Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

A régen máshogy voltról

Megjött apuci!

Sz. A. | Profimédia-Red Dot | 2020.11.18. |
apa, apablog, apaság
A régen máshogy voltról
Szinte már magam előtt látom, ahogy anyukám forgatja majd a szemét, vagy ahogy az anyósom csak annyit mond rá, hogy „jól van”, de a hanglejtésében minden benne van. Ezért inkább el sem mondjuk nekik. Nem akarunk konfrontálódni, nem akarunk magyarázkodni, csak azt tenni, ami szerintünk a legjobb. Lehetőleg anélkül, hogy azt éreznénk, megkérdőjelezik a döntéseinket.

Áldás, ha szerető családban élünk, ahol a nagyszülők úgy törődnek az unokáikkal, mint annak idején velünk. Ugyanakkor az egyik legnehezebb dolog is egyben, mert óhatatlanul máshogy csinálunk dolgokat, mint ahogyan ők tették velünk, hiszen 2020-at írunk, nem pedig 1986-ot. Az igaz, hogy akkor is és idén is a Top Gun az év egyik legjobban várt filmje a mozikban, de nem mindegy, hogy a Maverick Mitchell hadnagy szerepébe bújó Tom Cruise 24 vagy 58 éves…

Amikor megszületett a kisfiunk, határtalan volt az öröm a családban, és a mai napig hihetetlenül jó érzés látni, ahogy a nagyszülők elolvadnak minden lépésétől. Úgy szeretik, mintha a sajátjuk lenne, lényegében kettőt pislog, és már azzal teljesen levette őket a lábukról. Látjuk, hogy sok helyen sajnos ez nem így van, nem alakul ki szoros kapcsolat a nagyszülők és az unokák között, ezért minden nap hálásak vagyunk, hogy a fiunk ilyen szerető családban nőhet fel. De a gyereknevelésről beszélgetni olyan, mint egy aknamezőre tévedni: sosem tudhatod, hogy melyik lesz az a lépés, aminek következtében robban a bomba, és egymásnak feszül két generáció, illetve azok eltérő gondolkodásmódja.

Mondják, hogy az idő mindent megszépít, és tapasztaljuk, hogy ez tényleg így van. Több évtized távolságából a nagyszülők elfelejtik azoknak a kétségeknek a nagy részét, amikkel annak idején ők is küzdöttek. Mi pedig csak azon agyalunk, hogyan tudtak ők olyan nyugodtak és magabiztosak lenni. Ráadásul úgy, hogy akkor alapítottak családot, amennyi idősen nekünk az egyetemi bulik másnapjának kiheverése volt a legnagyobb problémánk. Nemcsak fiatalabbak voltak, hanem a mai világ anyagi jólétéhez és technikai vívmányaihoz képest szinte a sötét középkorban botorkáltak. Mégis úgy tűnik, hogy előbb és talpraesettebben tapintottak rá a működő megoldásokra, mint mi.

Presztízs MagazinKedvenc történetem: ők nem emlékeznek arra, hogy altatták volna a gyereket. Csak letették a kiságyba, és aludt szépen, miközben ők háborítatlanul végezhették a dolgukat. Ehelyett mi ringatjuk, babusgatjuk, ott vagyunk mellette, hogy könnyű álmot hozzon az éj, és altassa a hűs dunai szél, ahogy Charlie a karcos hangján énekli. Mindenféle bajával orvoshoz meg különböző szakértőkhöz hurcoljuk. Szoptatási tanácsadóhoz, kiropraktőrhöz, dévényeshez… Utóbbi kettőről már nem is meséltünk, mert úgysem értették volna meg. Minek az? Nekik sem volt rá szükségük.

Az eltérések már ott kezdetüket veszik, hogy a terhesség alatt havonta jártunk vizsgálatra, miközben őket jó, ha háromszor látta orvos a kilenc hónap alatt. Az információ hatalom. Ma sokkal több az ismeretünk a gyermek fejlődéséről, mint az anyáink korában volt. És minél többet tudunk, annál több a megoldandó feladat. Ha nem látjuk a problémákat, nem kell aggódnunk miattuk, de attól még léteznek. Ezért van a korosztályunkban annyi lúdtalpas, tartászavaros felnőtt. Mert akkoriban nem foglalkoztak annyit ezekkel a dolgokkal. Senki nem mondta, hogy ne járasd a gyereket, mert ó-lába lesz. Mi már aggódtunk, hogy baj van, mert a fiunk csak 16 hónaposan kezdett el járni, de akkor szinte egyik pillanatról a másikra úgy ment, mintha már hónapok óta gyakorolta volna. Nem esett-kelt, amit sok helyről hallunk, hanem stabilan egyensúlyozott, mert addigra megerősödött az izomzata hozzá. És jó, hogy nem erőltettük, haladhatott a saját tempójában.

Egyvalami biztosan nem változott: szülőként éppúgy a legjobbat akarjuk a gyerekünknek, mint annak idején a mi szüleink akarták nekünk. De hogy mi a legjobb, azzal kapcsolatban összehasonlíthatatlanul több tudással rendelkezünk. Akkoriban nem volt internet, nem volt információforrás és -csere, nem volt annyi szakember és szűrővizsgálat, volt ellenben egy adott módszer, ami meghatározta, hogyan kell a gyereket nevelni. Ez biztonságot adott, nem voltak kérdések. Ma viszont szinte csak kérdések vannak, amikből remélhetőleg jobb válaszok születnek.

Persze mindez nehézséget is okoz, mert már túl sok az információ. Bármit csinálsz a gyerekkel, tuti lesz olyan iskola, amelynek a tanítása szerint egy életre megnyomorítod… A lényeg az, hogy mi igyekszünk a rendelkezésre álló információk és a saját ösztöneink szerinti legjobb döntéseket meghozni a gyerekkel kapcsolatban. Mert abban tudunk hinni. A hit pedig nagyon törékeny dolog. Olyan, mint a falhoz támasztott seprű, egészen addig peckesen, magabiztosan áll, amíg ott van a fal mögötte, de mihelyt nincsen, eldől. Ezért szilárdan kitartunk mellette.

Arra viszont igyekszünk fiyelni eközben, hogy tiszteletben tartsuk a nagyszülőket. Nem mindig fogadjuk el a véleményüket, sokszor járjuk a saját utunkat, de abba is bele kell gondolni, hogy ha valamit nagyon másként csinálunk, akkor közvetetten kritizáljuk az ő (vagy inkább a koruk) módszereit, amivel minket neveltek. Ez pedig igazságtalan lenne, ezért néha a kevesebb több. Van, amiről jobb nem beszélni, csak tenni, ahogy jónak gondoljuk.

 

Még nincs értékelve