Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Kerekeken guruló elszántság

A testét vihetik – de a lelkét soha nem adná

Balogh Zoltán | Nagy Bendegúz | 2013.03.18. |
Nagy Bendegúz
Kerekeken guruló elszántság
A húszéves egyetemista egy tavaszi délelőtt morózus arccal gurult be kerekesszékén a budakeszi rehabilitációs intézet zsúfolt kórtermébe. Órákig nem szólt senkihez, nehezen oldódott. Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy sportbalesete után székhez kötve kell tovább élnie. Eltökélte, ha törik, ha szakad, lábra áll. Ez a terve nem sikerült, ám akarata töretlen maradt. Sok-sok esztendő telt el azóta, és a ma negyvenéves Nagy Bendegúzt néhány hónapja a tévé képernyőjén láttam újra. A riportból megtudtam, igazi világvándor vált belőle, nyolcvan országot járt be kerekesszékével.

– Ha nem is szó szerint, de sikerült felállnom – jelenti ki Bendegúz, amikor a budakeszi emlékekkel szembesítem. – Így is lehet élni, boldogan élni, meg lehet találni az élet örömeit, csak koncentrálni kell. Nem automatikus a boldogság, törekedni kell rá, hogy megtaláljuk. Akkor csapódott le bennem, hogy én sem vagyok más, csak egy székkel több, amikor ’97-ben Svédországba mentem egyetemre. Addig azonban hosszú volt az út. Amikor kerekesszékbe kerültem, teljesen külön vált a két világ. ’94-ben újrakezdtem a Műegyetemen az építészmérnöki szakot, de nem tudtam volna elvégezni, ha nincsenek a barátaim, akik naponta tízszer-hússzor hurcoltak emeletről emeletre, mert nem volt akadálymentesítés. A Svédországban töltött egy év nagyban megváltoztatta, pozitívvá tette a gondolkodásomat. A skandinávok az akadálymentesítést tekintve a világ élvonalába tartoznak, ott egy kerekesszékes azonos esélyekkel, teljes értékű emberként élhet.

Presztízs Magazin

Hátrahagyja a luxust

Az építész és rehabilitációs mérnöki diplomával rendelkező Bendegúz a munkával keresett pénze nagy részét utazásra költi, amikor csak ideje engedi, nyakába veszi a világot. Korábban sem állt távol tőle az ismeretlen felderítése, az erdélyi gyökerekkel rendelkező férfi gyermekkorában szüleivel bejárta a Hargitát, biciklin bekarikázta Erdélyt, Közép-Európát. Hét nyelven beszél, a magyart, a románt, az oroszt, a németet még balesete előtt sajátította el, svédországi tartózkodása idején három hónap alatt tanult meg angolul, a spanyolt Dél-Amerikában csipegette fel, a francia nyelvleckék helyszínéül Nyugat-Afrika szolgált, de hollandul, svédül sem lehet eladni.
A világutazó – akkor még barátokkal együtt – első hosszabb útja Ázsiába vezetett, Törökországot, Iránt, Afganisztánt derítette fel. Megfordult az USA-ban, Közép- és Dél-Amerikában, de előszeretettel látogat vissza az afrikai kontinensre. – Itthon az élet sokkal drágább, ha egy hátizsákkal utazgatok a világban, olcsóbban jövök ki, ajánlom mindenkinek, próbálja meg – mondja meggyőződéssel. – Skandináviát és Észak-Amerikát leszámítva a többi földrész nem akadálymentes, de Afganisztánban például az élet sem az, a többség számára nehezek a mindennapok. Fel sem tűnik az én személyes problémám, elenyészik, belesimul abba a világba, mindenkinek megvan a maga tragédiája. Az ilyen utazásokon napi rutinná válik, hogy megoldjam a szükségleteimet, nem nagy gond, ha nem fürödhetek két hétig, mások még koszosabbak nálam, a húsz napig használt ruhám is újnak tűnik a környezethez képest. Azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy ott az egyszerű dolgokat – utazás, mosdóhasználat, étkezés – is nagyon nehéz megoldani kerekesszékkel. Kint órákba, napokba telik egy egyszerű művelet, az itthoni luxust olyankor teljesen hátrahagyom, ez is erősít.
 

Presztízs Magazin

A nyughatatlan vándor kalandozásai során jó néhány életveszélyes helyzetbe keveredett, járt sivatagban, nézelődött vulkán peremén, olykor golyók fütyültek körülötte. – A dél-bolíviai sivatagban a gyönyörű, földöntúli tájat nézve az jutott eszembe, ez mindent megér – emlékszik vissza. – De az is fantasztikus volt, amikor „lépésről lépésre” haladtam az aktív, iszapvulkánok felett. Nem keresem én a bajt, de egy ideje automatikusan megtalál. A „nagy problémagyárban” van egy lista, annak én az elején állok. A gyár vezetője kiutal nekem időnként néhány dolgot, amit meg kell oldanom. Egy kedves barátom azt mondta, a balesettel egy életre letudtam az összes veszélyt, így bátran mehetek bárhová. Persze, ez nem így van. Néha olyan szituációkba keveredtem, ahonnan kevés esély látszott, hogy élve jövök ki. Egy idegenlégiós barátom szerint Afganisztán biztonságos, míg a golyó be nem csapódik. Pár napig féltünk ott, aztán megszoktuk. Szándékosan nem keresem a veszélyt, most nem megyek például Szíriába, a háborús zónákat kihagyom, a golyó nem kímél senkit.
 

Presztízs Magazin

Hátizsákkal Afrikában

Bendegúzban többször felmerült már, hogy elköltözik Magyarországról, manapság a munkája is kevesebb. Tizenkét évet élt Budapesten, ötöt Miskolcon, nincsenek illúziói, hogy országon belül nagy különbségek lennének a munkalehetőségeket tekintve. Kétféle úti céllal kacérkodik, szóba jöhet a számára már jól ismert Skandinávia, de nem is ő lenne, ha a másik útirány nem homlokegyenest másfelé mutatna. – Skandinávia talán már túl kényelmes lenne, nem biztos, hogy ezt szeretném – mondja. – Néhány hónapja Kambodzsában jártam, megfordult a fejemben, jó lenne itt maradni, egy fejlődő országban, Ázsiában, de az igazi szerelem számomra Afrika. Beleszerettem a kontinensbe, Afrikában hátizsákkal túrázni egyszerűen fantasztikus. Ha hazajövök, már vágyódom vissza. Pedig ott gyomorszájon vág a nyomor, s nemcsak anyagi értelemben. Egyelőre nem akarok ott letelepedni, de építészként, vagy rehabilitációs szakmérnökként dolgozhatnék, taníthatnék. Egyetemen oktatni és egy ’fair-trade’ farm egyidejű létrehozása is megfordult a fejemben.
Tervekben nincs hiány, ám Bendegúz egyedül nem akar belevágni céljai megvalósításába. Szeretne egy olyan társat, aki elfogadná, támogatná pörgős, nem hétköznapi élettempóját. – Sokszor elgondolkodom, hogy is állok én a nőkkel, de aztán inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy is állnak a nők velem – dilemmázik. – Az egyetemen sokan kísérleteztek velem, háromszor voltam szerelmes, de ezekből nem lett hosszú távú kapcsolat. Negyven túl úgy látom, szerencse kell egy kapcsolat elindításához, a hosszútávhoz ez már kevés. Fiatalon még nem elég bölcs ahhoz az ember, hogy megtartsa a kedvesét. Sokszor szembesülök azzal, hogy hozzám a fiatalabb nők vonzódnak, a velem egykorúak tartózkodóbbak. Talán végiggondolják, hogy mellettem az a fajta biztonság, unalmas élet nem fog működni, amire ők már ebben a korban vágynak. Ezzel együtt feltett szándékom, hogy saját családot szeretnék, szívesen fogadnék örökbe gyereket, de Magyarországon ezt sem lehet, ebben az országban egy kerekesszékes nem számít teljes értékű embernek. Amerikában ez nem probléma, ha megvan a biztos anyagi háttér, nincs akadálya az örökbefogadásnak.

Presztízs Magazin

A lelke nem eladó

Bendegúzt korábban arról faggatta egy újságíró, mit kérne egy jó tündértől. A válasz nem volt szokványos, a férfi nem a saját bajával foglalkozott, ehelyett a világra jellemző erőszakot, a háborúkat, a pusztító járványokat állítaná meg. – Nemrég jártam Vietnámban, Kambodzsában, voltam háborús múzeumokban, szembesültem a szörnyűségekkel. Hihetetlen mi folyik a világban, ma is tombol az erőszak, ember embert gyilkol folyamatosan. Ez a mai európai viszonyok közepette felfoghatatlan.
Tisztelem az önzetlenségét, de kíváncsi vagyok rá, mit adna azért, hogy újra járni tudjon. – Talán megdöbbentő, amit mondok, de hihetetlenül irigylem az amputáltakat – érkezik az átlagember számára talán kicsit meglepő válasz. – Kompromisszumos megoldásként azt kérném az Istentől, ördögtől, vagy bárkitől, csípje már le egyik, vagy másik lábamat, a többi maradjon, aztán hadd éljek tovább. Ezzel az állapottal abszolút kibékülnék. A látásomat és a hallásomat nem adnám, de ha nem lenne lábam, a mai szuper technikával tudnék jönni-menni.
Itt eszembe jut Goethe Faustja, aki egyezséget köt az ördöggel, hogy az minden óhaját teljesíti, ám halála után a lelke az övé. Vajon Bendegúz kötne ilyen egyességet? – A lelkemet úgy, mint ahogy a könyvekben, filmeken szokás, de még a lelki lábujjam körme alatti piszkot sem adnám az ördögnek semmi pénzért! – feleli.. – Úgy nem lehet élni. A testemet vihetik, de a lelkemet soha!
 

Presztízs Magazin

NÉVJEGY
Nagy Bendegúz – építész, műkedvelő fotós, a De Jure Alapítvány munkatársa
Erdélyben született 1973-ban, Nagy István és Újfalvi Klára harmadik fiaként. Gyermekként sokat sportolt, bokszolt, biciklizett, futott. Miután Baján a III. Béla gimnáziumban leérettségizett, 1992-ben felvételt nyert a BME Építészmérnöki szakára.
1992 novemberében egy sportbaleset következtében megsérül a gerince, kerekesszékbe kerül. Az egyetemet 1994-ben kezdi újra, rengeteg nehézsége támad abból, hogy az egyetem, csakúgy, mint az ország, nem akadálymentes. 1998-ban svéd ösztöndíjjal Borlangeben rehabilitációs szakmérnöki oklevelet szerez, majd beleveti magát a civil mozgalmár életbe, hasonlóan gondolkodó emberekkel akadálymentesíteni akarja az országot.
A sport újra szerepet játszik az életében, szép eredményeket ér el  kerekesszékes maratoni futásban: 1998-ban és 1999-ben megnyeri a rangos Stockholm maratont. Ezekben az években, mint a De Jure Alapítvány aktív munkatársa, a lehető összes színtéren részt vesz az akadálymentességért vívott harcban. Tízévnyi sportolás, munka, utazás és tanulás után 2005-ben építészdiplomát szerez a Műegyetemen.
Folyamatosan feszegeti a kerekesszékes lét határait.

Átlag: 4.9