinte hihetetlen és meseszerű történeteinek alapos kibontására? Miután lexikonra való helyünk sajnos nincsen, marad jobbára ízelítő egy olyan ember életéből, aki II. Erzsébettől Gorbacsovig, José Carrerastól Marlene Dietrich-ig, s mások mellett Tom Jones-tól a The Beatles-ig, vagy éppen Donald Sutherlandtől Jean Renón át Gérard Depardieu-ig világhírességek egész sorának szolgált fel az elmúlt fél évszázad során, a legnagyobb eleganciával. Több mint három évtizedet élt külföldön, négy nyelven beszél, s amolyan szerelmes szívű disszidensként távozott, majd tért vissza – ugyancsak egy hölgy kedvéért, és vele az oldalán – imádott szülővárosába, Budapestre. Ennél már csak az volt számára fontosabb, hogy a több mint karrierindító ölelő kart, az egykoron Grand Hotel Royalt, ma Corinthia Hotel Budapest falait újra maga körül tudhassa, mert ez a hely számára nem csupán otthon, szinte egy második bőr, amellyel minden nap együtt lélegzik.
Meskál Tibor, a szakma Kossuth-díjának számító Gundel Károly-díjat szeptemberben vehette át Széll Tamással és Szulló Szabinával – tavalyi karácsonyi címlaphőseinkkel – együtt, hogy egy pillanatra, de tényleg csak egy apró lélegzetvételre megálljon és visszatekintsen velünk együtt e páratlan karrierre, s rögtön kijózanítson, hogy miért nem fog elkészülni soha az a bizonyos könyv, amelynek kezdő sorait – reméltem titkon – épp most kopogom le olvasóinknak.
 
Presztízs Magazin– A diszkréció – tudja, kedves Zsuzsa – nálunk munkaeszköz. Mindaz, amit láttam, amit tudok, amit az emlékeimben őrzök világhíres vendégeimről, csak töredékében publikus, hiszen aki nálunk vagy a világ bármelyik szállodájában megszáll, étkezik, wellnessezik vagy csak átutazóban van, pihenni jön vagy dolgozni, de semmiképp sem azért, hogy bármelyik alkalmazott eldicsekedjen a privát pillanataival. Ami pedig az én életemet illeti, nos – tart egy kis hatásszünetet, kipillant a Corinthia egyik patinás ablakán, szeme egy picit a távolba réved, s gondolatban talán már az egykori legegzotikusabb munkahelyén, valahol egy bermudai luxusétteremben jár –, tudja, sosem titkoltam mekkora rajongója voltam és vagyok a női nemnek. Ebben a témában tehát megint csak a diszkréció és az úriemberi magatartás jön elő belőlem, hogy az igazán fűszeres történeteket, s annak szereplőit a nők iránt érzett tiszteletből megtartsam magamnak.
 
 
Az élet érték!
 
Te, jóisten, hol vagyok, csak nem valami időutazás részese lettem, és engem is beszippantott az egykori Erzsébet körúti Grand Hotel Royal, amelyet 1896-ban adtak át, s akkori 364 szobájával sokáig Európa legnagyobbjának számított? Csak nem azokba az időkbe csöppentem, amikor a nők iránti tisztelet természetes és elvárt magatartásforma volt a jól öltözött, ápolt úriemberek jóvoltából? Már épp elmerülnék gondolatban e dédelgetett korban, amikor kijózanítóan őszinte hangok ébresztenek fel. – Na, jó, velem is úgy indult, hogy elkényeztetett és meglehetősen egoista egyke gyerek voltam. Nem voltunk gazdagok, de amit a háború utáni években egy gyerek megkaphatott, az nekem járt, sőt volt olyan, hogy a nagypapám megépítette nekem makettből karácsonyra a teljes Lánchidat kicsiben, amibe szerelmes voltam, ahogy gyakorta bámultam apámmal a háború utáni újjáépítését. Akkoriban megszállottan hídépítő akartam lenni. Aztán egy váratlan fordulattal színész, majd – amikor kiderült, hogy nincs hangom, és a felmenőim műszaki, illetve reálérzékéből sem örököltem semmit – cukrász. Végül pincér lettem. Majd később minden más a vendéglátó szakmában – foglalja össze a gyerekkort és a karriernyitányt zanzásítva, a leghosszabban mégis egy csodás asszony – hm, nem is meglepő tán –, az atyai nagymama pályájánál időz, aki elültette benne a szakma iránti rajongást. – Az én drága nagymamám az akkori egyik legelőkelőbb szállodában, a Gellért Szállóban volt ruhatáros, de akkor ez még azt is jelentette, hogy az úri kisasszonyok megtáncoltatásáért felelős parkett-táncos uraknak, ha kellett, szmokingot kölcsönzött. Vagy épp rendszeresen megsétáltatta Zichy grófnő kiskutyáját, és vigyázott rá, amíg a grófnő ott vendégeskedett. Intézmény volt ez a státusz, s hogy mennyire fontos, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nagymamám épp a grófnőtől – az egyik karácsonyra – egy akkora gyémántgyűrűt kapott szolgálata elismeréséül borravalóként, hogy abból csináltatta meg a Sasadi úti, három családnak épülő házunk teljes lépcsőházát – neveti el magát a kor állapotain, s persze azt is hozzáteszi, hogy: – Ez a fantasztikus asszony az édesapámmal együtt három fiút taníttatott ki értelmiségi, diplomás emberré ebből a ruhatáros fizetésből.
 
Presztízs MagazinAz erős apai tartás is mélyen beégett emlékként él Tiborban, s egy tanulságos történetet elevenít fel, amikor kiscserkészként a nagyon vágyott légpuskával az atyai intelem ellenére, hogy „márpedig kárt nem okozhatsz, kisfiam, semmiben és senkiben”, mégis – ahogy mondja – véletlenül ledörrentett egy kertben ringatózó mókust. – Nagyon megbüntetett apám. Két napig kora tavasz ellenére kint kellett aludnom a kertben, ahol a „bűnös cselekedetet” elkövettem. Szigorúan rám rivallt, azt mondta: „édes fiam, ha te életet nem tudsz adni, akkor életet ne vegyél el”. Na, ettől a naptól kezdve kissé megváltoztam, és jóval szerényebb, alkalmazkodóbb fiatalember lett belőlem. Annál is inkább, mert – hogy alaposan emlékezzek erre az intermezzóra – kitömette a mókust, és az előszobába kitette porfogónak, hogy sose felejtsem el, mekkora érték az élet, s nem vehetjük el azt semmilyen élőlénytől.
 
 
Karrier varázsszőnyegen
 
Meskál Tibor életében persze nem csupán ez az útmutatás hozott fordulópontot, hanem édesapja nagyon sajnálatos korai elvesztése is, így már fiatal kamaszként, a gimnázium első osztályában ő apa, édesanyja pedig családfenntartó hitves nélkül maradt. Az egzisztenciájuk, sőt szinte a napi betevő is kérdésessé vált, úgyhogy amikor iskolaváltások után a cukrász irányultságot a kitűnő szemű szakmai felvételiztető testület újragondolta, azzal zárták le javaslatukat, hogy: „fiatalember, maga kifejezett pincéralkat, magából nagyszerű pincér lenne”. – Özvegy édesanyám teljesen kikészült, mert szerinte ez egy léha dolog, és a pincérek kártyáznak, nőznek, isznak, lóversenyeznek! Pedig egykor hídépítő mérnök álmai voltak velem kapcsolatban. Anyám sírva kért egy családi ismerőstől segítséget, hogy ne valami lebujban kössek ki. Így aztán még a nagymama iránti tiszteletből Mentseli bácsi, a Gellért akkori főpincére csak annyit mondott édesanyámnak – aki épp dajkaként próbált valami jövedelemre szert tenni –, hogy „Meskál mama, maga még hálás lesz, hogy a fia pincérnek tanul, majd meglátja, egy év múlva anyagilag mennyivel jobban állnak majd”.
 
Presztízs MagazinÍgy aztán 1960-ban, a Béke Szállóban indult el Tibor számára ez a páratlan és rövid időn belül roppant sikeresbe forduló szakmai életút, akkor még felszolgáló tanulóként, illetve pincér-inasként. – A Béke Szállóban a szakma alapjait teljeskörűen meg lehetett tanulni: Glázer séf irányítása mellett a konyhai munkától kezdve a csodás „kávézó és cukrászda” életérzésen át az elsőosztályú Kupola termen, az élőzenés dinnerdance-es hangulaton át a sörözőig, borozóig, az éjszakai mulatóig és a vadászteremig volt ott minden. Mi „vetésforgóban” dolgoztunk, mindent meg kellett tanulnunk. Úgyhogy már itt találkoztam első híres vendégemmel a szobaszerviz során, ő Tito Schipa híres operaénekes volt, akinek két babapiskótát és frissen csavart dzsúzt kellett a szobájába vinnem, s akkor még nem sejthettem, hogy a legnagyobb frissen csavart narancsdzsúz-rajongó későbbi vendégeim közül maga II. Erzsébet lesz, akit évek múltán háromszor is kiszolgálhatok majd. 
 
Meskál Tibor karrierje, mintha egy varázsszőnyegre ült volna fel, sebesen suhanva indult útjára. Szakoktatója, Schnitta Sámuel – akiről mára egyesületet és díjat is elneveztek – olyan szakmai etikett-alapokra tanította meg fiatal hallgatóit, melyekkel a legelőkelőbb vendégekhez is bátran közelíthettek. Bátran? Nos, csak egy bizonyos határig, mert: – Egyetlen vendéghez sem lehet olyan közel menni, hogy belépjek az aurájába, nem érinthetem meg, még a kabátot, felöltőt is úgy kell fel- és lesegíteni róla, hogy ne érjek hozzá. Nem állhatok olyan messze sem, hogy a vendégnek hangosan kelljen mondania a rendelést, és kedves, de nem bratyizós stílusban kell beszélnem hozzá, ha kérdez. Haj-, köröm-, kéz- és cipőtisztasági mustrával indult akkoriban minden reggeli és esti műszak, de arra is figyeltek az oktatás során, hogy ha valakinek ortopédiailag szüksége volt magasszárú cipőre, akkor azt az iskola biztosította. Még ma is nagyjából 8-9 kilométert gyalogolok a Corinthia falain belül, így 76 felett ez nem rossz kis sport – mondja, s ahogy ezt meghallom, rögtön lenézek a csodásan csillogó, kecskebőr puhaságú elegáns cipőjére, amit a beszélgetésünk kedvéért készségesen ledob. És már mutatja is, hogy: – Ez itt belül tiszta bőr, beépített harántbetét és sarokszivacs van benne, és ha már kérdezi, portugál darab, szívesen költök minőségi kiegészítőkre, mert ez is munkaeszköz – nevet.
 
 
Szerelmi disszidens
 
Presztízs MagazinTibor – ha még visszanyúlunk egy picit az alapokhoz – már másodéven, mint éltanuló az akkoriban újranyitó Grand Hotel Royalba kerülhetett, s nem is hozott szégyent tanáraira, hiszen a Gundelben rendezett országos szakács-, cukrász- és felszolgálóverseny utóbbi kategóriáját toronymagasan nyerte. – Az elméleten túl itt az összes létező, asztal közelében előkerülő eszközt és tevékenységet a homárollótól a csigavilláig, az asztali halfilézéstől a virágkötésig tudni kellett. Az asztal megterítése, az evőeszközök szimmetriája, az ételhez passzoló étkészlet és pohárkészlet milliméterre pontos elhelyezése, a fehérkesztyű-használat, a szalvétahajtogatás teljes repertoárja és persze a felszolgálás közbeni testtartás, az asztaltól való távolság és modor mind-mind a kritériumrendszer része volt. Ezek után már jött a diploma, a segédlevél és egy jutalomutazás is, persze a tanulás újabb fejezeteivel.
 
Kelet-Berlinben hét hónapig egy csereprogram keretében a szocialista tábor hasonszőrű felszolgáló-hallgatói között, a Nemzetközi Újságíró Klub különtermében szolgálhatott fel – nem kisebb hatalmú embernek, mint „az ottani Kádár János”, vagyis Walter Ulbricht. Persze, két hónap után, amikor már túl jól beszélt a kis magyar különítmény németül, kicserélték őket olyan cserediákokra, akiknek mindegy volt, milyen politikai titkok fültanúi lehetnek a pártvezetők társaságában. Még Berlinben megtapasztalhatta, hogy megy egy étteremnyitás a világhírű Open Cafféban, és sosem gondolta volna, hogy a szintén berlini Moszkva étteremben megismert szovjet-orosz étkek tálalásának pontos elsajátítása mekkora hasznára lesz majd később. 
 
Presztízs Magazin– Visszatérve a szobaszerviz vezetője lettem a Royalban, egyre csodásabb dolgom volt, akadt olyan eset is, hogy egy holland hölgy kért nyolc órára egy reggelit a szobájába, amit én délután háromkor hagytam el. Szerelmes típus voltam, nem tagadom, s hiába falaztak a kollégák, kaptam egy fegyelmit. Akkoriban már megvolt a jegyem Opátiába egy kis nyaralásra, és egy betétlappal a személyimben, az unokatestvéremmel együtt kimentünk. A visszaindulás előtt egy nappal az ott megismert olasz barátunkat kérleltük, hogy nagy vágyunk lenne látni Triesztet, de útlevél nélkül ez igen bajos volt. Végül egy Alfa Romeo Juliettával vágtunk neki Rino barátunk rendkívül bátor cselekedetének hála, aki a határon azt hazudta, hogy mind olaszok vagyunk, és csak az ő útlevelét adta át ellenőrzésre. Mikor az olasz oldalon a határőrök rájöttek erre, tíz percet adtak, hogy „döntsünk az életünkről”. Kérünk-e menedékjogot vagy visszatérünk, de hátat fordítva és gyalogosan a senki földjén át, ahol nem garantálják a biztonságunkat. Menedékjogért folyamodtunk. Amikor ezt kimondtuk, nyílt a vasrács, jégbe hűtött Cinzanóval, friss citrommal és nagy mosollyal vártak a másik oldalon a rendőrök, és persze a felirattal: „Isten hozta Önöket a szabad világban”. Azt hittem, álmodom. Amikor már a bíráló bizottság előtt kellett a szándékainkról nyilatkozni, nem értettem, mi a tét, úgyhogy azt mondtam, hogy én nem politikai, hanem szerelmi disszidens vagyok, mert egy csodás nő, az amszterdami Kathy után indultam el erre az útra.
 
 
Nagyvilági élet luxusszállodákkal és világsztárokkal
   
Tibor innentől kezdve a lágerélet, majd az olasz vendéglátás rejtelmeibe is belekóstolhatott, amíg várt az „új hazájába”, vagyis Ausztráliába való szállítására. Két nagybátyja és egy nagynénje élt Melbourne-ben, akik ’56-os menekültek voltak, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy a választható – egyébként nem túl sok – ország közül a legtávolabbi kontinenst veszi célba. Nagybátyja Little Vienna nevű kis éttermében landolt, de az ottani zsidó származású zöldségbeszállító azonnal felfigyelt az angolul egyáltalán nem beszélő, jó mozgású fiatalemberre, és beajánlotta egy nagyon elegáns, kóser ételeket is kínáló étterembe, ahol az étteremvezető osztrák volt, vagyis legalább a német tudásának hasznát vette. – Keveredett ott a jiddis, a német, az angol és a magyar, de nagyszerű emberekkel találkoztam, akárhogy beszéltek. Látták, hogy a képzettségem ennél komolyabb helyekre is predesztinálna, így rövidesen a melbourne-i InterContinentalban találtam magam. Közben a beajánlóim sem engedték el a kezem, s gyakran „kiközvetítettek” hatalmas zsidó esküvőkre, sőt egyre többet segédkeztem a hétvégék előkészítésében is, vagyis ismét szert tettem egy nagyon speciális ismeretanyagra, amit a kóser étkezés, a tisztálkodás, az alapanyagok felhasználása, érinthetősége és tálalása jelentett – meséli. Aztán jött Sidney és az igazi zajos nagyvilági élet, luxusszállodákkal és világsztárokkal. A Sidney-i Operaház 1973-as nyitásánál is ott volt, s persze az egész világ vele együtt. Hihetetlen átvizsgáláson esett át, hiszen magát II. Erzsébet angol királynőt is itt szolgálta ki először. – A hajamat és a bajuszomat le kellett vágatnom, sőt az uralkodó saját komornyikjainak bólintása nélkül szinte még levegőt sem vehettem. Minden ételt, ahogy a filmekben, előkóstoltak számára, s csak akkor közelíthettem meg a királynőt, ha biccentéssel jelezték, hogy mehetek.
 
Presztízs MagazinEttől a ponttól kezdve Meskál Tibor valóban a világ legjobban képzett és számos nyelven beszélő, roppant elismert szállodai szakembereinek egyikévé pallérozódott. Az összességében harmincévnyi „önkéntes száműzetését” a távoli kontinensen olyan megállókkal szakította félbe, mint a Hilton Sidney-t követő angliai Hilton, a Dorchester és a Duke, majd jött három év a Bermudákon, ahol egy frissen nyíló orosz luxuséttermet indított útjára – de jól is jött a berlini orosz konyhaismeret! Egy álomszerű világ az adóparadicsomként és persze földi paradicsomként is számontartott brit koronabirodalom ékszerdobozában. 
Időközben – köszönhetően a magyarországi amnesztiának – belügyminisztériumi engedéllyel haza-hazalátogatott az egy szem fiú a kicsit betegeskedő édesanyjához, akit Tibor mindig mosolygós ifjú hölgyekkel az oldalán akart felvidítani. Mindig, csak épp mindig mással. – Édesanyám türelmesen viselte az épp aktuális fellobbanásaimat, és a látogatások végén csak annyit jegyzett meg, hogy „kisfiam, nem lehetne, hogy ezek helyett a tarkabarka lányok helyett inkább találj magadnak egy kedves magyar menyecskét” – idézi nevetve azokat az időket, melyek során ő is nagykanállal falta az életet, miközben csupa olyan embert szolgált ki, akik még erre is rátettek egy lapáttal.
 
– A sors fintora, hogy mire Ausztráliában megtaláltam azt a csodás magyar hölgyet, Ilonát, akivel együtt végérvényesen visszatértem Magyarországra – és akivel azóta is, immár 23 éve együtt vagyok –, édesanyám már nem volt velünk. Három eljegyzésig jutottam, de házasságot nem kötöttem senkivel, mert felelőtlen dolognak éreztem volna, csakúgy, mint a gyermekvállalást az én hektikus és bohém életmódom mellett. Rengeteg tanítványom van, hetente tartok az ifjaknak tréningeket, igazából ők tartanak fiatalon. Nekem itt, a Corinthiában senior duty managerként, vagyis ügyeletes igazgatóként a mindenkori igazgató mellett a helyem, s ha bármilyen híresség érkezik, mindig együtt fogadjuk. A tizenegyedik igazgató mellett szolgálok, mondhatjuk, hogy én vagyok az állandóság, ha Gorbacsovot, Catherine Deneuve-öt vagy épp Pinket, az énekesnőt kell felkísérni a lakosztályába. Utóbbi annyi ékszerrel érkezett, hogy külön széfet kellett neki bérelnünk – oszt meg egy apróbb kulisszatitkot mégis.
 
 
Várják a kilométerek
 
Kincsekből persze Meskál Tibor irodájában is akad bőven, hiszen nemcsak a fantasztikus szakmai elismerések, hanem olyan emlékek is sorakoznak a falakon, mint a Fradi egyik meccsének jegye, amelyre a kollégák vásároltak az ősfradista Tibornak egy „kezdőrúgást”, vagy épp egy vaskos és gyönyörű toll, amelyet a hetvenedik születésnapjára kapott szintén a Corinthiás családjától. A most odaítélt Gundel Károly-díjjal, úgy tűnik, szinte minden vágya mellé pipa került, de a feje ingatásából úgy látom, elhamarkodtam ezt a konklúziót, mert így folytatja: – Létezik még talán egy ennél is feljebb rangsorolt elismerés, a PRO TURISMO, amely igazi fanatikus szállodásoknak jár. Hát, az bevallom, még izgatja a fantáziámat, úgyhogy a lelkesedésem mit sem csappan e gyönyörű szálloda iránt, mert nekem itt a helyem, és vár még rám egy jó pár kilométer ezeken a falakon belül.
 
------------------------------------------------------------------------------------
 
Fanatikus szurkoló
Meskál Tibor, miközben a Corinthia Hotel Budapest ügyeletes igazgatója, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakmai zsűrijének tagja, az Euro és World Skills delegált szakoktatója, Schnitta Sámuel-díjas éttermi mester, mester bártender, a Törley Pezsgőrend lovagja, borszakértő, a 2012. év gasztronómusa, és 2019-ben a Gundel Károly-díj kitüntetettje. Annak ellenére, hogy „több életre elegendőt” látott a világból, hatalmas vágyakozás volt benne, hogy ott lehessen a Puskás Aréna közelmúltban lezajlott megnyitóünnepségén, melyre a Magyar Sportújságíró Szövetség hívta meg nagy örömmel. – Ha kijut a válogatott az Eb-re, mindenképp itt a helyem a lelátón, akárki érkezik is akkor a szállodánkba!
Még nincs értékelve