Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Boldogsághormon, boldogságbonbon

Szamos László cukrászmester édes örökséget ápol és ad tovább a következő generációnak

dr. Szász Adrián | ifj. Nagy György | 2019.11.27. |
Boldogsághormon, boldogságbonbon
„Apám szerb volt. A szerbség megérintett, az ember legyen büszke a gyökereire, az őseitől hozott vérére! Tisztelem az értékeket, amelyekből lettem, a magyarság sem csak ötven, hanem ezer százalékkal tombol bennem” – magyarázza egyszerre délies és magyaros szenvedéllyel Szamos László cukrászmester, a Szamos családi manufaktúra egyik tulajdonosa. Azt is elmeséli, hogy a szentendrei marcipános família neve Szávicsból lett – még édesapja, a vállalkozást alapító Mátyás idején – Szamos. Most is a cukrászdában ülünk, egy jó bodzás limonádé mellett idézzük fel a család történetét, miközben László a vendégek háttérben zajló kiszolgálását is figyeli. Már a lányai is a csapat tagjai. De kezdjük az elődökkel!
– Hol találkoztak a szülei?
– Mindketten szegény családból jöttek. Apáméknak voltak földjeik, de a háborúban elvesztették a férfiakat, akik értettek hozzá, így elszegényedtek. Anyámék nyolcan voltak testvérek, ebből hatan nőttek fel. Apjuk elhagyta őket, az édesanyjuk – anyám tizenkét éves korában – meghalt. Anyámat a tíz évvel idősebb nagybátyja húgaként gardírozta. A budafoki Barna cukrászdában lett kiszolgáló kislány, ahová apám – 1940 körül – cukrászsegédnek jelentkezett. Apámnak nem tetszett elsőre a hely, ezért magas fizetést kért, nehogy felvegyék… A főnök meglepetésre utána kiabálta: „megadom!”. És mivel akkoriban az adott szónak nagyobb súlya volt, mint ma egy öt ügyvéd által ellenjegyzett papírnak, apámnak vállalnia kellett a munkát. Ott ismerkedtek meg anyámmal.
– Azt tudjuk, hogy Szamos Mátyás miért éppen cukrásznak állt?
– Szerette a hasát, az édességet, ahogy minden gyerek. A lakatosmunkától viszont irtózott, pedig a nagyanyánk mondogatta neki, ha nem tanul, beadja lakatosinasnak. Ő cukrászként akart a legjobb lenni, fel is kereste Auguszt E. József cukrászmestert, hogy tőle tanulhassa a szakmát, de a lányok ott mondták neki: nincs felvétel. Ám talán megtetszett az egyiknek, mert lehívta a nagytekintélyű főnököt. Amint az leért, apám összecsapta a bokáját, illedelmesen meghajolva bemutatkozott, elmondta, miért jött. A mester megerősítette, hogy nincs felvétel, de mivel ilyen alázatosan viselkedett, maradjon, és meglátják. Ez májusban volt, szeptemberben beiskolázták.
 
Presztízs MagazinAz örökség
 
– Hogyan lett belőle ezek után már a múlt század közepére népszerű marcipánkészítő?
– Auguszték műhelyébe egy dán cukrász érkezett, szakmai csereprogram keretében. Megmutatta, hogyan lehet marcipánból rózsát formázni. Apám elcsent egy darabot, s felment a műhely feletti szobájába, ahol hajnali háromig kísérletezett, míg el nem készített egy gyönyörű rózsát. Reggel levitte a mesterének. Ez volt az első lépés, amely után hamar megismerte, elismerte a szakma. Az ötvenes években már jól csengett a neve, versenyeket nyert, és karamelldíszekben is jó volt.
– Feleségét, az Ön édesanyját, Margit nénit is mindenki különleges karakterként emlegeti.
– Egyéniség volt, kőkemény munkamorállal. A nagyanyámtól örökölte, aki hat gyermeket nevelt egyedül, és hajnali háromkor járt ki a kukoricaföldre kapálni, mert reggel hattól már postásként hordta a táviratokat, hogy kenyeret tehessen a gyerekek asztalára.
– A szüleit összekovácsolhatta, hogy nehéz sorból indulva együtt jutottak egyről a kettőre.
– Kezdetben csak az ágyrajárást tudták megfizetni, este nyolctól reggel nyolcig tartózkodhattak egy lakásban. Majd jött egy penészes bérelt szoba, aztán Budafokon egy szoba-konyha. Végül a József körúton egy társbérlet, amikor már mi is megvoltunk a bátyámmal meg a nővéremmel.
Presztízs Magazin– Ebben a családban felnőve egyértelmű volt, hogy Önből is cukrász lesz?
– Nem erőszakolták rám, szabad kezet kaptam. De apám rengeteget mesélt, sütött otthon, akarva-akaratlanul belém ivódott a hivatása szeretete. Úgy éreztem, tovább kell vinnem, hiszen ő olyan szakmai ívet futott be, ami nem szakadhat meg. Minden szülő vágya, hogy a gyermeke örökölje, amit elkezdett, én pedig nem sokat hezitáltam.
– A konkrét szakmai fogásokon túl mit hagytak Önre a szülei – gondolkodásmódban?
– Először is, hogy a szakmát nagyon kell szeretni! Tizenhat órákat másképp nem lehet ledolgozni. Szakmai tisztesség és becsület, tradíció, hagyomány, megalkuvásnélküliség, hitelesség, alázat. Ezeket örököltem tőlük. Genetikailag is belém kódolták, hogy csak jót, s jól szabad csinálnom!
 
Kilenc négyzetméterből négyezer
 
– Több mint ötven éve indult az üzlet, hogyan lehet dióhéjban áttekinteni e fél évszázadot?
– 1968-ban Pilisszántón Domján Ferenc cukrász neve alatt indultunk. Saját néven mi hárman ’71-ben kezdtünk el dolgozni egy kis parasztházban. 1985-ben vettünk egy telket, arra építettük fel az első igazi műhelyünket, ahol megkezdődhetett a nagybetűs vállalkozói élet. Három év múlva nagyobb helyre költöztünk, s mikor azt is kinőttük, 1996-ban Pilisvörösváron egy iskolaépületet alakítottunk át üzemmé. Ahhoz vettük fel az első hitelt, addig minden saját erőből ment. Miután Karcagon is lett üzemünk, szezonálisan közel nyolcvanan dolgoztak nekünk. Ma az anyacégnél kétszázötvenen vagyunk, a bedolgozókkal együtt majdnem ötszáz embernek adunk munkát.
Presztízs Magazin– Mikor döntöttek úgy, hogy nemcsak termelni érdemes, hanem saját boltot nyitni is?
– 1987-ben nyitottuk meg az első édességboltunkat – marcipánnal, kávéval, fagylalttal – a Párisi utcában. Aztán sorra nyíltak az üzletek, az első cukrászda a Böszörményi úton ’99-ben valami kirobbanó sikerrel! Ma már a Kossuth téren, a Váci utcában, Szentendrén, Esztergomban, s még Bécsben is jelen vagyunk. Ahol műhellyel, ott sütünk is, ahol bolttal, oda beszállítunk. Így nem vagyunk kiszolgáltatva a kereskedőknek, hiszen reggel kitesszük az árut, napközben jön a vevő, estére van bevétel. Egy kilenc négyzetméteres, ablak nélküli helyiségből lett mostanra négyezer négyzetméterünk modern gépekkel felszerelve, de a kézi munka jelentőségét is megőrizve.
– És gondolom, az eredeti receptek, a beletett anyagminőség hagyományait is ápolva.
– Apám belénk sulykolta: soha ne mondjuk, hogy drága az alapanyag, és azt se, hogy nincs időnk! Ha ezt a kettőt betartjuk, a minőség is maradni fog. Hiába drágul, mondjuk, a tojás, mi akkor is annyit teszünk bele, amennyit gondolunk, nálunk nincs burkolt áremelés.
– Amikor nővére és Ön átvették szüleiktől a vállalkozást, hogyan osztották el a feladatokat?
Presztízs Magazin– Tudni kell, hogy a közgazdász végzettségű bátyám egy másik cukrászvállalkozásban dolgozik. A nővérem, Gabriella matematika-fizika szakos tanár, és a Szamosnál a dizájnért, az arculatért felel. A férje, Kelényi Gyula gépészmérnök is szerzett cukrász végzettséget, és hihetetlenül jó meglátásai voltak a fejlesztéseinkhez, de sajnos ő már nincs közöttünk. A szakmáért én felelek, ám ahogy több kft.-nk lett, majd azok holdinggá alakultak, külsős szakértőket is felvettünk.
– Ha jól tudom, immár a harmadik generáció is a vállalkozásban dolgozik.
– A nővérem fiai és az én lányaim is. Érdekli őket, beleásták magukat, jó viszontlátni bennük azt a habitust, amit a nagyszüleinktől örököltünk. Evelin lányom például huszonkét évesen már nemcsak a jövő, hanem a jelen reménysége is. Épp oly remek társasági ember, mint apánk volt!
 
Ami pénzben nem mérhető
 
– Mit jelent Önnek a szűkebb pátriája, Szentendre és környéke?
– Hatvanhat éve – azaz a születésem óta – szeretem a várost. Budapesten születtem, de kijártunk ide a nagymamámhoz, aki már kicsi gyerekként vitt magával a templomba, és büszke volt rá, hogy három-négy évesen is lecövekelve álltam végig a kétórás szerb liturgiát. Pedig anyám után katolikus vagyok, de nagy tisztelettel tekintek a szerb vallási énekekre, az ikonosztázra is.
Presztízs Magazin– A magyarságát miben éli meg?
– Többségében mindig magyarok között éltem. Szeretem a magyar vidéket, az anyanyelvet, a humort, a piros-fehér-zöldet, a focimeccseket… Nem szeretem viszont a „magyarkodás” szót, mert az ember ezt belülről érzi, nem azért hangoztatja, hogy szimpatikus legyen. Petrovics Emil zeneszerzőt tudom idézni, ő azt mondta: „úgy vagyok magyar, hogy szerbségemet feledni nem akarom”. Azaz, ha meghallok egy szerb kólót, azt is a sajátomként élem meg, és bármikor jöhet egy jó csevapcsicsa! De imádom a magyaros töltött káposztát, töltött paprikát meg a különböző leveseket is. Nagyanyám kapros-túrós pitéjének az ízét pedig feledni nem tudom!
– A saját termékeik közül melyik a kedvence?
– A jó cukrász szereti az édességet. Szeret kóstolni, s bármerre jár, egy kicsit gourmand. Nekem a kedvenceim a fagylaltok, a bonbonok és a gyümölcsös-joghurtos túrótorták. Az édességekhez való vonzódásom röviden: nem tudom megunni őket! Boldogsághormont szabadítanak fel.
– Szokott még a konyhában tevékenykedni?
– Már inkább csak otthon, a feleségemmel, akivel három és fél évtizede alkotunk egy párt. Ahogy ő a sütés-főzést intézi, ahogy leteszi az ételt a család elé az asztalra, s mi jó ízzel elfogyasztjuk… Na, ezek a momentumok jelentik az igazi összetartó erőt.
– Azt azért látom, hogy a vendéglátást itt, a cukrászdában a mai napig szemmel tartja.
– Ha nem úgy megy, ahogy szeretném, attól szenvedek. Régen voltak a szakmában úgynevezett teremfőnökök, akik nem csináltak mást, csak álltak és ugrottak, ha bejött egy vendég. Azt mondja egyszer egy pincérem: könnyű dolga van ennek, nem csinál semmit. Mondom, jó, akkor cseréljetek! Utána azt mondja: ezt soha többet, főnök! Persze, mert ehhez is érzék kell. Hogy a vendéget minden elé helyezzük. Ha ők elégedettek, ha ismernek és szeretnek minket, többet jelent, mint az, hogy mennyi van az ember zsebében. Pénzben nem lehet mérni a boldogságot!
 
 
Presztízs MagazinSzamos Marcipán Múzeum
Az ország első marcipánokat bemutató múzeuma is a szentendrei Szamos Cukrászdánál található. A marcipánból készült mesefigurák, művészi esküvői torták és más „édes hírességek” bemutatóhelye betekintést nyújt a marcipánkészítés történelmébe, és igazi különlegességként még egy másfél méteresre formázott marcipán-parlamentnek is otthont ad.
 
Még nincs értékelve