Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Megjött apuci!

Az apás szülésről

Sz.A. | Profimédia-Red Dot | 2019.08.20. |
apaság
Megjött apuci!
Már napok óta fájt a fogam. Az emberek általában nem szívesen járnak fogorvoshoz, de mindenki ismeri az érzést, amikor olyan erős fájdalom lüktet a szájában, hogy a félelmetes fogorvosi szék a legkényelmesebb masszázsfotellé válik gondolatban. Néhány nap szenvedés, és a fájdalomcsillapítók M&M's cukorkaként való habzsolása után én is eljutottam arra a pontra, hogy a fogorvos meglátogatása számított a legkisebb rossznak.
Nem is azért indultam nehezen útnak azon a bizonyos kedd reggelen, mert féltem attól, mi vár rám, hanem mert azokban a napokban már egyáltalán nem akartam elmozdulni Anita mellől. Abban az időszakban jártunk, amikor egy véletlenül leejtett alma padlóról való felvétele is a Mission Impossible újraértelmezését jelentette Tom Cruise helyett a terhes feleségemmel a főszerepben. A 36. hét után már akkora a pocak, hogy a „várandósság” romantikája szertefoszlik, és rájön az ember, hogy a kórházakban miért az van kiírva, hogy terhesgondozás, nem pedig az, hogy várandósgondozás…
Ott tartottunk, hogy már napok óta ment a családi tippmix, hogy mikor indul be a szülés, és az esti híradó végén akárhányszor mondta az időjós, hogy fronthatás következik, összenéztünk Anitával: talán holnap? Mivel alsóhangon egyórányi utazásra van a munkahelyem, otthonról dolgoztam, mert máskülönben a hiányomban sem a taxi, sem a mentő nem tűnt szimpatikus alternatívának a kórházba való eljutáshoz. Egy férfi gondoskodni akar a családjáról, a saját dolgomnak éreztem, hogy bevigyem őket, ha itt az idő.
Presztízs MagazinA fogfájás miatt azonban mégis elmozdultam mellőlük. Reggel felkeltünk, Anita azt mondta, hogy nem érez semmi különöset, épp a jóslófájások is sziesztára mentek, úgyhogy elindultam a fogorvoshoz. Úgy voltam vele, hogy az oda-visszaúttal, a rendelőben való várakozással és a kezeléssel együtt körülbelül három óra múlva haza is érek. Annyi idő alatt csak nem történik semmi!
Tizenöt perce tettem ki a lábam a lakásból, amikor megcsörrent a telefon a zsebemben: Anita hívott, hogy elfolyt a magzatvíz… A filmekben ilyenkor mindenki Duracell-nyusziként kezd fel-alá szaladgálni, de a valóság más. Tudtuk a dolgunkat, a nőgyógyász elmagyarázta, hogy bőven van időnk beérni a kórházba, úgyhogy én a következő megállónál szépen leszálltam a buszról, és egy másikkal indultam haza, Anita pedig lezuhanyozott, amíg megérkeztem. Aztán beültünk a kocsiba, és tudtuk, hogy legközelebb már nem ketten, hanem hárman leszünk benne.
Még a hétköznap reggeli csúcsforgalom és a dugóban való araszolás sem volt bosszantó, mert akárhányszor oldalra pillantottam, egy izgatottan mosolygós arc nézett vissza rám az anyósülésről. Néhány nappal korábban láttam egy riportot a híradóban, amiben egy apuka mesélte el, hogyan segítette világra a gyermekét a kocsi hátsó ülésén, az út szélén parkolva. Ezt a forgatókönyvet valahogy nem tudtam elképzelni, és utólag belegondolva még egy kényelmes kávézás is bőven belefért volna útközben…
Anita ugyanis egy komplett munkanapot végigküzdött a szőlőszobán. A folyamatot egy oxitocin nevű folyadék gyorsította fel, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mintha vízzel öntenénk fel a vakondjáratot, ami rögtön a felszínre kergeti a bentlakókat. Ahogy hatott a csodaszer, úgy sokasodtak és erősödtek a fájások. Éreztük, hogy közeledik a pillanat.
Sokan kérdezték tőlünk, hogy apás szülés lesz-e. Sosem adtunk egyértelmű választ, mert előre fogalmunk sem volt, hogy milyen érzéseink lesznek közben. De amikor ott voltunk az események sűrűjében, egyikünkben sem vetődött fel, hogy jobb lenne, ha kint várakoznék. Sok férfi és nő fél attól, hogy ami odabent történik, milyen hatással lesz a kapcsolatukra. Én életem legjobb döntésének tartom, hogy nem mentem ki. Egyrészt, mert láttam, hogy a puszta jelenlétem is milyen sokat jelentett, másrészt, mert a bent látottak inkább még szorosabbra fűzték a köteléket kettőnk között. Anita viselte el a fájdalmat, ő szenvedett meg a csodáért, de mégis együtt csináltuk végig.
Presztízs MagazinIlletve majdnem végig. Úgy készültünk, hogy jó lenne, ha természetes úton érkezne a babánk, de van valami, ami minden vágyunkat felülír: a biztonság. Miután sokadik próbálkozás, feszítés, nyomás, húzás, tolás hatására sem jutottunk előrébb egy bizonyos pontnál, a doki mondta ki, hogy akkor vágunk. Mindkettőnknek ez volt a szülés legrosszabb élménye. Anitának azért, mert kudarcként élte meg, pedig tényleg mindent megtett, több mint nyolc órát vajúdott. Én meg azért, mert hirtelen ott maradtam egyedül, félretéve a sarokba, mint egy megunt szobanövény. A meccs a hajrájához ért, de engem leültettek a kispadra.
Az autóban érzett nyugalomnak akkor már nyoma sem volt, idegesen tipródtam, hogy vajon minden rendben megy-e a műtőben. Aztán egyszer csak kihozták őt, nekem pedig odaszóltak, hogy „apuka, nyugodtan közelebb lehet jönni”. A gyerekorvos elvégezte az első rutinvizsgálatokat, aztán gyorsan bebugyolálták, és az én kezembe adták a kisfiunkat, amíg Anitát ellátták a műtőben. Leültem vele egy székre, kettesben maradtunk a sötétben, elnyugodott a karomban. Elmondtam neki, hogy az anyukájával együtt mindennél jobban szeretjük, és megígértem, hogy mindig vigyázunk majd rá.
A fogam azóta se fájt…
 
Még nincs értékelve