Hagyományőrző vándorlás

Mi is történt 1849. április 2-től május 21-ig? A Tavaszi Hadjárat kezdetén 55 ezer császári katona állt szemben 47 ezer honvéddel, így a magyar hadvezetés cselhez folyamodott. Míg a sereg egyharmada Hatvannál magára vonta az osztrákok figyelmét, addig a magyarok fő ereje igyekezett délnyugat felől a császári sereg hátába kerülni. Az első komolyabb csata Hatvannál volt április 2.-án, ahol sikerült Gáspár András ezredesnek Schlik tábornok seregét szétzavarni. A magyar hadvezetés Jászberényben rendezte sorait, innen indultak tovább, hogy Tápióbicskénél április 4.-én újra csapást mérjenek az osztrákokra. Április 6.-án már Isaszegen folyt a csata, ahol kemény küzdelem után ismét sikerült a magyar csapatoknak győzelmet aratniuk. A következő nap már Gödöllőn találta a magyar hadvezetést, ahol új tervet dolgoztak ki. E szerint a magyar csapat egy része Aulich Lajos vezetésével a főváros elé vonult, megtévesztve a császári hadvezetést, ezalatt Damjanich katonái április 10.-én bevették Vácot. Április 19.-én Nagysallónál mértek csapást az osztrákokra, a magyarok főserege pedig április 26.-án felszabadította Komáromot. Aztán újra tanácskozásra gyűlt össze a vezérkar, melynek eredménye az lett, hogy Buda alá vonult a sereg, és megadásra szólították fel a császári csapatot. Heinrich Hentzi tábornok ezt elutasította, így május 21-én elindult az utolsó roham, melynek során katonáink döntő győzelmet arattak, és a főváros felszabadult.

E dicsőséges győzelemsorozatra emlékezik a Történelmi Lovas Egyesület által létrehozott hagyományőrző vándorlás, amely felkeresi a hadjárat helyszíneit, ahol koszorúzással, történelmi előadásokkal, néptánc műsorokkal, katonai parádéval ünneplik egykori hőseinket. Idén is így történt. Április 1.-én Boldogon toborozták a katonákat, huszárokat, és egy csata keretében bemelegítettek az elkövetkező napokra. Jászjákóhalmán keresztüllovagolva érkeztek a huszárok Jászberénybe, ahol a városháza előtt felsorakozott sereget többek között Vass Lajos Jászkapitány köszöntötte, majd a Magyar Hagyományőr Világszövetség zászlóavatása következett ősi magyar szokás szerint dobpergéssel. Nagykátán át érkezett a csapat Tápióbicskére, ahol a honvédek újra visszafoglalták a Tápió hídját. Április 6.-a  Isaszegen találta őket. Kora délután a Szoborhegyről körülnézve még nem sok látványosság tárult az érdeklődők szeme elé. Itt-ott látni lehetett egy-egy huszárt gyalogosan, odébb bajvívó legények virtuskodtak egymással páncélingben, amelyben semmiképpen nem tehetett kárt a fakard. A csata helyszínére folyamatosan érkeztek az ágyúk, melyeket tüzérnek öltözött emberek bontogattak az utánfutókon. Kissé távolabb egy csapat fehérbe öltözött, tatársüveges ember próbálgatta dobjait. A színpadon népviseletbe öltözött táncosok szórakoztatták az arra járókat. Közben a városháza előtt ünnepi beszéddel köszöntötték a felvonulókat, akik kis késéssel értek a Szoborhegy tövében elkerített csatatérre, amit addigra már érdeklődők tömege vett körül. Gyalogos és lovas katonák érkeztek osztrák és magyar öltözetben, békésen lovagolva, gyalogolva egymás mellett. A férfiak között a   nők és a gyerekek is kardokkal, puskákkal és botokkal fegyverkeztek fel. A csatatéren felsorakozott egymással szemben a két sereg, majd újra vonulni kezdtek körbe-körbe. Néha eldördült egy-egy ágyú, majd a puskák is megszólaltak. A lovasok előbb galoppozva, majd vágtában kerülték meg a többieket, ezt követően pedig kardra kaptak, és egymásnak esett a két csapat. Az ütközet kavarodásba torkollott, melyben már nem lehetett látni, ki kivel vív „ádáz” csatát. Látszólag azonban nagyon élvezték a résztvevők, mosolyogva kergették egymást kardjukkal meg-megállva, összecsapva. A nap végére barát is, „ellenség” is elfáradva, jólesően tért haza azzal, hogy másnap újra kezdjék vándorlásukat Gödöllő felé.