Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

A kópéskodásról

Megjött apuci!

Sz. A. | Profimédia Red-dot | 2020.12.10. |
apa, apablog, apaság
A kópéskodásról
Múltkor éppen a Facebook-hírfolyamot pörgettem munkából hazafelé, tudom, rossz szokás, próbálok is leszokni róla, és inkább egy jó könyvet olvasni helyette. Egyrészt, mert otthon egy izgő-mozgó gyerek mellett azt nem nagyon lehet, másrészt, mert így legalább értelemmel tölthetem meg az egyórás villamoson, buszon, vonaton való zötykölődést. De van, amikor egy fárasztó nap végén agyilag zokninak érzem magam, és egy könyvet, illetve a szerzőjét sem akarom megsérteni azzal, hogy zombimódban olvasom a betűket anélkül, hogy felfognám a mögöttük rejlő értelmet. Erre pont jó a Facebook. Szóval elém vetett a Zuckerberg boszorkányaként ismert algoritmus egy képet, amelyen egy régi ismerősöm felesége/élettársa/barátnője (ki tudja, évek óta nem is hallottam felőle) volt látható piros csíkos ruhában terhesen, mellette pedig ugyanabban a ruhában, ugyanabban a székben ülve, de már a kisbabával az ölében. Csak annyit írt a képhez, hogy „az élet változik”.
Nekem mondja? – gondoltam magamban, miközben persze tudtam, hogy nem nekem mondja. Sőt látva, hogy a képen az ölébe bújó gyerek alig lehetett több egy-két hónaposnál, még abban sem voltam biztos, hogy tisztában van-e azzal, mennyire fején találta a szöget. Mert szülőként az élet tényleg teljesen megváltozik, és ez nem is az első hónapok izgalmára vonatkozik, amikor a baba kis túlzással csak eszik és alszik, egyhelyben vegetál, mint egy szobanövény. De legalábbis nem szalad egyik helyről a másikra, nem törődve érkező autóval, biciklivel, rá leselkedő veszélyekkel. Nem mászik fel kanapéra, székre, asztalra, majd próbál leugrani onnan. Tehát még nem számít 0–24 órában ketyegő bombának, a szülő pedig nem érzi magát egy Zs-kategóriás akciófilm főhősének, akinek meg kell mentenie a világot. Még.
 
Mert előbb-utóbb eljön ez a pillanat, és onnantól nincs megállás. Szó szerint sincs, mert ha egyszer járni kezd a gyerek, az imádott kisbabakorszaknak lassan örökre vége, és megindul a határok szüntelen feszegetése, a kópéskodás. Múltkor például a legnagyobb nyugalomban mosogattam, mert a kisfiam békésen autózott a játékaival, és végre nem a lábamat ráncigálva üvöltött, hogy hagyjam már a francba a koszos edényeket, amikor a matchboxok sokkal izgalmasabbak. Ebben amúgy igaza van, de hát a zsír azért van, hogy oldjuk, egyszer majd ő is megtanulja. Ha mosogatás közben nem, az edzőteremben biztosan… Na, de vissza a tárgyhoz! A víz csobogott, a mosogatószer habzott, a zsír oldódott, amikor egyszer csak vékony, de annál izgatottabb hangon szólongatott valaki: apa, apa, apa! Egy szülő már a gyereke hanghordozásából tudja, hogy extra feltétet is kapott a pizzára, bár nem kérte.
 
Presztízs MagazinKicsit félve fordultam meg, mire azt láttam, hogy a húsz hónapos vagány ott áll az asztal tetején, és büszke, csillogó szemekkel bámul rám azt sugallva, hogy „nézd már, apa, felmásztam!”. Az első gondolat ilyenkor az, hogy úristen, lép egyet az asztal széle felé, és lezuhan, összetöri magát. Mondom, Zs-kategóriás akciófilm az élet szülőként, úgyhogy kettőt szökkenve hirtelen ott termettem, hogy elkapjam. Ő meg csak kacagott, tetszett neki, hogy a frászt hozta az apjára, haragudni persze nem tudtam rá. Igazából büszke voltam. Fogalmam sincs, hogyan mászott fel az asztalra, egyszer talán majd rajtakapom, és kiderül, de jó érzés, hogy ilyen életvidám, kísérletező kis krapek. Ezek a szívmelengető dolgok mondjuk csak azután jutnak az ember eszébe, hogy egy időre sikerült hatástalanítania a bombát.
 
Fárasztó munka szülőnek lenni, olyan, mintha állandóan ügyeletben lenne az ember. Van egy kérdés, amit előbb-utóbb mindenki feltesz magának, akinek lesz egy vagy több gyereke. „Mit csináltam azelőtt?” És baromira nehéz megválaszolni. Mert nyilvánvaló, hogy előtte is volt fáradt, stresszes és a többi, de mégis olyan távolinak és könnyűnek tűnik az egész. Mintha egy videójátékban lennél, de a gyerek előtti életedben minden létező beépített segítség be lett volna kapcsolva, amit akkor persze észre sem vettél, de utólag már látod, hogy mennyire pofonegyszerű volt úgy játszani az élet nevű játékot. Tengernyi sok szabadidő, énidő, barátokkal töltött idő, aminek az volt a vége, hogy vasárnap este az okozta a legnagyobb problémát, hogy melyik filmet nézd meg. No, nem azért, mert akkora a választék, hanem azért, mert már az összeset láttad…
 
Gyerekkel ilyen nincsen, örülsz, ha havonta egy-két film belefér, vagy ha évente párszor össze tudtok jönni a haverokkal. Múltkor rám is írt az egyik cimborám, hogy jó lenne sűrűbbre állítani a sörözéseket a kéthavonkénti alkalmaknál. Megértem, hogy van ilyen igénye, de neki meg engem kell megértenie, hogy nekem nincsen. És ez nem arról szól, hogy nem érdekelnek a barátok, hanem arról, hogy minden nehézség ellenére, ami az apasággal jár, otthon vagyok a legszívesebben, a fiam közelében. Elmehetnék többször is sörözni, senki sem tart vissza, de annak semmi értelme, ha közben azon jár az agyam, hogy miért egy húgyszagú kocsmában vagyok, ha a fiammal is matchboxozhatnék éppen. Sok minden, ami az előző életemben volt, kicsit értelmét vesztette, és minden új értelmet nyer, amikor belenézek az asztal tetején kacagó autómániás fiú szemébe. Olyankor tudom, hogy nincs semmi, ami fontosabb lehet. Igen, az élet változik.
 
Még nincs értékelve