Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Megjött apuci!

A kívánságokról

Sz.A. | Profimédia-Red Dot | 2019.05.12. |
apaság
Megjött apuci!
Azt mondták, hogy kívánjak valamit. Születésnapokon ez a szopás, khm, szokás: kívánni kell valamit. Harmincéves lettem, és mire elértem ezt a szép kerek számot, olyan lett a viszonyom a kívánságokkal, mint a Matchbox-autókkal, a Dragon Ballal és az orrtúrással. Egyszerűen kinőttem belőlük. A kívánság tulajdonképpen azt jelenti, hogy képes vagy Maverick-ként elemelkedni a racionalitás szilárd talajától, hogy higgy valamiben, amire nagyon vágysz.
Istenemre mondom, én hittem! Hívőbb voltam a leglelkesebb ministránsfiúnál, amikor irtóra kellett volna egy ötös a közelgő matekdolgozatból. Vagy legalább egy hármas. Erősebb volt a hitem a raccsoló plébánosénál, amikor össze akartam jönni a csajjal, akit megszólítani sem mertem. Aztán tapasztalati úton rá kellett jönnöm, hogy a világ nem így működik: a kívánságokból nem lesz semmi, csak a tettekből. Ha nem gyakorlom be a Pitagorasz-tételt, hiába a kívánság, matekból marad a karó. Ha nem szedem össze a bátorságomat, hogy randira hívjam a csajt, hiába a kívánság, csak azt gondolja majd, hogy ki ez a kretén, aki némán bámulja őt…
Szóval egy ideje már nem kívántam semmit, mert nem hittem benne, hogy van értelme. De amikor ott álltam a harmincas gyertyákkal díszített gesztenyetortám fölött, rápillantottam a feleségemre, lehunytam a szemem, sóhajtottam egyet, és saját magamat is meglepve kívántam valamit.
Akkor már két hónap eltelt azóta, hogy az andrológia mocsarába alámerülve hivatalos papírt kaptam arról, hogy az orvostudomány elvárásainak megfelelően zsizsegnek a hangyák a gatyámban. Örömre azonban nem volt okom, mert nem akartam gólkirály lenni, ha közben kiesik a csapatom. Márpedig Anitával hiába koszoltuk össze a mezünket a pályán úgy, hogy az elszántságunkról az összes szurkoló (anyu, apu és a teljes rokonság) meg volt győződve, mégis vereségre álltunk: csak nem akart megfoganni a várva várt bébi.
Presztízs MagazinEgy jó csapatban mindig együtt nyerünk, és együtt veszítünk. Ugyanaz az eredmény, ami nekem azt jelentette, hogy „gratulálunk, Önnek lehet gyermeke”, a feleségem homloklebenyében a következő üzenetként dekódolódott: „sajnáljuk, Önnel van a gond”. Ennél nyilvánvalóan összetettebbek az ok-okozati összefüggések, de egy anyaságra vágyó nőnek ennyi információ bőven elég ahhoz, hogy vádolni és marcangolni kezdje önmagát. Ezt pedig férjként nem jó látni, nagyon nem.
Persze, ilyenkor próbálod tartani a lelket a csapattársadban, hogy minden rendben lesz, megtaláljuk a megoldást. Fogod a kezét, elkíséred a rá váró vizsgálatokra, úgy egyáltalán ott állsz mellette, de közben tudod, hogy te igazából nem tehetsz semmi kézzelfoghatót, ami megoldaná a problémát. Ez nem az a kategória, hogy megragasztod az eltört vázát vagy begletteled a sérült falrészt. Férfiből újra azzá a fiúvá alacsonyodsz, akinek a tettek helyett nem maradt más, csak a kívánság.
Talán nem meglepő, azt kívántam a harmincadik szülinapomon, hadd legyen kisbabánk. Nem volt ez előre eltervezve, mesterkélten megrendezve, mintha James Cameron komponálta volna a pillanatot. Spontán jött, és még csak kétségbeesettség vagy elkeseredettség mérge sem vegyült belé. Addigra már megtanultuk azokat az ijesztőnek hangzó fogalmakat, hogy inzulinrezisztencia meg pajzsmirigy-alulműködés, és az orvosok is biztattak minket, hogy fél-egy év múlva lehet esélyünk megnyerni a meccset.
Nem akartunk már ilyen sokat várni, de el kellett fogadnunk a helyzetet. Amikor valami nem az ember tervei szerint alakul, beindul a védekezési mechanizmus. Új célokat tűztünk ki; én Olaszországban barangolós nyaraláson agyaltam, Anita eldöntötte, hogy munkahelyet vált. Muszáj volt kirángatnunk a fejünket a homokból, megértetni saját magunkkal, hogy oké – egyelőre – nem leszünk szülők, de az élet nevű Ferrarin nincsen fék, és mi sem állhatunk ki a boxutcába.
Amikor elfújtam azt a harmincas gyertyát, meg voltam győződve róla, hogy előbb látok majd egy hasonló tortán eggyel nagyobb számot, minthogy kézbe foghatom a gyermekünket. Pedig ha akkor tudtam volna azt, ami alig egy hónappal később kiderült… Maradjunk annyiban, hogy vigyázzatok, mit kívántok!
 
Még nincs értékelve