Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Az ünnepekről

Megjött apuci!

Sz.A. | Profimédia-Red Dot | 2021.03.03. |
apa, apablog, apaság
Az ünnepekről
Érdekes belegondolni, hogyan változnak az év végi ünnepek az ember életében. Gyerekként mindig megvolt a karácsony varázsa és a szilveszter izgalma. Előbbi nemcsak a remélt ajándékok miatt, hanem az egész ünnepet körüllengő meghittségnek köszönhetően, amelynek látványát a feldíszített fa, ízét a mama diós bejglije, tartalmát az együtt töltött idő adta. Utóbbi pedig a szabályok felett aratott, trombitaszótól hangos győzelem napja volt, amikor nem létezett takarodó, lámpaoltás, pizsamafellövés, fent lehetett maradni éjfélig és azon túl, ami gyerekszemmel igazi misztikum. Nem mondom, hogy ezek az energiák idővel elvesztek, inkább csak, ahogy a mondás tartja, átalakultak. Kamaszfejjel egyre inkább a materiális, anyagi örömök miatt volt különleges a karácsony, és a féktelen partizás miatt a szilveszter. Fiatal felnőttként valahogy mindkettőt kinövi az ember: az ajándékok értelmüket vesztik, amikor már magadnak is megveheted, amire szükséged van, a bulibárót eljátszani pedig már inkább nyűg, mint élvezet. Aztán gyereked születik, és egy csapásra minden új értelmet nyer.
Egyszer csak odajön hozzám a kis totyogósunk, megfogja a kezemet, és az édes rajzfilmfigura-hangján hajtogatja, hogy „apa, gyere”, nyomatékosításképpen pedig cibál is, hogy emeljem már fel a hátsómat a földről. Ha akar valamit, eléri – na jó, nem ütközik túl nagy ellenállásokba, az anyjával együtt túl gyengék vagyunk, két pillanat alatt levesz minket a lábunkról, aztán úgyis az van, amit ő akar. Nem feltétlenül jó ez a jövőre nézve, tudjuk jól, de ebben az esetben a legkevésbé sem bántam, hogy feltápászkodtam a parancsára a padlóról, amelyen addig olyan kényelmesen terpeszkedtem. Berángatott a szobájába, becsukta magunk mögött az ajtót is. Nem tudtam, mire készül, aztán hamar kiderült. El akarta játszani a szentestét, amikor a délutáni alvás után az anyukája nem engedte ki a szobájából, mert én még díszítettem a karácsonyfát a nappaliban. Ezúttal már csak játékból kirontott a szobájából, elcsodálkozott a fa látványától, mondogatta, hogy „azta, hűha”, miközben rámutatott. És ezt még jó párszor megismételtük egymás után.
 
Élményt tudtunk szerezni neki, ami szülőként mindig a legjobb érzés. Az eredeti előadás persze nem volt ilyen színpadias. Amikor először, szenteste meglátta a karácsonyfát, félénken, bizonytalanul közelített felé. A csillagszóró néhány pillanatra megrémítette, és elhátrált a fától. Működtek benne az ösztönök, valami pislákolt, villódzott, amiről nem tudta, hogy mi az. De, amikor mondtuk neki, hogy nem kell félnie, egyre közeledett, és végül jó sok csillagszórót meg kellett gyújtanunk. Ám őszinte leszek, nem erre a reakcióra számítottunk, hanem reklámfilmekbe illő áhítatra és örömujjongásra.
 
Presztízs MagazinUgyanez volt, amikor megérkezett a Mikulás. Előző nap este gondosan kitisztítottuk a csizmáit, megbeszéltük, hogy ha jó kisfiú volt, akkor reggelre csokit tesz beléjük a Mikulás. Amikor lefeküdt, emlegette is az ősz, szakállas bácsit, akit néhány meséből már ismert, mert tematikusan készültünk az ünnepekre. Aztán reggel nagy boldogság helyett csak állt lefagyva a csizmái előtt, amelyeket a Mikulás teletömött csokival, mert valaki ugye nagyon jó kisfiú volt, és nem értette, mi történt. „Mit tettetek a cipőimmel?” – nézett szinte számon kérően.
 
Néha elfelejtjük, hogy még csak alig múlt kétéves, és ami ennél rosszabb, hogy a saját fejünkben élő idilli képeket akarjuk viszontlátni ezekben a szituációkban. És ahhoz mérjük a valóságot. Csakhogy azt nem Hollywoodban rendezték, a gyerek nem biztos, hogy pont úgy reagál, ahogyan mi azt megálmodtuk, mint ahogyan általában az első randi sem olyan tökéletes, mint a romantikus filmekben. Azt kell tudatosítani magunkban, hogy ez csak illúzió, mert ha mércévé tesszük, akkor a legnagyobb igyekezet ellenére is csalódni fogunk. Meg kell tanulni nevetni ezeken a helyzeteken. Lehet, hogy azonnal nem látszik, mert elképzelhető, hogy egy kétéves kisember nem pont úgy reagál, ahogyan elképzeltük, de pontosan tudja és érzi, hogy neki készült valami jó dolog. Mert ha apa és anya ennyire lelkes miatta, akkor az csak jó lehet!
 
Szenteste nem kaptuk meg a visszaigazolást az elmélettel kapcsolatban, de három nappal később, amikor hazaérkeztünk a nagyszülők vidéki meglátogatása után, az újra eljátszós jelenettel többet kaptunk, mint amit előre megálmodhattunk volna a szirupos fantáziavilágunk alapján. Ilyet ugyanis egyetlen filmben sem láthattunk, nem hiába, az élet a legnagyobb rendező. Mi pedig szülőkként kezdjük újra felfedezni az ünnepek varázsát. Immáron nem magunk miatt, hanem azért, hogy a kisfiunk élményekkel gazdagodjon, legalább olyan szépekkel, mint amilyeneket mi is őrzünk mélyen magunkban. A szilveszterhez tavaly még kicsi volt, de biztos vagyok benne, hogy idén már fújja majd a trombitát. Vagyis ki tudja? Fújja vagy nem fújja, a lényeg, hogy boldog legyen!
 
Még nincs értékelve