Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Megjött apuci!

A fogzásról

Sz.A. | Profimédia-Red Dot | 2020.09.03. |
apa, apablog, apaság
Megjött apuci!
„Ez legyen életed legnagyobb baja” – mondta ahelyett, hogy afelől érdeklődött volna, hogyan érzem magam, vagy esetleg megpróbált volna valami módon bocsánatot kérni. Furcsa beszélgetés volt, olyan furcsa, amilyet csak el lehet képzelni egy tizenegy éves fiú és az őt szekáló osztálytársa anyukája között. Egyik szombat délután megcsörrent a vezetékes telefon a nappalinkban (2020-ból nézve már az is szürreális, hogy egykor zsinórhoz kötve telefonáltunk), a bátyám vette fel, majd átadta a kagylót, merthogy Bence anyukája velem akart beszélni.

Bence, mondhatjuk, hogy a haverom volt, hiszen nemcsak osztálytársak voltunk, hanem ugyanazon a lakótelepen laktunk, és olykor suli után is összejártunk. Aztán egy nap engem szerencsétlen baleset ért, kitörtek a metszőfogaim. Már a fogváltás után, ami igazán nagy pech, különösen abban a korban, amikor serdülni kezd az ember, és igazán hülyén néz ki metszőfogak nélkül. Sokszor mondják, hogy a gyerekek milyen gonoszok tudnak lenni a másikkal, és én aztán rendesen kaptam az ívet. Céltáblává váltam, hiszen akárhányszor kinyitottam a számat, előtűnt az a tátongó lyuk a fogsorom díszpáholyában, amely valakit sajnálkozásra, másokat nevetésre, néhányakat pedig aljas gúnyolódásra késztetett. Bence járt az élen utóbbiban, aminek a végén odáig jutottam, hogy megszólalni is alig mertem, nehogy valaki belásson a számba.

Presztízs MagazinNyilván többször felhívtam a figyelmét arra, hogy ez mennyire zavar, követeltem, hogy hagyja abba, ám ez csak olaj volt a tűzre. Megvédhettem volna magam más eszközökkel is persze, csakhogy miközben én fociedzésre jártam délutánonként, ő dzsúdózott. Pont annyi esélyem lett volna, mint egy házi Mortal Kombat-ütközetben Dzsudzsák Balázsnak Ungvári Miklós ellen. Mivel egy idő után magam nem találtam a megoldást, mástól vártam azt: szóltam az osztályfőnöknek, hogy ez nincs így rendjén. Ő persze ahelyett, hogy leült volna velünk beszélgetni – ami részéről ugye melósabb, de talán a legjobb megoldás lett volna –, elrendezte a dolgot annyival, hogy adott egy beírást Bencének, mire az anyukája számon kérte rajtam, hogy mekkora egy árulkodós spicli vagyok.

„Ez legyen életed legnagyobb baja” – még ma is hallom, amilyen cinizmussal a hangjában kiejtette e szavakat, miközben meg sem fordult a fejében, hogy megértesse a fiával: nem szép dolog másokat megalázni. Csak annyit mondtam erre, hogy köszönöm, amivel nem tudott mit kezdeni. Azóta én is azt kívánom, legyenek Bence csúfolódásai életem legnagyobb bajai, hiszen ma már csak mosolygok a gyermeki kisstílűségén, és pontosan tudom, hogy vannak az életben ennél sokkal durvább dolgok is. De tizenegy évesen nem tudtam elképzelni, hogy fájhat jobban valami annál, minthogy rajtam röhögnek a kortársaim.

A hosszú bevezetéssel kontextusba akartam helyezni, hogy a fog mennyire érzékeny téma nálam. Újabban szó szerint, ugyanis a kisfiam első négy hónapját leszámítva folyamatosan szenvedünk miatta. Mind a hárman, az egész család. Emlékszem, még a babakocsival sétáltunk, és egy nálunk rutinosabb anyukával a hasfájásról beszélgettünk, mire ő azt mondta: ó, az semmi a fogzáshoz képest. Hát, most már tudjuk és értjük, mire gondolt. Papíron egy gyereknek egyéves korára nyolc fogának kellene lennie, de nálunk 17 hónap alatt csak négy bújt ki. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nincsen fogzás, sőt, nagyon is van, csak látható eredmények nélkül szenvedünk.

Presztízs MagazinAzt mondják, hogy azokat a gyerekeket szokta ennyire megviselni a fogzás, akiknek az átlagosnál vastagabb az ínyük, ezért a fog csak nehezebben és nagyobb fájdalmat okozva tud áttörni rajta. Sokan ecsetelik nekünk, hogy a gyerekeiknél voltak olyan fogak, amelyek tejesen észrevétlenül bújtak ki, nem tapasztaltak semmi nyűglődést, egyszer csak véletlenül felfedezték a szájüregben, mint Kolumbusz Kristóf Amerikát. Hát, nálunk ilyen hurráélmény eddig nem volt, mind a négy fogacska óriási szenvedések árán, az áttörést megelőző hetekben nagy sírások és éjszakai virrasztások eredményeképpen tört a felszínre. Már előre félünk a szemfogaktól, amelyekről mindenki azt állítja, hogy azok a legkeményebb diók.

Nehéz látni, amikor a kisfiam szenved, akár a mély álmából is fájdalmas sírással riad fel, és nagyon nehéz megnyugtatni. Van, amikor már enni sem hajlandó, annyira érzékeny a szája környéke, a fájdalomcsillapító sem segít, az arcát és a fenekét pedig nem győzzük kenegetni, annyira ki van csípve és sebesedve a fogzás miatt. Nincs még másfél éves, de már több mint egy éve velünk vannak ezek a tünetek, szerencsére azért nem állandóan, hanem időszakosan, hullámokban felborítva a normál rendet. Érdekes, hogy mennyire meg kell szenvedni a fogakért, és mennyi problémát, bosszúságot tudnak okozni a későbbiekben is az ember élete során. De a jó hír, hogy előbb-utóbb túl leszünk rajta, és ő semmire sem fog emlékezni az egészből. Legfeljebb mi nosztalgiázunk majd erről az időszakról, akkor már megkönnyebbülve és mosolyogva, mint Bence régi gúnyolódásain.

Mindenesetre apaként csak egyvalamit kívánok a fiamnak: bármennyire fáj is most neki, ez legyen élete legnagyobb baja!

 

Még nincs értékelve