Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Az erkölcs színe és visszája – empátia és szimpátia a rendbontókkal

Salat Vince | Profimédia-Red Dot | 2021.06.09. |
erkölcs
Az erkölcs színe és visszája – empátia és szimpátia a rendbontókkal
Erkölcs és szimpátia nem feltétlenül jár kéz a kézben. Bármennyire elítéljük is a tolvajokat, elmarasztaljuk a svindlereket és a házasságszédelgőket, mégis úgy tűnik, némelyikük empátiát, sőt: szimpátiát is ébreszt bennünk. Hát nem felháborító? Akkor most hogy is van az erkölcsökkel? Hogy lehet egy erkölcstelen ember rokonszenves? Miért érzünk szimpátiát egy bankrabló, egy csaló vagy egy megrögzött hazudozó iránt – vagyis mi teszi szerethető figurákká a történelem nagy szélhámosait?
Ellentmondásos jellemek ellentmondásos megítélése
 
Ki ne emlékezne Az ördög jobb és bal keze című örök klasszikusból Bambinóra, „az ördög bal kezére”, a börtönből szökött lótolvajra, aki serifnek adja ki magát a vadnyugat egyik porfészkében, amíg bevárja cimboráit, a Görényt meg a Mimózát. Azért ettől a szélhámosságtól még mindig nem tudunk haragudni rá. Ezzel szemben az Apró mesék Hankója, aki a második világháború után tömegesen megjelenő, hozzátartozók keresésére feladott hirdetésekre válaszol, nem feltétlenül lopja be magát a szívünkbe. A műfajon kívül mi a különbség a két figura között, hiszen mind a kettő bűnöző?
 
Szociálpszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy kulturálisan meghatározott, milyen külső vonások alapján találunk szimpatikusnak valakit. Az viszont általános tendencia, hogy a szebb, esztétikusabb külsejű emberek minden kultúrában sokkal könnyebben váltanak ki bizalmat az emberekből akkor is, ha más-más tulajdonságok számítanak „szépnek”. A másik magyarázat szerint az enyhébb normaszegés bizonyos mértékig az összekacsintás gesztusát idézi: aki olyasmit mer megtenni, amit nem szabad, de ezzel nem károsít meg másokat, az nem követ el jóvátehetetlen bűnt a közösség ellen, és akár becsülendő is lehet a merészsége. 
 
A betyárok „karrierjét” a fantázia táplálta
 
Presztízs MagazinÍgy lehetett rokonszenves a 19. században például a betyár figurája. A betyárkultusz az angol Robin Hood, az olasz Rinaldino Rinaldini és a szlovák Juraj Jánošik figurájával rokon jelenség: a betyárok megítélésének örök dilemmája, hogy köztörvényes bűnözők voltak-e, vagy a szegény nép jótevői. Az európai folklórban tehát széles körben ismert a szimpatikus bűnöző figurája, és szinte mindenhol az a sztereotípia tette őket népszerűvé, hogy úgy vélték: a betyárok a gazdagoktól elvettek, a szegényeknek pedig odaadták a gazdagoktól elrabolt kincseket. Ez a romantikus idealizálás természetesen mindig is túlzás volt, hiszen a betyárok valójában a törvény elől menekülő közönséges bűnözők voltak, akik nem munkával akarták megkeresni a betevő falatot.
 
A normaszegőt – akkor is, ha az törvényszegő, bűnöző – bizonyos tisztelet övezi minden kultúrában, hacsaknem olyasmit követett el, ami életellenes vagy a védtelenek (pl. idősek, gyerekek, betegek) sérelmére történt. Ez a rejtett tisztelet annak a speciális tudásnak szól, amellyel „normális” ember nem rendelkezik, hiszen nem ebben szocializálódik. Sajátos szubkultúra a betyároké, vagyis a bűnözőké, akik ugyanúgy szakosodnak egy-egy területre, témára, mintha valódi mesterséget tanulnának meg. Ennek a kultúrának a „krémje” már a szervezett bűnözés szintjén mozog, és olyan csillogó nemzetközi karrierben teljesedik ki, mint például Don Corleone, A Keresztapa, akinek mondatait tömegek idézik a mai napig is.
 
A tolvajok fejedelmének mitikus alakja
 
Presztízs MagazinDanny Ocean (Ocean’s trilógia) egy dologhoz nagyon ért: hogyan kell ütős tolvajbandát verbuválni igazán rázós, nagy melókhoz. Gondolkodásában pragmatikus, lelki alkata viszont inkább szentimentális, tehát pontosan hozza a szimpatikus bűnöző figuráját, aki egyenlően osztozkodik a zsákmányon. Olyannyira, hogy nézőként végigszurkoljuk a három kaszinó pimasz kirablását. Vezető egyéniség, aki a saját bűnözői környezetében ugyanúgy tartja magát a rendhez, mintha nem is törvényszegés volna, amit csinál. A becsületes tolvaj karaktere még szimpatikusabb lesz a második részben, amikor kiderül, hogy a kaszinótulajdonost, Terry Benedictet kárpótolta már a biztosító, mégis visszaköveteli az ellopott pénzt. 
 
A téma nem újkeletű. Robin Hood, „a tolvajok fejedelmének” archetípusa már a 14. századtól kezdve folyamatos szereplője az angol és az európai folklórnak; az ő működése is „becsületes” a maga törvényszegő keretei között. Persze a sztereotípiának is vannak fokozatai, hiszen A szeretet szimfóniájában Maxwell Wallace, a tolvajbanda feje egyértelműen önös érdekből cselekszik, amikor lopásra és koldulásra tanítja az utcagyerekeket. Mihelyst felfedezi a kis Evan Taylor tehetségét, maga is meglepődik a rendkívüli jelenségen, és azonnal felismeri, hogyan segítheti az érvényesüléshez. 
 
Az életművészeknek kijáró csodálat
 
Presztízs MagazinBizonyos bűnözői karrierek mesébe illő teljesítményt mutatnak, és ezzel váltják ki csodálatunkat – ami persze még nem jelenti azt, hogy egyetértünk tetteikkel. Az amerikai Frank William Abagnale például igen gazdag szélhámosmúltjával vált korunk egyik legismertebb imposztorává. Nyolc különböző szerepben – pl. orvosként, ügyvédként, pilótaként – követte el merészségeit, amelyek végül a filmesek fantáziáját is megihlették: az ő történetéből született a Kapj el, ha tudsz! című Steven Spielberg film, Leonardo di Caprio és Tom Hanks főszereplésével. Tetteiért nyilván elítélték, és „nyilván” meg is szökött a börtönből, végül az Egyesült Államok kormányának kezdett dolgozni, az FBI tanácsadójaként.
 
Az ilyen és hasonló nagyszabású bűnözői karrier már csak azért is csodálatot vált ki, mert a túlzások nem a rendre, hanem annak hiányára emlékeztetnek. Aki a Viszkis rablónak „drukkolt”, nem a rablásokkal értett egyet, hanem a védelmi rendszer hiányosságainak kritikáját látta a sikeres rablási kísérletekben. Nem véletlen a mondás, hogy „rablóból lesz a legjobb pandúr” és itt hadd idézzünk egy másik klasszikust a Bud Spencer–Terence Hill páros közös filmlistájából, hiszen erről szól a Nyomás utána! című film is. Nem a törvény rossz, csak az alkalmazása nem jó, ha a sikertelen bűnüldözés eredményeként bűnbandák garázdálkodhatnak. Részben tehát ez az oka, hogy képesek vagyunk a „rosszfiúkkal” szimpatizálni.
 
A kaland csábítása és az ellenállás hiábavalósága
 
Presztízs MagazinA kleptománia betegség, tehát nem is soroljuk a „valódi” bűnözéshez, egyes tolvajoknál azonban nem állapítható meg világosan, hogy a lopás, a rablás vagy a csalások valódi betegség vagy egyszerű kalandorhajlam hozadékai. Viktor Lustig például Al Caponét is átverte kétszer, de sikerült neki háromszor áruba bocsájtania az Eiffel-tornyot is. Nos, ezekhez a remekművekhez nyilván irdatlan pimaszság, a határok feszegetése, polgárpukkasztó hajlam és féktelen kalandvágy is szükséges, a nyerészkedés elemi célján túl. Ez a kaland, de már a kalandos fantázia is csodálat tárgyává válhat, ahogy a végrehajtás merészsége is. 
 
A kalanddal szembeni ellenállás önmegtartóztatás, ami természetesen normarendszerünk egyik alapértéke, ám a Lustighoz hasonló alakok deviáns sikere éppen azt villantja fel, miről mondunk le, amikor jól viselkedünk. Hadd idézzük fel irodalmi példánkból, Mikszáth Kálmán A fekete város című regényéből Quendel apó alakját, aki Hilil pasának adja ki magát titokban, hogy büntetlenül élvezhesse a földi örömöket, megtartva a köztiszteletben álló lőcsei befektető látszatát. Minél nagyobb ugyanis a normatív szigor, annál kívánatosabb a norma kötelmei alóli kibújás lehetősége.
 
Az ambivalencia erkölcsi haszna
 
Presztízs MagazinMiért fontos szembenézni ellentmondásos érzelmeinkkel? Pontosan az ambivalencia késztet gondolkodásra, hiszen mindannyiunknak feltűnik, ha olyasvalakivel rokonszenvezünk, aki a társadalom szerint elítélendőt követett el. Ilyenkor érdemes belegondolni, hogy egyedi, egyszeri eseményről vagy személyiségvonásról van szó. Esetleg valamilyen igazságtételről – az önbíráskodás büntetendő ugyan, hiszen tömegessé fajuló indulatokat fékezünk meg ezáltal, mégis rendszerint egyetértünk azzal, hogy a bűnösnek bűnhődnie kell –, netán éppen egy véletlenről. A deviancia látszata sokszor éppen igazságérzetünket és normaérzékenységünket teszi próbára, és arra figyelmeztet, hogy bennünk megvan-e, és ha igen, hol a határ a normakövetés és a normaszegés között.
Még nincs értékelve