Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Egy műhely, ahol bőrben az igazság

Varga Tibor nyerges-szíjgyártó mester tiszteli az elődöket, de már az utódoknak alkot

dr. Szász Adrián | ifj. Nagy György | 2019.09.16. |
nyerges, szíjgyártó
Egy műhely, ahol bőrben az igazság
Miközben hátravezet a rákospalotai családi ház belső udvarában található műhelyébe (a régi mesterek is elöl prezentáltak és hátul dolgoztak, jegyzi meg), egyben a nyeregkészítő és szíjgyártó szakma történelmébe is elkezd bevezetni. Eichberg Ödöntől Flanyek Edén, Glasz Józsefen és Woweszny Jenőn át Zimmermann Nándorig sorolja a szakma egykori nagyjainak – a mai generáció számára sajnos kevésbé ismert – neveit. – Az utolsó nagy szíjgyártó király Kathy László debreceni mester volt, aki a nyolcvanas évek közepén hunyt el – magyarázza, s mutatja is fekete-fehér fotóját a műhely falán –, de akárcsak ő, majd’ egy évszázaddal korábban Dultz Antal is szállított lószerszámokat még a walesi hercegnek is! A ma már kevesek által űzött mesterség egyik megmaradt képviselője, Varga Tibor hangjában érzem a lelkesedést és az elhivatottságot, mellyel a munkája kapcsán múltról és jelenről mesél. Komolyan veszi és megtisztelőnek tartja azt, amivel foglalkozhat.
Ez nem is csoda, hiszen nem beleszületett a nyerges szakmába, és nem is úgy sajátította el, hogy a szülei „nyergesnek adták a gyereket”, hanem rögös utat járt be, megküzdött azért, amit immár harmadik évtizede kitartóan űz. Diákként szeretett rajzolni, érettségi után grafikus-karikaturistának készült, de a képzőművészetire nem sikerült bejutnia. Míg a helyét kereste a világban, bőrből olyan használati tárgyakat – például pénztárcákat – készített magának, amelyekből nem sikerült készen elég jó minőségűt vásárolnia. Rákapott, egymás után alkotta zsíros tehénbőrből a patkóerszényeket, mire megfogalmazódott benne a kérdés: hol lehetne tanulni is valami hasonlót? A lovakat egész gyerekkorától kedvelte, így adta magát a nyereg- és szíjkészítés mint irány – azért együtt a kettő, mert mégiscsak a piac nagyobb szeletét fedhette le így. (Miközben erről mesél, megment a műhelyben egy eltévedt méhecskét, azaz kiderül: nem csak a lovak nagy barátja.) Mentort azonban csak nehezen talált magának.
 
Presztízs MagazinA jó szerszámokról: lelkük van
 
– Az idősebb mesterek fárasztónak tartották, hogy a munka mellett még tanítsanak is, fiatalok meg már akkor is alig dolgoztak a szakmában – meséli. – Végül a szíjgyártást a kisteleki Gyifkó családtól, a nyeregkészítést a dunakeszi Neizer Lászlótól tanulhattam, ők szerencsére elvállaltak. Egy asztalos barátom segített berendezni a műhelyt, ma is az általa készített bútorokon dolgozom. A szerszámok nagy részét jó esetben visszavonult, rosszabb esetben elhalálozott mesterektől örököltem, akik bizalmát persze ki kellett előtte érdemelnem. Az összes eszközömről a mai napig tudom, kitől származik – ők sajnos már nincsenek közöttünk, hálával gondolok rájuk. Ezeknek a francia és német félhold-késeknek, csattövisvágóknak, varróáraknak, eredeti snitzereknek lelkük van; ötven, hetven, kilencven esztendős békebeli darabok. A legújabb szerszámom is húszéves. Valamelyikre csak félévente van szükség, de akkor nagyon kell! (Itt finoman az asztal pereméhez ütve „megcsendíti” az egyik kedvenc ébenfanyelű kése hangját, majd bemutatja, hogy a pengéje úgy fut a bőrbe, akár a vajba.)
Presztízs MagazinIgazi szerszámarzenál bújik meg szerényen az asztalfiókokban. Figyelem az eszközökbe vésett márka- és egyéb jelzeteket: egy híres párizsi márka futó lovai, a négy-öt régi varrógép közül az egyiken „Öcsi” és „Buci” felirat (Tibor mesterének, illetve rokonának a beceneve). Pedálos varrószékek – szíjjártó szaknyelven: bőrvarró csikók – a harminc négyzetméteres helyiség több pontján is, amelyeken már az elődök is évtizedeken át varrtak. Rajtuk több tíz kilós tehénbőrdarabok fekszenek, ezeket Tibor leginkább Angliából rendeli. A bikáé meg az ököré kevésbé alkalmas erre a célra, a bivalyé, esetenként a vízibivalyé azonban jól jöhet (korábban sertésbőrt is alkalmaztak, borjúbőrből viszont inkább ruha, csizma készül). Például olyan lovassportokhoz, mint az öttusa vagy a tereplovaglás, amikor vízben is gázolnak az állatok, s nemcsak a kopás- és gyűrődésmentesség meg a strapabírás fontos, hanem az anyag jó száradási képessége is. Ahhoz, hogy lovassportolóknak is dolgozhasson a mester, sok éven át kellett bizonyítania a szakmájában, mert itt már nem szabad hibázni.
 
Presztízs MagazinA lószerszámokról: nagy a felelősség
 
– Életveszélyes sportágak ezek: a ló hatvan-hetvennel vágtat, s ha a felszerelése elszakadna, abból óriási baj történhetne! Nagyobb, mintha, mondjuk, egy futó lábáról esik le a cipő… Az összes alkatrész nagyon komoly elvárásoknak és igénybevételnek kell tehát, hogy megfeleljen – világít rá a lószerszámkészítő saját felelősségére. Munkája ugyanis nemcsak a nyereg elkészítéséből áll: például fogathajtás esetén a ló teljes felszíjazása (hám, fejző, összekötő szíjak, hajtószár stb.) is az ő feladata lehet. Négyes fogat esetén egy ilyen felépítmény létrehozása – tradicionális díszhámostul – hosszú hónapokat vesz igénybe, míg egy-egy nyereg körülbelül egy hét alatt készül el. A profi nyerges annak ellenére mindig méretet vesz a lóról, hogy már a lófajta alapján tudja, feltehetőleg melyik méretű vázat kell használnia. Az állat ugyanis azzal az eszközzel fog dolgozni, amit kap, és nem tud szólni, ha feltöri valamijét. A lovas „egyszerűbb eset” – vele meg lehet beszélni, mik az esetleges extra igényei.
Presztízs Magazin– A felszerelés az elmúlt száz évben nem fejlődött, csak új irányok alakultak ki – véli Tibor. – Ahhoz képest, amikor több százezer lóval vonultak csatába, manapság sem alkotunk jobbat, legfeljebb egy kicsit mást. A javításra hozott rossz mementókat is mindig elteszem, mert tanulni lehet abból, miért ment tönkre, és inkább más hibáiból tanulok, mint a sajátomból. A kijavított közel ezer példány alapján minden valamirevaló nyeregtípust ismerek már; szívesen adok tanácsot, kinek melyiket érdemes vásárolnia. Egy középkategóriás nyereg ára 160-180 ezer forint, a fa alapú presztízsdarabok háromezer eurónál kezdődnek. De készítek táskákat, derékszíjakat is, utóbbiakból 10-12 ezerért már olyan tartós terméket tudok brit bőrből varrni, amelyikkel kis túlzással kétszer újratemetik az embert! Ezekbe rozsdamentes csatot teszek, így allergiás bőrűek is hordhatják. Érdekes, hogy öveket már sorkatonaként is vittem javítani egy szíjgyártó bácsihoz, és emlékszem, már akkor is jó érzés volt belőlük száz darabot összefogni!
 
A jó példáról: a kihívás király(i)
 
Presztízs MagazinAzóta meg százával készített ő maga is. Most is van munkája hónapokra előre, úgy érzi: kezd visszatérni az emberek igénye arra, hogy személyesen velük foglalkozzon a szolgáltató, a mesterember. Hogy ne mindenből a nagyüzemi sorozatgyártott sablont kapják. Sok ügyfél pedig „csak” arra vágyik, hogy derékszíjból legyen neki, mondjuk, egy vagy két egyszerűbb kivitelű darabja, ám azok „tartsanak örökké”! A lovasok közül éppúgy megbízzák Tibort – mert megbíznak benne – a hagyományőrzők, mint a díjlovaglók, lovaspólósok, lovasterápiával foglalkozók. De elkészítette már huszárok tarsolyát, pásztorok részére a karikás ostor fonott részét is. Mindig feltalálja magát, ha bőrről van szó. Mint meséli, a bőrdíszművesség modern szakma, de a szíjgyártókéból sok más mesterség leágazott, például a bőröndösöké. Ő ismert olyan szakembert, aki még kézzel varrta – úgynevezett élvarrással – a bőröndöket. De régen a mestervizsga is egy hétig tartott többszörös aranykoszorús mesterekből álló bírálóbizottság előtt, ma pedig már nemhogy mestervizsga, OKJ-s tanfolyam sincs, sajnálkozik.
Presztízs Magazin– Azért tartom ilyen fontosnak a mesterségünk múltját, mert mindaz, amit ma tudunk, abból táplálkozik – indokolja Tibor a történelmi ismeretekhez való vonzódását. – Mai szemmel az akkori – 19-20. századfordulós – átlagszint is csúcs volt! Irdatlan mennyiségű és minőségű iparossal. Nem tudom, például engem mikor fognak egy királyi udvarból megkeresni, én ugye nem kereshetem meg őket… De egyszer hátha! Bizonyos kitartással ezt is el lehet érni, hiszen volt rá magyar példa a múltban. És ezt nem sznobizmusból mondom, hanem hogy magasra tegyem saját magamnak is a mércét. Mert távlati célokat kell kitűzni, hogy ne rutinból dolgozzam. Számomra ezt a kihívást jelképezi a királyi udvar; hogy igenis el akarjam érni a szakmámban a csúcsok csúcsát! Igaz, ma már ők sem lovas-, hanem sportkocsival járnak, de akkor is… Beszélgetőpartnerem itt elgondolkozik, miközben a kapuhoz kísér. Vet még egy pillantást a derékszíjamra, megdicséri, majd rámutat egy helyen, és hozzáteszi: ezen a ponton azért még el lehetett volna varrni szebben… Az ő portréját viszont aligha. Egy igazi mesterembert ábrázol.
 
 
Presztízs MagazinJó bőrök
A belga bőr szuper, de drága.
A francia bőr nagyon szuper, de nagyon drága.
Jó minőség érkezhet németektől, olaszoktól, spanyoloktól, szerbektől is.
Az angolok jó áron szállítanak első osztályút, náluk szigorú regisztráció és előre fizetés van.
Argentína a lovassport – és a bőrök – fellegvára, de olyan távolságból nem éri meg rendelni.
 
 
Presztízs MagazinKis nyerges történelem
A nyerges mesterség aranykora a 19-20. század fordulójára tehető.
A világháborúkhoz kellett a nyergesek munkája, de a lovak és az iparosok jó része odaveszett.
Az első világháború után a világválság, a második után a népességcserék, kitelepítések vetették vissza hazánkban a szakmát (sok sváb, tót, szerb származású iparos távozott).
A szocializmus idején a mezőgazdaságban használt állati erő és a fogathajtás „túlélése” révén maradhatott fenn a mesterség.
Korábban két-háromévente egy mester kapott – munkája színvonala alapján – aranykoszorút, ma a szakmában eltöltött bizonyos idő után adnak elismerést.
 
Még nincs értékelve