Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Megjött apuci!

A kistestvérről

Sz.A. | Profimédia-Red Dot | 2021.04.22. |
Megjött apuci!
Egész életemben én voltam a kistestvér. A nővérem kilenc, a bátyám hat évvel idősebb nálam, előbbi anyáskodott, utóbbi – finoman fogalmazva – kihívások elé állított, de a lényeg, hogy mindig ott voltak nekem. Így van ez a mai napig, mínusz anyáskodás és bosszantás. Tudom, hogy milyen a kistestvérnek lenni, ismerem az összes jó és rossz árnyalatát. Például, hogy milyen nehéz kimaradni valamiből, ami a nagyoknak jár, csak azért, mert „te még túl fiatal vagy hozzá”, és egyúttal milyen könnyű kimaradni a közös gaztettek után a felelősségvállalásból, hiszen „te még túl fiatal vagy hozzá”. Tényleg mindent tudok a kistestvérségről, de fogalmam sincs, milyen nagytestvérnek lenni. Pedig erre a szerepre kellene felkészíteni a fiamat.
Nemcsak nekem vannak testvéreim, a feleségem sem egyke, és mindkettőnknek magától értetődő volt, hogy nem állunk meg egy gyereknél. Igazából beszélni sem nagyon kellett erről, olyan volt, mint egy íratlan szabály: ha lesz egy gyerekünk, akkor legyen kettő is. Tapasztalják meg, milyen egy testvér, akivel néha harcolni kell, akit olykor kikergetnénk a világból, de ha nem lenne, egy részünk vele együtt szűnne meg létezni. Vannak a barátok, és vannak a testvérek. A különbséget a kettő között csak az értheti, akinek utóbbiból is megadatott legalább egy. Elemünkből fakadt, hogy ezt az élményt a fiúnknak is meg szeretnénk adni. Persze ember tervez, Isten végez, nem épp úgy alakult, ahogy kifundáltuk, de már itt vagyunk a finisben.
 
Kicsit korábban szerettük volna a kistestvér érkezését, az volt a terv, hogy mire az elsőszülött trónörökös betölti a kettőt, itt legyen a második kiadás. Nem jött össze. Akkor nem, de néhány hónap csúszással, amikor már napoltuk volna a terveket, hirtelen arra ébredtünk, hogy bár még nem látjuk, de már két életért aggódunk, felelünk és élünk. Mondják, hogy minden gyerek és minden terhesség más, ezt most már tapasztalatból is alá tudom támasztani. A feleségem az elsőnél utálta a tojást, most gond nélkül megeszi, az első pocaklakó viszonylag keveset mozgott, a második kirúgja a ház oldalát, és még sorolhatnám. De a legnagyobb különbség, hogy ebbe az áldott állapotba úgy vágtunk vele, hogy már meg voltunk áldva egy kétéves kisördöggel.
 
Presztízs MagazinGyereket vártunk, de közben már volt egy gyerekünk, így jóval kevesebb figyelem jutott arra, aki bent volt. A születés után minden bizonnyal fordul a kocka, ezért is roppant fontos időszak ez, mert a fiunkat valamiféleképpen fel kell készíteni arra, hogy hamarosan lesz itt egy kistestvér, és onnantól már nem csak róla szól majd az életünk. Kiesett a pikszisből, mondják erre, de én utálom ezt a kifejezést. Az a mi felelősségünk, hogy a nagyobb ne így élje meg a családunk bővülését, ne egy negatív élmény legyen neki, hogy valaki elbitorolja a trónját, hanem örömmel ossza meg azt a testvérével.
 
Ez persze nem lesz könnyű, nem is merném ezt feltételezni, hiszen pont most érünk abba a korba, hogy odakerülnek a birtokragok a tárgyak végére. Már nem azt mondja, hogy „elgurult a focilabda”, hanem azt, hogy „elgurult a focilabdám”. Apró változás, de annál jelentőségteljesebb. Éppen öntudatra ébred a fiú, akivel újabban már játszani sem lehet akárhol. Rendszerint kézen fog, és közli, „gyere, apa, játsszunk a szobámban!”. Félelmetes amúgy, hogy már kisebb mondatokban beszél. Szegény még nem tudja, de az a szoba hamarosan nemcsak az övé lesz, hanem a testvéréé is…
 
Egy darabig nem igazán akart tudomást venni arról, hogy beszéltünk neki az anya pocakjában lakó babáról. Nézett, majd rögtön terelte a témát, és kitalált valami bolondságot. Jó kezdés, gondoltuk magunkban, de aztán ahogy gömbölyödött a pocak, úgy lehetett egyre látványosabban szemléltetni neki, hogy valami készülőben van. Az áttörést azonban a tárgyak jelentették. A kiságy, amit együtt szereltünk össze a tesónak, a babaruhák, amiket anya kimosott, aztán segíthetett kiválogatni. Ezeken keresztül kezdte megérteni, hogy mi történik körülötte, és persze lelkesen letesztelt mindent. Belefeküdt a kiságyba, megpróbálta felvenni a ruhákat. És persze sokat meséltünk neki arról, hogy milyen lesz az élet, ha már négyen leszünk. Végül eljutottunk odáig, hogy már megsimogatja, néha meg is puszilja anya hasát, és mondja, hogy ott van a baba. Amikor ezt csinálja, olyan édesre olvadunk, mint a csokifagyi a júliusi hőségben.
 
De még mindig nem tudjuk, hogyan fog reagálni, amikor hazaérkezik a tesó. Hallottunk ilyen meg olyan sztorikat, tanácsokat is kaptunk. Sokan mondják, hogy érdemes valamilyen ajándékkal készülni az idősebb gyereknek, hogy jó élményhez kapcsolja a hugi vagy öcsi csatlakozását a csapathoz. Már be van készítve egy a korának megfelelő legó, de bevallom, kicsit szkeptikus vagyok. Olyan, mintha meg akarnám vásárolni a szeretetét a tesó iránt, valahogy zsigerien idegenkedem tőle. Inkább abban hiszek, amivel már apró részsikereket elértünk, és felkeltettük az érdeklődését, hogy bevonjuk a folyamatokba. Ahogy a kiságyat együtt szereltük össze, úgy majd a kicsiért is együtt megyünk be a kórházba. Nem hazaállítunk vele, ajtóstul berontva a világába, hanem közösen nyitjuk ki azt az ajtót előtte. Együtt csináljuk, ezt tanultam a nővéremtől és a bátyámtól. Ezt adom át én is a fiamnak, hogy jó testvér lehessen.
Még nincs értékelve