Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Kordában tartott érzelmek tánca – kultúránk játszóterén a sírás

Salat Vince | Profimédia-Red Dot | 2019.07.09. |
sírás
Kordában tartott érzelmek tánca – kultúránk játszóterén a sírás
„Magamnak árnya, jaj, de megsiratlak. Nézlek sokáig, fázva, reszketőn. Sötét hajam te – csókoló piros szám – magam húzom rátok a szemfedőm.” (Kosztolányi Dezső: Arcom a tükörben)
„Nem a te hibád!” – szinte végtelenítve cseng a fülünkben Sean Maguire (Robin Williams) pszichológus mondata, ahogy kipiszkálja Will Huntingból (Matt Damon) az életmentő könnyeket. Semmi túlzás: a traumából felépülő lélek ajtaja nyílik meg, hogy egy kallódó dél-bostoni siheder lehetőséget kapjon istenadta tehetsége kibontakoztatására. Fordulópont, és nem csak az Oscar-díjas forgatókönyvben. Bár a férfikönnyekre vonatkozó nézetek sokat változtak az idők folyamán, ma is tartja magát a mondás: az erős férfiak nem sírnak. Életünkben és kultúránkban az érzelmek kifejezésének kódjait az idő írja, de a lélek képes felülírni – foszladozik a gyeplő a sírás nyakáról is.
 
Presztízs Magazin„…mintha előre úgy tervezték volna, hogy sírni fogunk”
 
Füst Milán mondata így kezdődik: „Könnyzacskót teremtettek nekünk…” Egyszerű fordított logika, amivel az emberi „karosszéria” funkciójából megmagyarázhatnánk a sírást, mégis a gyakorlat markáns különbségeket mutat a könnyezési szokásokban. Annyi igaza mindenképpen van a biológiának, hogy nők és férfiak adottságai e tekintetben is eltérnek, bár a különbséget a serdülőkor hozza felszínre: a nők könnycsatornája rövidebb, ráadásul szervezetük 60%-kal több prolaktin hormont termel – ezért átlagosan négyszer gyakrabban sírnak, mint mi, férfiak. A saját kultúránk által a sírás útjába állított tilalomfákat azonban már nem tudjuk a biológia számlájára írni. Az örömkönny megengedett, de a fájdalomtól gördülő könnycseppeket még mindig szégyenérzet kíséri – pedig mindkettőtől megkönnyebbülünk.
 
Könnyek nélkül könnyebb?
 
„Ha mozizni akarsz, akkor menjél moziba!” – mondja Ermin Bravo a pszichodrámát vezető Izudin Bajrovićnak, amikor felmerül, hogy akár le is játszhatnák a „Megvan nekem, ami kell.” körülményeit. Alen Drljević filmje, A férfiak nem sírnak (2017) méltán érdemelte ki a 19. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál (BAIFF) fődíját. 20 évvel a délszláv háború után hajdani résztvevők, horvát, bosnyák, muszlim túlélők „játékából” derül ki, miért olyan nehéz feldolgozni a traumát. Ermin hárítása a könnyek elutasításának érzékletes gesztusa: ha belenézünk a borzalmakba, félő, hogy mindannyian odaveszünk. Az érzelmek elfedése jogos önvédelem: minél erősebbek, annál szorosabban kell tartani a gyeplőt a sírás megfékezésére, és annál fontosabb a tesztoszteron, amivel agresszióba fojthatjuk a keserűséget. Ideig-óráig működő stratégia, de a valódi feldolgozáshoz az érzelmi gyeplőt is el kell engednünk.
 
Presztízs MagazinA síró férfi nővé változik
 
Ettől tartottak a XVI-XVII. századi Angliában, gondolván, hogy mivel a nők és a gyermekek nem képesek visszatartani könnyeiket, ők maguk is nővé változnak, ha elsírják magukat. Később ez a hiedelem nemhogy elhalványul, de megjelenik az érzelmes férfi ideálja is, különösen Laurence Sterne (Érzelmes utazás Franciaországban és Olaszországban – 1768) és Henry Mackenzie (Az érző szívű ember – 1771) közreműködésével. Az érzelmi hullámzás tovább folytatódik: a XIX. század ismét nevetségesnek tartja a férfiak könnyeit, míg végül a XX. századi háborúk be is betonozzák a maszkulinitás és a sírás közötti összeférhetetlenséget. Férfiember nem sírhat saját fájdalmán, legfeljebb mások miatt, de a háborús veszteségeken ez sem segít. Kultúrtörténeti párhuzam az anyai könnyek elapadása a nagy csecsemőhalandóság idején: akinek sok gyermeke született, nem pusztulhatott bele egyetlen csöppség elvesztésébe, hiszen ki nevelte volna fel a többit?
 
Hidegben a könnyek is elapadnak?
 
Maga Darwin is foglalkozott a sírás kulturális és élettani funkcióival: ellazít, felszabadít, megnyugtat – erősíti meg a korai feltételezéseket. Ugyancsak tőle származik az Alvin Borgquist pszichológus által is osztott vélemény, miszerint a nyugati kultúrákban kevésbé elfogadott a sírás, mint a kevésbé civilizált népeknél. Az 1980-as években William H. Frey és dr. Szabó Pál kutatásaiból viszont kiderül, hogy az amerikaiak többet sírnak, mint a magyarok, és ez mindkét nemre igaz. A különbséget a közösségi elvű és az individualista kultúrák működéséből lehet megérteni: az egyéni szabadságot inkább megengedő, úgynevezett „laza” kultúrákban az egyéni érzelemnyilvánításnak is nagyobb tere nyílik, mint a „kötött”, tradicionális társadalmakban. Egy 2011-es, 37 országra kiterjedő holland–dél-afrikai kutatás minden eddigi feltételezést mérsékel, különösen cáfolva a „hidegebb éghajlaton kevesebbet sírnak” hipotézist. Kiderül, hogy a kedvezőbb anyagi helyzet az érzelmek kifejezésének is szabadabb utat enged, és a tehetősebb társadalmak a női sírással kapcsolatban is engedékenyebbek.
 
Presztízs MagazinKatonadologból pókerarc
 
A gyerekek egyformának születnek – sírás szempontjából mindenképp. A kisfiúk és a kislányok csecsemőkori könnyei között sem mennyiségi, sem minőségi különbség nincs, később, a nevelés során bíztatjuk a fiúkat a sírás elkerülésére. Ha elesik a gyerek, azt mondjuk, „katonadolog”, és a katonák erősek, tehát nem sírnak, ugyebár. A magyar paraszti kultúrában férfiembernek még a temetéseken sem volt illendő sírni: ezt „elvégezték” a hivatásos siratóasszonyok. Felületes szemlélő érzéketlennek mondaná ezt a hozzáállást, pedig van tovább is: virrasztókban a férfiak klasszikus „mulatsága” a kártyázás volt. Az életnek mindenképpen győznie kell a halál fölött – ez a szokás magyarázata, a végtelen életigenlés fékezi a könnyeket és óvja a parasztbecsületet a könnyelműség vádjától. A kártya mást is mutat: pókerarcra tanít, vagyis az érzelmek elrejtésére; a játék hevében a rezzenéstelen arc véd a kiszámíthatóság ellen, ezzel növelve esélyeinket.
 
Sírva vigad a magyar
 
Nyelvünkben is sztereotípiák terhét cipeljük, némelyik ellentmondás éppen „férfiasságunktól” foszt meg. Sírni nem illik, mégis sírva vigadunk? Egyedülálló módját találtuk meg a férfikönnyek szabad folyásának: a magyar nótát. Úgy tűnik, hazánkban ez szolgál kulturális szelepként a férfiszív fájdalmainak kifejezésére, bár a népdalainkból kinőtt XIX. századi műfaj tematikája csak a kiegyezés után váltott búskomor hangnemre. Ma már nem divat a magyar nóta, de kisírni sem tudjuk magunkat igazán, pedig „Sokszor úgy szeretnék sírni, magam sem tudom, miért…” (Zerkovitz Béla – 1912 körül)
 
Még nincs értékelve