Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Petra, gyere játszani! – négy hónap egy kenyai árvaházban

Győri Zsuzsanna | Kozalek Petra | 2013.07.05. |
Petra, gyere játszani! – négy hónap egy kenyai árvaházban
Amikor először beszélgettem Kozalek Petrával a Megálló Alapítványnál végzett munkájáról, véletlenül szóba került, hogy Petra 2010-ben négy hónapot töltött önkéntesként egy kenyai árvaházban. Akkor éreztem, hogy erről egyszer még hosszasabban is beszélgetnünk kell. Egy Vlll. kerületi söröző hangulatos teraszán találkoztunk, s míg Petrát kérdeztem, meglepődve vettem észre, hogy több körülöttünk ücsörgő vendég is abbahagyja a beszélgetést, és érdeklődve hallgatja a kenyai beszámolót.

Honnan jött az ötlet, hogy pont egy kenyai árvaházban szeretnél önkéntes lenni?
Akkoriban csak arra vágytam, hogy elmenjek az országból valahova jó messzire, de semmi tervem nem volt – kezdett bele Petra. – Azt tudtam csak, hogy valami hasznosat akarok csinálni. Fogalmam sem volt, merre induljak. Aztán a Művészetek Völgyében a Taita Alapítvány sátránál láttam néhány fényképet fekete gyerekekről. Azelőtt is hallottam már olyan lehetőségről, hogy ki lehet menni Afrikába önkéntesnek szállásért-ellátásért, de valamiért nem voltak szimpatikusak azok a gigaszervezetek, amelyek ezeket az utakat szervezték. Itt látszott, hogy az alapítvány nem csupán anyagilag támogatja a gyerekeket, hanem tényleges kapcsolatban áll velük: lehetett tudni a nevüket is; az egész olyan valós, emberközeli volt. Felkeltette az érdeklődésemet. Fontos volt számomra az is, hogy az alapítvány visszajelzést ad arról a pénzről, amit adományként kap, illetve lehetőség van „jelképes örökbefogadásra” is. Amikor kimentem, az is motivált, hogy megnézzem: jó helyre kerül-e a pénzem, tényleg kell-e a segítség, tényleg ér-e ott valamit a havi párezer forintom. És odakint láttam, hogy igen, hasznos. Előtte nem adtam pénzt, mióta visszajöttem, igen: ez talán mindent elmond. Visszatérve a kiutazásra: egy jó darabig csak terveztem, érdeklődtem, beszámolókat olvastam, aztán elhatároztam, hogy belevágok. Mindenekelőtt pénzt kellett szereznem a kiutazásra és a kint-tartózkodásra, hiszen az önkéntes munka lényege, hogy önköltségen mész ki, csak szállást és ételt kapsz, minden másról magadnak kell gondoskodnod. Végül egy németországi munkával négy hónap alatt sikerült összegyűjteni annyi pénzt, amennyivel már gond nélkül elindulhattam.

Milyen volt az árvaház, ahova kerültél? Nagyon rossz viszonyok között kellett dolgoznotok?
Indulás előtt felkészítettek a legrosszabbra. Ehhez képest számomra olyan volt az egész, mintha a vidéki nagymamámnál nyaralnék, de én nem vagyok kényes. A higiénia szempontjából pontosan olyan volt, mint egy kis magyar falu. Főleg apróságok hiányoztak. Melegvíz például egyáltalán nem volt, de a csoki és a kávé is a nehezen, és főleg drágán beszerezhető dolgok közé tartozott. Ezektől eltekintve teljesen vállalható viszonyok voltak, én még az áramhiányt is megúsztam a négy hónap alatt, amit kint töltöttem. Ez talán annak is betudható, hogy Kenya Afrikában nem annyira rossz helyzetben lévő ország - a többihez képest. Én egy katolikus árvaházban kerültem, a St. Joseph Children’s Home-ba, ahol 42 gyerek volt. Különben Kenyában rengeteg alapítvány és árvaház van, főleg egyházi fenntartásúak, a gond csak az, hogy az állam és egyház nem működik együtt a fenntartásukban. A népességszabályozási politika részeként minden gyereket kötelező például iskolába íratni, de ez nem kevés pénzbe kerül. Így elég sokan kerülnek azért árvaházakba a család ötödik-hatodik gyerekeként, mert nincs pénz az iskoláztatásra. Ráadásul az árvák gyakran jobb körülmények között élnek, mintha családban maradnának, ezért is „megéri” őket beadni… Éppen ezért nem nagyon támogatják őket sem a gigaszervezetek, sem az állam, mert attól tartanak, hogy akkor még több gyerek kerül árvaházakba.

Presztízs Magazin

Mi volt a dolgod az árvaházban?
Odakint rögtön kaptunk egy napirendet. Választani lehetett a különböző munkák közül, mint takarítás, gyerekekkel való foglalatosságok, adminisztratív feladatok. Nagyon fontos volt a legkülönfélébb kapcsolatok kiépítése az itthoni szervezet számára. Egyszer jól letoltak, mert nem mutatkoztam be egy apácának… Sosem lehet tudni, hogy később ki lesz a szervezet hasznára.

Mik voltak a benyomásaid odakint? Milyen élményekkel tértél haza?
Hihetetlenül jó volt. A gyerekekkel nagyon szoros kapcsolat alakult ki, hiszen gyakorlatilag velük laktunk. Még aludni sem nagyon lehet tőlük. Reggelente, amikor kijöttem a szobámból, mintha valami filmet látnék, egy csomó gyapjas fej csoportosult az ajtómban: Petra, gyere játszani! Kétségtelen, hogy nem tudsz mindig kedves lenni velük, van, amikor fegyelmezni kell, mégis tudod, hogy imádnak. Ez fantasztikus érzés. Ugyan figyelmeztettek előre, de azt sem lehet megúszni, hogy a rengeteg gyerek közül egybe beleszeress… Nekem is volt ilyen. De el kell engednem – ő oda született, én ide. Más a sorsunk.

Presztízs Magazin

Hogyan fogadtak európaiként?
A fehér emberekkel szemben sok az előítélet. Például amikor elmentem velük kapálni, vagy vécét pucoltam, meg voltak döbbenve: európai ember nem csinál ilyet! De azt is nehezen tudják elképzelni, hogy Európában is van szegénység …  A kulturális különbségekből különben sok vicces szituáció is adódott. Többen figyelmeztettek, hogy ne járjak nadrágban, mert akkor nem kapok férjet – a férfiak nem szeretik a nadrágos nőket!
Sokat nevettünk, ez is nagyon hiányzik. Tulajdonképpen az egész hiányzik, szeretnék még visszamenni.

Ennyire nagy hatással volt rád a kint töltött idő?
Igen… Visszahív az a környezet. A gyerekek miatt lélekemelő a munka, rengeteget lehet tőlük tanulni. Érzed, hogy van értelme az ottlétnek, hasznos, amit csinálsz. Nehéz elszakadni onnan. Most épp arra gyűjtök, hogy újra kimehessek, és lássam, mi van velük. Jó érzés tudni, hogy van a világon 42 gyerek, akik biztosan szeretnek. Azt is csak odakint láttam meg, hogy nem jó róluk úgy beszélni: „szegény afrikaiak”. Mintha idejönne egy újgazdag amerikai Magyarországra, és sajnálkozna, hogy „szegény magyarok”.  Az ő életük egyszerűen más, mások a prioritásaik. Szerintem sok szempontból boldogabbak is, mint mi.

Még nincs értékelve