Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Megjött apuci!

A parázásról

Sz.A. | Profimédia-Red Dot | 2019.07.01. |
apa, apaság
Megjött apuci!
Sarkítva kétféle szülő létezik. Az egyik, amelyik az influenzajárvány közepén is gondolkodás nélkül nyomul be a párhetes gyerekkel a zsúfolt plázába – a laza. És a másik, amelyik úgy őrzi hét lakat alatt a kölyköt, mintha a Seuso-kincs elveszett darabja lenne – a parázós.
Én egyik kategóriába sem szeretnék beszorulni, mert az effajta „lazaságot” szimpla felelőtlenségnek tartom, de közben hiszek abban, hogy nem kell a széltől is óvni a gyereket, mert előbb-utóbb el kell hagynia az őt mindentől védő szülői inkubátort. Szóval, valahol a kettő között félúton képzelem el magunkat Anitával, mégis azt vettem észre, hogy még meg sem született a gyerek, de a környezetünk máris elkönyvelt minket Para Marának.
Nem tagadom, az első pillanattól aggodalom vegyült a babavárásunk örömébe, márpedig ha a Fantába beletöltesz egy kis kólát, nem lesz többé olyan szép élénk a színe. Nekünk időnk sem volt megkóstolni az eredeti ízt, mert mire a szánkhoz emeltük a poharat, már össze is pancsolták az italunkat.
Ismerem a feleségemet, és képzelem, hogy a fejében régóta létezett az idilli forgatókönyv arról, hogyan közli majd velem az örömhírt. Több mint egy évnyi várakozás alatt biztosan belehuppant a rendezői székbe, és leütötte néhányszor a csapót. Ha tippelnem kellene, tuti, szerepelt volna a snittben egy babatappancsra való cipőcske vagy zoknicska, melynek láttán Y-kromoszóma hiányában szopránban szokás kiáltani, hogy „jaj, de cuki!”, indokolatlanul sok i-betűvel megnyújtva a szó végét. Nem feltétlenül kedvelem a színpadias jeleneteket, de ebben az esetben tetszett volna a műsor.
Csakhogy nekünk ilyen nem volt. Amikor Anita az álmunk beteljesülését előre jelző pozitív terhességi tesztet mintázta, az aktuális irányítószámunk sem volt azonos, mivel mindketten a más-más megyében élő szüleinknél töltöttük a hétvégét. Pedig ott akartam volna lenni vele, hogy megöleljem, és elsüssem: tulajdonképpen szó szerint összepisilte magát örömében…
Ehelyett magára az eredményre is úgy tekintettünk, mint az időjárás-jelentésre: azt mondták, hogy végre kisüt a nap, na, de majd hisszük, ha látjuk! Ennek nem az volt az oka, hogy az otthon elvégezhető tesztek az időponttól függően maximum 98 százalékos megbízhatóságúak (a 98 meg ugye nem 100), hanem az, hogy Anita akkor már szedte a pajzsmirigyműködést optimalizáló bogyókat, amelyek kiválthattak téves eredményű pozitív terhességi tesztet. Ebben a helyzetben igencsak visszafogott örömöt engedélyeztünk magunknak, amit nevezzünk inkább reménykedésnek.
Presztízs MagazinHogy éppen mennyire nem számítottunk a hírre, azt jól jelzi, hogy Anita két nappal később állásinterjúra készült. Addigra mindenképpen 100-ra akartuk kerekíteni a maximum 98 százalékos bizonyosságunkat arról, hogy hamarosan Anyára és Apára cserélhetjük a jól bevált keresztneveinket. Muszáj volt kerítenünk egy nőgyógyászt, aki még az állásinterjú előtt eloszlatja minden kétségünket. A szűkös határidő miatt nem ahhoz mentünk, akit ismertünk, hanem ahhoz, aki hirtelenjében fogadni tudott minket. Aztán jött a hideg zuhany.
– Gratulálok, ez valóban terhesség, így azt meg tudom ígérni, hogy lesz kisbabájuk, mert képesek rá, de azt nem tudom megígérni, hogy pont ebből. Ilyen korai szakaszban minden harmadik esetből lesz csak végül baba – magyarázta a doki nagyon szakszerűen, de körülbelül olyan érzelmi intelligenciával, mint egy orángutáné. Még nem volt szívhang, nem volt embrió sem, mert olyan hamar mentünk orvoshoz a körülmények miatt, amikor a legtöbben még észre sem veszik, hogy helyzet van. Szóval ezt a „háromból egy” dumát hál’ Istennek kevesen kapják meg, és nekünk is jót tett volna, ha nem halljuk. Így viszont úgy éreztük magunkat, mint aki megütötte a lottófőnyereményt, de nem találja a nyertes szelvényét…
A következő hetek a szívhang megállapításáig olyan lassan teltek, mintha a párkányi zenélő ház szomszédságába költöztünk volna, ahol reggeltől estig Placido Domingo áriája bömbölt szünet nélkül. De amikor először meghallottuk a felejthetetlen, ritmusos szívdobogást, azt mi még hangosabban és még tovább hallgattuk volna, mint az önjelölt párkányi DJ Verdi Traviatáját. Nekünk az volt a legszebb dallam a világon – ráadásul mi voltunk a zeneszerzők.
Minden egyes dobbanással erősebb lett a kötődés, és minél erősebb volt a kötődés, annál jobban tudtunk aggódni a felvetődő problémákon. Később riogattak minket túl korán öregedő méhlepénnyel és koraszülött-veszéllyel, így nem csoda, hogy életünk első szülői castingján ráparáztunk bizonyos dolgokra.
De nincs ezzel semmi gond: csak most kezdem megérteni anyámat és apámat, hogy a velem kapcsolatos aggodalmaik motorjából miért nem fogy ki soha az üzemanyag. Hogy elkezdjem kapiskálni, ők mennyire szeretnek, és ebből adódóan féltenek, ahhoz meg kellett hallanom azt a szívhangot. Ettől persze még nem akarom atombiztos bunkerben felnevelni a kölyköt. József Attila írta: „…játszani is engedd szép, komoly fiadat.” Para, nem para, fogom!
 
Még nincs értékelve