Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Nem teljesen menthetetlen generáció

– avagy stíluson innen és túl

Csisztu Zsuzsa | Profimédia-Red Dot | 2017.02.20. |
divat, stílus
Nem teljesen menthetetlen generáció
Ez most nem egy tudományos alaposságú szalmaszál, amibe reménykedve kapaszkodhatunk, hogy nincs is globális felmelegedés, a környezetszennyezés tűrhető és amúgy sem lesz túlnépesedés körülbelül negyven év múlva. Nem, ez most egy kis kapaszkodó a végeláthatatlan öltözködési és stílusbalesetek reménykeltő tovatűnésére egy olyan országban, mint a miénk, ahol van mit orvosolni néhány évtizednyi stílustalanság, uniformiserdő, kisdobos- és úttörőnyakkendő-tenger és patacipő után.
Az ünnepek kellős közepén járunk, már túl az év végi céges rendezvényeken, vállalati kis- és nagy bulikon, karácsonyi családi és rokonlátogatáson, kissé túlsúlyosan nézve a báli szezon elé. Fel jön-e a régi sötét öltöny? Visszavarrtuk-e már a lepattant gombot tavaly óta? Jó lesz még az A-vonalú kiskosztüm, és egyáltalán, megteszi-e majd, ha azt írják a meghívóra, hogy Black Tie?
 
Sok a rossz berögződés, de a fiatalok haladnak a korral
 
Több mint egy negyed század van mögöttünk a rendszerváltás óta, amikor is ránk szakadt az üzleti és elit világ számos stíluselvárása, olyasvalami, ami évtizedeken keresztül – valós üzleti élet hiányában – a kantáros nadrágokban, smicisapkákban és számos helyen a nejlonköpenyekben merült ki. De eközben bizony felnőtt egy generáció, akiknek kinyílt a világ. Nekik már nem a tévén, hanem az interneten keresztül lép be a divat, az összes régi Quelle-katalógus digitális unokája, amely online mutatja meg: mit vegyél fel ma, ha trendi akarsz lenni.
Presztízs MagazinDr. Schiffer Miklós, számos kitűnő stílus-tematikájú könyv szerzője, hazánk egyik legismertebb stílusszakértője szerint, a mai negyvenesek és ötvenesek még nem teljesen, de a hatvanasok és az afölötti generáció stílus szempontjából menthetetlen idehaza. Ott már annyi a rossz berögződés, hogy szinte kiirthatatlan. „Érdekes megfigyelni, hogy ahogy csökken a település mérete, úgy veszíti el létjogosultságát a divat és a stílus fontossága. Vidéken, sok helyen egyszerűen nincs kódja az öltözködésnek, csupán a funkció számít, hogy nyáron ne annyira, télen viszont meleg legyen a ruha. Sőt, ott az öltözködés megtervezése valamiféle úri huncutságnak tűnik.”
Amikor persze a korlátozott anyagi forrásokra utalok neki, Miklós azt is hozzáteszi, hogy mára elözönlöttek minket, a „fast-food”, vagyis gyorséttermek mintájára, a „fast-clothing” üzletek, azok, amelyek láncokban terjeszkedve minden plázában, bevásárlóközpontban megtalálhatók, és olcsón árulják a nagy divatházak szezonális és mutatós koppintásait. Nyilván silányabb anyagokból, nem ugyanolyan minőségben, de bizony kínálnak egyfajta lehetőséget a stílusosabb és naprakészebb megjelenéshez. „Sosem a ruha a hibás, hogy milyen anyagból készült és ki varrta meg, hanem a viselője! Legfőképp azért, mert hordja, és nem viseli azt, ami rajta van.”
Világlátott emberként azért megnyugtat minket, hogy a hazai nagyvárosi, pláne budapesti utcakép öltözködés szempontjából szinte egyezik a londonival. A most felnövő generáció már a világdivat szerint öltözködik. Ott nincs akkora elmaradás, mint húsz éve. A hölgyek még jobban igazodnak a trendekhez és az elvárásokhoz, mint a férfiak. „Ha valamire haragszom, az inkább az, ha valaki nagy és drága autóval jár, és mégis slamposan öltözködik. Kifejezetten irritáló, ha valaki csak azért is alulöltözötten jön egy esti rendezvényre, hogy megmutassa, neki nem számít a ruha, vagy figyelembe se veszi a dresszkódot.”
Presztízs MagazinNa, helyben vagyunk, Hölgyeim és Uraim! Még a báli szezonon innen érdemes egy-két fontos alapelvet tisztáznunk, hiszen Schiffer Miklós szerint minél nyugatabbra tartunk, annál valószínűbb, hogy egy adott rendezvényen betartják majd a dresszkódot, és nem azzal akar kitűnni a tömegből a hirtelen meggazdagodott vállalkozó, hogy neki a bőrdzseki és a farmer is elég egy úgynevezett „black-tie”, vagyis egy szmokingos rendezvényen. Hiszen ott mindenkinek van bőrdzsekije, még drága, dizájner darab is, de ha szmoking, akkor szmoking. „Tom Ford azt mondta, hogyha valaki bermudában és papucsban lép az utcára, az eltévesztette a házszámot, és még keresgéli, hol lakik. Karl Lagerfeld pedig azt, hogyha valaki melegítőben megy az emberek közé, az elveszítette az uralmat az élete felett.”
Puff neki! Akkor nálunk egész városrészek botorkálnak rossz címet keresgélve hazafelé.
 
Az udvariasságról – nem pusztán udvariasságból
 
Ilyenkor aztán legjobb persze egy taxiba huppanni, nemcsak képletesen! Görög Ibolya protokollszakértő, címzetes egyetemi docens évtizedek óta oktatja és türelemmel nevelgeti hazánk politikusai mellett mindazokat, akikben van még némi igény az eleganciára – a viselkedésben is. Épp ezért érdekes, hogy miként látja az elmúlt huszonöt évben végbement változásokat akár olyan apróságokban, mint hogy kinyitják-e még a taxisofőrök az ajtót az utasnak, hogy kisegítsék őt, ahogy azt egy szolgáltatástól joggal elvárhatnánk. „Szerintem régen sem sokszor nyitották ki. Vannak még „úriemberek”, de egyre kevesebb. Ha egy férfi és egy nő csak „járnak”, akkor a férfi kinyitja az ajtót, a nő beül, a férfi becsukja. Aztán amikor már házasok, a férfi beül a volánhoz, áthajol, és kilöki az ajtót a nőnek. Én ettől vagyok ideges. Akkor már inkább ne csináljon semmit!! Ez persze abból a nagyon-nagyon régi ’szabályból’ alakult ki, hogy úrinő nem fogja meg a kilincset. Hát sokáig kint meg bent lennénk!! – mondja viccesen, de sajnos nagyon is reálisan Ibolya.
Presztízs MagazinHa már számon kérjük – és joggal – az úriemberek eltűnését, azért látnunk kell, hogy a ’80-’90-es évek óriási emancipációs mozgalmai okán olyan alapvető udvariassági minimumok is leépültek, mint a hölgyek járműről lesegítése, előreengedése ajtókban és sorolhatnánk. Jogos ezért a kérdés a protokollszakértő felé, hogy vajon menthetetlen-e a mai fiatal generáció, vagy megmaradtak azért ezek a formulák férfi és nő között? Ibolya úgy látja: „Az európaiságunkban nem épült le, ezt a férfiak zsigerből tudják. Ahol multinacionális skandináv, német, francia, amerikai a férfi munkatárs vagy főnök, arra számíthatunk, hogy az bevágódik előttünk az ajtónál, mint a féltégla.” Ibolya azért egy-két, ma is hasznos tanácsot is hozzáfűz a bizonytalankodóknak: „Az ajtónál fontos, hogy nyilvános helyre mindig a férfi lép be előre. Ha ezt nem tudja, rá kell nézni a párunkra, a kilincsre, megint a párunkra – és már nyitja is. De ha nem nyilvános a hely, akkor kell előre engedni a nőt, ha az ajtó énfelém nyílik. Ha befelé, akkor a férfi felgyorsít, belép és belül tartja az ajtót. A kabát le- és felsegítése is valahol mocorog a férfiakban. Sokszor egyetemista hallgatóm kér meg rá, hogy feladhassa, hogy megtanulja, hogyan is kell. Egyébként a színházban – ahol hidegből megyünk a melegbe – a férfi előbb lesegíti a nő kabátját, majd a ruhatárban leveszi a sajátját is. Kifelé meg, hogy ne melegedjen rá a nőre, előbb a férfi a sajátját veszi fel, aztán adja fel a párjának.
Azért, hogy ezek a formák kopnak, mi nők is okolhatók vagyunk. Mert legalább fogadjuk el a gesztust! Egyszer egy főiskolai ruhatárban álltam. Mondom a fiúnak, hogy miért nem segíti fel a lányra a kabátját. Erre a lány szólalt meg: „de hát nem is járunk!”
 
Problémák az asztal körül
 
Presztízs MagazinVan mégegy nagyon érzékeny terület, ahol azonnal lebukhatunk egy nemzetközi találkozón, hogy bizony nem tanultunk meg minden leckét az elmúlt negyedszázad alatt! Ez pedig a „hogyan fogyasszunk bármit is elegánsan, ha rendezvényen vagyunk?” problematika. Vajon tudunk-e mi, magyarok rendezvényeken, bálokon, estélyeken kulturáltan enni, ha állófogadás, ha ültetett rendezvény, ha büféasztal, ha tányérszerviz típusú a kiszolgálás módja? Elboldogulunk-e az evőeszközökkel, vagy a Julia Roberts-féle Pretty Woman-es menekülőre fogjuk, hogy a szomszéd ölébe tálaljuk a csigát? De egyáltalán, nem lesz-e mindez rövidesen idejétmúlt a számos gyorséttermi étkezés és evőeszköz-nélküliség okán? Görög Ibolya szerint ez az egyik legérzékenyebb terület, és talán itt vannak a legnagyobb hiányosságok.
„Ezzel külön kellene foglalkozni, mert az étkezés kultúrája alapvető. Igen beszédes az a mondás, hogy ‘láttad te már enni??’ Az asztalnál étkezés szabályait a szülő kell, hogy megtanítsa a gyerekének – de sokszor, sajnos már ez a generáció is elfelejtette, hogyan kell. Ami a legjobban bosszant, és egyre többen esznek így, hogy felteszik a falatot a villára, letámasztják a könyöküket az asztalra, és a fejükkel buknak rá, mint az olajfúró-torony. A levesnél meg kijjebb csúsztatják a könyököt, mert ugye folyékony dolog, és szinte fölé fekszenek. Én nem azt mondom, hogy két könyv a hónom alá, az a világ elmúlt. Felrakom a falatot, föléhajlok, de a könyökömet nem teszem az asztalra!” 
Presztízs MagazinNa, Kedves Olvasók, tartsunk egy kis önvizsgálatot, vajon hányan mennénk át Görög Ibolya „könyöktesztjén”? De itt a másik nagy vízválasztó: „A büféasztalos étkezésnél – direkt nem mondtam svédasztalt – a lényeg, hogy mindent állva, egy villával kell megennünk. A tányérunkra egyszerre csak egyféle ételt tegyünk, például több hideg falatot, aztán tányért váltunk, és jöhet a meleg étel. A teremben a falaknál elhelyezett asztalok vagy könyöklők, amin nincs evőeszköz és nincs mellettük szék, arra szolgálnak, hogy arra kell rátenni az elhasznált, szennyes edényt. Sokszor látom azt, hogy valaki megpakolja a tányérját, a lábával diszkréten elrugdossa, ami leesett, odabotorkál a lerámoló asztalhoz, gondosan megterít, szalvéta, kés, villa, lerakja a tányérját, és hercig módon fölégörnyedve fal, miközben alig eszi le a nyakkendőjét vagy a blúzát.
Szóljon, aki magára ismert! Még szerencse, hogy alig látják páran, hogy a legtöbben most is reggelizés közben, az asztalra könyökölve olvassák ezen sorokat. Azért persze mindez megbocsátható, mert a Presztízs lapcsalád legfrissebb számát olvassák.
Kellemes bálozást!
 
Még nincs értékelve