Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Az altatásról

Megjött apuci!

Sz. A | Profimédia-Red Dot | 2020.01.07. |
altatás, apablog, apaság
Az altatásról
Amióta megszületett a gyerek, úgy ritkult meg a korábban hellyel-közzel rendszeres baráti sörözések száma, mint a világklasszis magyar labdarúgóké az Aranycsapat feloszlása óta. Nincs ezzel semmi baj, mert Dénes is képes olyan böfögésekre, mint a haverok a kocsmában, csak ő anyatejet vedel sör helyett, bár kétségkívül szebb csomagolásból. Néhanapján azért sikerül összefutni a barátokkal, és mentségemre szóljon, hogy nemcsak miattam nehéz összelogisztikázni ezeket az alkalmakat, ugyanis a társaságból nem én vagyok az egyedüli gyakornok az apaság nevű szakmában.
Fura időeltolódással valósulnak meg ezek a sörözések, ugyanis a korábban estébe-éjszakába torkolló italozások rendszerint délutánra jönnek előre. Azelőtt akkor kértük ki az első sört, amikor most lehúzzuk az utolsó kortyot, mert a gyerek esti fürdetéséről nagyobb hiba lemaradni, mint a Trónok harca záró epizódjáról. Nem mintha a kádban olyan vérengzés folyna, mint ami nyolc évadon keresztül tartotta lázban a sorozatfüggőket, bár a zöld kis játékpolip rendesen kap a fejére Dénestől a vízben… Mindenesetre a fürdetés az első otthon töltött naptól kezdve az én feladatom, ez az első igazi apa-fia program, amiből hagyományt teremtettünk.
Fürdetés közben új értelmet nyert a ’szem nem marad szárazon’ kifejezés, no, nem mintha sírnánk, de egy idő után Dénes olyan kapálózást kezdett rendezni a kádban, amitől az én szemem is telemegy vízzel. Ilyenkor jókat kacag, persze ha a sajátjába is megy, azon meglepődik. Öngól, fiam, majd még tanulsz erről ebben a furcsa társasjátékban, amit életnek hívnak. Amiről még nekünk – mármint anyának és apának – kell tanulnunk, az a fürdetés után következő fejezet, az altatás. Bár miután átnyálaztuk már a témában készült megszámlálhatatlan mennyiségű könyvek és cikkek jelentős részét, elméletben úgy ki vagyunk képezve, hogy doktorit írhatnánk belőle, csak hát a gyakorlat más kávéház. Leginkább olyan továbbképzésre lenne szükségünk, amit Roxfortban tartanak…
Presztízs MagazinSzóval a legtöbb elmélet úgy szól, hogy a gyerek egyen, aztán még játsszon egy kicsit, mert hát teli hassal mi sem alszunk jól, majd ha kellőképpen elfáradt, irány az ágy, jó éjt puszi és nyugalom. Tök jól hangzik így leírva, csak egy dolgot hagytak ki az egyenletből: a hús-vér gyereket. Mármint az olykor ordító apróságot, aki köszöni szépen, de nem kér ebből a módszerből. Úgyhogy marad a sokszor gyötrelmes, jobb napokon egy óráig, rosszabbakon két-három óráig is elhúzódó altatás, aminek a végére tényleg álomba szenderül. A másik kedvenc elméletem az alvós kisállat, rongy vagy bármi, amit ha mindig odaadsz neki alváskor, előbb-utóbb tudni fogja róla, hogy most aludnia kell. Pavlov kutyájánál valami hasonló működött a csengővel, csak azt kajára kondicionálták. Mi is próbálkoztunk az alvós játékkal, de Dénes nagy ívből leszarta – és ez sajnos szó szerint is igaz…
Múltkor egy olyan bizonyos baráti sörözésen az egyik haver megkérdezte, hogy mi az az altatás, merthogy ő meg a felesége nem tudják elképzelni, mivel a kéthónapos kislányukat csak leteszik, és elalszik magától. Na, legszívesebben ilyenkor rúgná ki az ember a másik alól a széket, mert te és a feleséged viszont már több mint fél éve nem aludtatok egy jót. Aztán persze egy nagy sóhaj kíséretében rájössz, hogy ennek semmi értelme, inkább örülnöd kellene, hogy másnak könnyebb. Egy biztos: az alváskérdésben vegyesebb a kép, mint Hosszú Katinka fő száma. Van, akinek az első pillanattól kezdve szinte gond nélkül átalussza az éjszakákat a gyereke, más viszont még kétéves korában is kétóránként kel hozzá, hogy egy legalább fél óráig tartó szeánsszal visszaaltassa, azaz marad nettó másfél órája, hogy két etap között kipihenje magát. Hajrá!
Tegyük hozzá, hogy magunknak is „keressük a bajt”, mert olyan távol áll tőlünk, hogy hagyjuk sírni a gyereket, mint VV Zsuzsutól a fizikai Nobel-díj. Pedig ezt sokan javasolják, a modernebbek tréningezésnek hívják, anyáink meg csak annyit mondtak rá, hogy „nem baj, ha sír, erősödik a tüdeje”. Kis érdekesség: ezt az elméletet a hírhedt náci gyereknevelési könyvben (A német anya és első gyermeke) Johanna Haarer írta le először, aki még olyan, ehhez hasonló tanácsokat adott, minthogy „a gyermeket etetni, fürdetni kell, és meg kell szárítani, ezeken kívül hagyjuk magára.”
Szerintem viszont egy párhetes, hónapos kicsi nem előre megfontolt szándékból kezd el sírni, hogy idegesítse a szüleit, hanem azért teszi, mert valami baja van, és nincsen más eszköze arra, hogy annak a két nyomorultnak a tudtára adja, akikkel egy háztartásban él. Hidd el, ha tudna sms-ezni, üzenetet írna, de nem tud, ezért jobb híján bömböl.
Ha nem érkezik reakció, előbb-utóbb persze, hogy abbahagyja, mert nem hülye, beletörődik, hogy semmi értelme. A náci nevelési elvekkel szemben nálam viszont nem tudomást venni a segítségkéréséről egyet jelentene az árulással – és tartok tőle, hogy nála is. Úgyhogy bármilyen kényelmetlen, továbbra is együtt sírunk, együtt nevetünk, együtt alszunk, együtt virrasztunk. Mint egy igazi csapat, vagyis akarom mondani: család. Néha, mondjuk, tényleg nem árt legurítani egy-két sört hozzá…
Még nincs értékelve