Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Kellenek-e a hagyományok?

Változások a székelyföldi élettérben

Katona Zoltán | Buzogány Árpád és Kakasy Botond és Katona Zoltán | 2011.03.09. |
Kellenek-e a hagyományok?
Ma közhelynek számít, hogy a világ napról napra, percről percre változik. Csak kapkodjuk a fejünket, nem tudunk lépést tartani. Vajon hogyan jelenik meg mindez egy olyan régió mindennapjaiban, mint a Székelyföld? Mit érez az ember a bőrén, mi van a szeme előtt Erdély legtávolabbi szegletében, ami mindig arról volt híres, hogy megőrizte hagyományait? P. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa sok éve kutatja a témát, és tapasztalatait a Pannon Presztízs Magazinnal is megosztotta. Székelyföldi elöljárók is véleményt mondtak.

 

P. Buzogány Árpád szerint ma már csak az elrugaszkodott múltsajnálók képzelik, hogy mesterségesen rögzíteni kellene a régi állapotokat, azazhogy jó lenne bebalzsamozni az egész világot, hogy akik később élnek láthassák, mi maradt ránk elődeinkről. Mindez megvalósíthatatlan, mert nem kell minden faekét, vaspapucsos ásót megőrizni, a múzeumokban van a helye egy-egy példánynak. A jelenkori ember másik nagy gondja, hogy mit mentsen át az utókornak. Mert mi is a hagyomány? Amikor a hatvanas években a néprajzosok megkérdezték a korondi gyereket, hogy tudja-e mi a giccs, azt a választ kapták: amit a turisták megvesznek.
Komolyra fordítva a szót, Árpád azt tartja, ha a mindennapokban pozitív értelemben használjuk a hagyomány szót, az konkrétan a népszokásainkat, a viseletet, dalainkat és táncainkat jelenti.  Hagyomány, amit felvállalunk, magunkénak érzünk és vallunk, ami mellett kiállunk, mert úgy véljük, része az életünknek.
 

Szabályok között élünk

 
Presztízs Magazin
Szociológusoknak is becsületükre válna a kutatómunka, amit P. Buzogány Árpád végzett ezen a téren, tapasztalatait előadásokban és cikkekben osztva meg a közönséggel. Ami a mezőgazdasági termelést illeti tény, hogy ma már pontosabb, megbízhatóbb minőséget állítanak elő a gépek. Ettől függetlenül a mesterségbeli tudás áthagyományozása sok kismesterséget megmenthet: a székelyföldi kézművesek a rendszerváltás után azt tapasztalhatták, hogy nincs utánpótlásuk. Tárgyak, felszerelések tűntek el, hétköznapinak számító munkafolyamatok szűntek meg. – Ma már konzervporral tartósítjuk a gyümölcskompótot, mert nem tudunk aszalni . A kisgyerek már a gereblyét, lajtorjás szekeret, sarlót sem ismeri, nemhogy a kender nyövéséről, tilolásáról, a szappanfőzésről fogalma, ismerete lenne – véli a kutató. – Megváltozott a települések, utcák képe, mások a lakófelületek. Úgy érezzük magunkat néha, mint egy hatalmas gyárban, ahol idővel minden egyforma lesz. Gyérítik az erdőt, vagy egészen kivágják, gépekkel művelik a földet, kötelezően meghatározzák, az úttest milyen széles legyen, a villanyoszlop milyen magas, a sírgödör milyen mély. Emiatt elidegenedünk a környezetünktől, beszorulunk saját udvarunkra, telkünkre. Megsokasodtak a személyautók, még családon belül is, ugyanakkor traktor, vetőgép, aratócséplőgép, rendsodró és bálázó segíti a gazda munkáját. Szélsőséges esetek is vannak: szénát újabban terep átalakításnál használt járművel is szállítanak.
 

Viselet vagy divat?

 
A divat folyton változik Székelyföldön is, és köztudott, hogy a
Presztízs Magazin
hagyományos népviselet az ünnepnapok viseletévé lett, a hétköznapokban másként öltözködik a legtávolabbi tanyavilág lakója is. A székelyföldi ember azt vásárol, amit az üzletben, a piacokon kínálnak, és persze a divat egységesítő hatása mindenhol megfigyelhető, falun-városban egyaránt. Kalap helyett könnyű, műanyag nyári fejfedőt, műszőrme bundasapkákat látunk az idősebb férfiak fején, melegben a szalmakalapot baseball-sapka helyettesíti, nem csupán viselőként, hanem ünnepnapok fejdíszeként is. Árpád rendszeresen készít fényképeket utcán vidéki ünnepeken, vásárokon: – Ingünk, cipőnk, nadrágunk olyan, amilyet Brazíliában ,vagy Kínában hordanak. Ugyanazokat a híreket kapjuk a rádióban, televízióban, csak a csatorna és a bemondó más. A pesti divatot követjük, közben a legolcsóbb török, vagy kínai ruhákban járunk. Lassan elvész egyediségünk, belesimítanak a tömegbe, csak az általunk megtermelt pénz miatt vagyunk fontosak, és hogy azt mire költjük: villanyt, vizet, gázt, telefon-, tévé- és kábeltévédíjat fizetünk, tehát minden hónapban legalább annyit kell keresnünk, hogy a számláinkat kifizethessük.
Elszoktunk a nehéz fizikai munkától – folytatja Buzogány. – A hajnaltól alkonyatig tartó, munkával tölthető időszakot a villanyáram segítségével bármeddig meghosszabbíthatjuk, mégsem érünk rá észrevenni, mikor nyílik az ibolya, vagy azt, hogy mikor mentek vissza a fecskék. Szekér és ló helyett motorral, autóbusszal, kocsival járunk – a divatos kismotor néha szállítóeszköz is. A hétköznapok és ünnepek között nincs éles határvonal, azt a napot tesszük ünneppé, amelyiket akarjuk. Már nem a helyi hírekről, eseményekről beszélünk, hanem a világhálón elérhető új híreket osztjuk meg egymással. Összezsugorodott a világ, sőt nyilvánossá lett minden szeglete, mert sosem tudhatjuk, ki mikor filmez le bennünket, hogy aztán egy videomegosztón bárki láthasson.
 

A generációs szakadás és a következtetés

 
Presztízs Magazin
Mi köze ennek az életmódnak a hagyományokhoz, a kulturális örökségünkhöz? – tehető fel a kérdés. Valljuk be szinte semmi, mert eszközembereket nevelnek a felnövő fiatalokból, akik nem szakmát, hanem csak a termelési folyamat egyetlen mozzanatát tanulják. Egyre inkább észrevehető, hogy a nagyszülők és a fiatalok nemzedéke között akkora a szakadás, hogy akár két külön világról is beszélhetünk. Talán abban érdemes reménykedni, hogy a hatalmas méretű külföldmajmolás visszabillen a helyes mértékbe, és ér annyit egy nagymama meséje, mint a divatossá tett szerzők ponyvaregényei. Tehát ezért van szükség a kulturális örökségünkre, és tőlünk függ, hogy arra hajlunk-e, vagy az óceánnyi embertömeg, a nagy semmi felé.
A kutató következtetése kérdések formájában hangzik el: - El kell fogadnunk az újat, de vizsgáljuk meg, egyáltalán kell-e nekünk? Becsüljük meg, amit a régiek ránk hagytak, de ne pusztán azért, mert régi, hanem azt keressük, hogy mit üzenhet nekünk, milyen hasznunkra lehet? …mert benne van az örökség szó jelentésében: érték, gazdagság, ami a mienk.
Még nincs értékelve