Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Traumatizáló részvét

Salat Vince | Profimédia-Red Dot | 2021.05.13. |
részvét
Traumatizáló részvét
Tabukban bővelkedő kultúránkban a halálhoz kapcsolódó sztereotípiák sora egész generációk számára merevíti meg a traumafeldolgozás „módszereit”. Amikor a veszteséget természetes halál okozza, a gyász forgatókönyve szinte előre megírt, filmszerű jelenetekkel teli cselekvéssor és érzelmi munka. Sokkal nehezebb „terep” jut az öngyilkosságban elhunytak „túlélőinek”: így hívja a pszichológia az önkezük által távozók hozzátartozóit, akiknek az élete ugyan megmarad, de soha többé nem lesz már olyan, mint előtte. Erről nem szívesen írnak a magazinok: ez a tabuk között is a legsötétebbek közül való.
A kontroll illúziója és a feloldozás gesztusa
 
Mindaddig, amíg nem élünk át veszteségélményt, vagyis nem temetünk el valakit, aki számunkra igen kedves volt, nem értjük pontosan, mit jelent teljes mértékben elveszíteni a kontrollt életünk eseményei felett. Egy betegség leszámolhat bárkivel, akár váratlanul is, és bár az utolsó pillanatig reménykedhetünk a gyógyszerek és a gondviselés erejében, mégis elveszíthetjük a kontrollt. A természetes halállal távozók feloldoznak a felelősség alól, hiszen senki – sem ők, sem mi – nem kívánhatta, hogy így érjen véget egy út. A gyász ilyenkor lehet közösségi élmény: mindannyian átélünk ilyenfajta veszteséget előbb-utóbb. Mindannyiunknak vannak angyallá vált szerettei a temetőben, ahová évente legalább egyszer ellátogatunk gyertyát gyújtani. 
 
Az önként távozó kegyetlensége és a szükséges magyarázatok
 
Presztízs MagazinÖngyilkosság esetén a közvetlen környezet automatikusan stigmákat kap. Túléljük ugyan apánk, gyermekünk, testvérünk tragikus döntését, de csak fizikailag. A feldolgozás nem pusztán a veszteségélmény megélését jelenti ez esetben, hanem soha meg nem szűnő számadást is egyben: olyan elszámolásra kényszerít a távozó, amelyre további életünk folyamán talán soha nem leszünk képesek, bármennyire vágyunk is érvényes válaszokra. El kell számolnunk az életével, a döntésével és a döntés sikeres végrehajtásával kapcsolatos saját felelősségünkkel. A dramaturgia egyszerű: kezdetben szóbeli magyarázatokat követel környezetünk, ám ahogy az idő telik, egyre kevesebb szó esik róla, de a csendben, az elhallgatásban egyre nyomasztóbbá válik a sikertelen számadás terhe. Végül éppen ez a részvét öli meg a túlélőkben a veszteségről való beszélgetés igényét.
 
 
 
Presztízs MagazinMi a baj a részvéttel?
 
Szőrszálhasogatás nélkül: a részvét azt jelenti, hogy valamiből képesek vagyunk – és szándékunkban is áll – részt vállalni. Ezúttal a veszteségből és a miatta érzett fájdalomból. Természetes halál esetén mindenki a saját halottait is siratja a temetésen, nem csak az éppen aktuálisan elhunyt tiszteletére gondolunk. Mivel mindenkinek van saját halottja, képesek vagyunk részt vállalni a fájdalomból, hiszen értjük, többnyire átérezzük, milyen lehet elveszíteni valakit, aki fontos volt számunkra, és aki maga sem szívesen távozott mellőlünk. Az öngyilkosok túlélői számára a részvét szinte értelmetlen fogalom: érzelmileg nem egyszerűen a tehetetlenséget, hanem az árulást, a kegyetlenséget, a szégyent, a magunkra hagyottságot és a felelősséget éppen úgy átéljük, mint a veszteség fájdalmát. Nem lehet részt vállalni abból, amit mi magunk nem éltünk át, és amivel kapcsolatban minden társadalmi norma elutasító. Hogyan is lehetne elfogadó az autoagresszióval szemben?
 
Félresikerült mondatok kísértése
 
Amikor azt írom: a részvét képes súlyosbítani a traumát, tapasztalatból beszélek. Könyvekből jól ismertem már a devianciák pszichológiai és szociológiai sajátosságait, amikor egy reggeli telefonhívás megváltoztatta az életem. Nem tudom pontosan, mennyi ideig térdeltem a padlón ordítva, csak arra emlékszem, hogy a nyitott ablakon kiáramló artikulálatlan üvöltés kíváncsi tekinteteket csalogatott a társasház gangjára, s mire felocsúdtam, már néhányan döbbenten bámultak befelé. Innen felgyorsult a mozgókép: csekély tízórás utazással hazarohantunk, közben megszerveztem apám temetési előkészületeit. Mindent tudni akartam, mindennek utánanéztem, hátha találok valami racionális magyarázatot, valami enyhítő körülményt a megváltoztathatatlanra. Harmadnapra eltemettük. Sokan voltak, csak a torban kétszázötvenen ültek le. Utána valaki megkérdezte, hogy ki rendezte a temetést, mert nagyon szépre sikeredett. Válaszoltam: apám. Ennyit a részvétről. 
 
Kiút a traumából
 
Presztízs MagazinMa már tudom: a gyászban nem az a legszörnyűbb, hogy egyedül kell elviselnünk a veszteséget, hanem az, hogy társas magányban kell méltányolnunk a részvétet. Aki azt mondja a túlélőnek vagy a tragikus balesetet szenvedett mozgássérültnek, hogy részt vállal a fájdalmából, nem tudja, mit beszél. Sajnos a legnemesebb jószándékkal és a legtisztább szeretettel sem vagyunk képesek valóban átérezni a helyzetét és megérteni őt, így segíteni sem tudunk neki, a sablonok pedig többet ártanak, mint amennyit használhat egy néma ölelés vagy pusztán a jelenlétünk. A túlélőknek nem arra van szükségük, hogy sajnálják őket, arra még kevésbé, hogy érzelmi terheket vegyenek le a vállukról: mindenki el akarja végezni a rá kiszabott legnehezebb feladatot. Üres részvétre pláne nem tartunk igényt. Nekünk, járóképes félszegeknek, akiket jócskán meglegyintett a halál szele, egyszerűen annyi igényünk van, hogy ezek után képesek legyenek szeretni még bennünket a többiek, és ne várják el, hogy olyanok legyünk, mint „azelőtt”. Az igazi részvét számunkra annyit jelent, hogy a környezetünk felismeri: mi túléltük, de ez már számunkra is egy másik élet. Ha tudtok még szeretni bennünket, túlélőket így, az új életünkben, akkor talán a szeretet bennünk is legyőzi a számadások kínjait.
 
Még nincs értékelve