Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

„Nyolcvanöt éves koromig még elbiciklizgetek”

Tizenöt éve tartja a kerékpáros világcsúcsot Novák Ferenc

Tamás Nándor | Miller Patrik | 2011.12.22. |
„Nyolcvanöt éves koromig még elbiciklizgetek”
Az egykori száguldó postás másfél millió kilométert tett meg, amivel bekerült a Guiness-rekordok könyvébe. Feri bácsi több mint ötven országban járt 1970. óta. Eljutott többek között Marokkóba, Törökországba, Svédországba, Angliába, Spanyolországba és az Egyesült Államokba. Az egyik karját tizenhárom évesen elvesztő sportember úgy tervezi, néhány esztendőt még a nyeregben tölt.

Novák Ferencet nyolcvanesztendősen is csak kerékpárja nyergében lehet látni Debrecen utcáin. Az egykori kerékpáros külsős kézbesítő, a „száguldó postás” összesen egymillió-ötszázezer kilométert tekert le élete során, ezzel ő a Guiness-rekorder. Bár a kerékpározás által ismerték meg a nevét szerte a világon, ön más sportágban is jeleskedett.

– 1946-ban kezdtem rendszeresen kerékpározni, de előtte tizennégy esztendősen már ifjúsági versenyt nyertem Miskolcon. Attól kezdve érezem, ez az én sportágam. Mellette sokszor elindultam futóversenyeken is, hiszen ott is a kitartáson múlt a siker. Idén futottam le például harmincötödjére a Rajkai Emlékversenyt. A kezdetekkor három éven át a DVSC-ben bringáztam, majd 1949-ben megalakult a Postás SE kerékpáros szakosztálya, a megye legjobbjaként igazoltam hozzájuk, és azóta oda tartozom.
 

Edzi a szívet, javítja az ellenállóképességet

 
Presztízs Magazin
– Nem csak biciklizik a postásnál, de anno ott is kapott munkát.
– Így van, kézbesítőként dolgoztam 1950-től kilencvenegyes nyugdíjazásomig. Negyvenkét évet lehúztam a postánál, úgy hívtak Debrecenben: a száguldó postás.
 
– Aki egész munkanapját a nyeregben tölti, szabadidejét általában más elfoglaltsággal tölti. Ön hogyan vágott neki mégis a nagyvilágnak?
– Huszonöt évig voltam aktív versenyző, több mint kétszáz versenyen gurultam be elsőként a célba. Amikor abbahagytam, azt mondtam magamnak, ha Schirilla György elfutott Moszkváig, akkor én Londonig simán el tudok biciklizni. Aztán az angol főváros után jött Párizs, Róma, majd a többi világváros. Összesen ötven országban fordultam meg.
 
– Van-e holtszezon, amikor pihent, és nem biciklizik?
– Mindenhová kerékpárral megyek, január 1-től december 31-ig, négy járművel rendelkezem, van azokon téli és nyári gumi is. Mindenféle időjárásra fel vagyok készülve. Eddig háromszor kerültem be a rekordok könyvébe, egymillió-ötszázezer kilométerrel én tartom a világcsúcsot vagy 15 éve.
 
– Mit szólt ehhez a munkaadója? Mennyire tolerálta a hobbiját, hogy időnként két-három hónapra eltűnt az országból?
– Az utaimat megelőző években egyetlen nap szabadságot sem vettem ki, ezért összejött egy hosszabb eltávnyi idő. Volt, hogy jutalomszabadságot kaptam, így lehettem távol 120 napig, amikor Casablancába mentem, vagy az Egyesült Államokban tekertem. Egyébként sosem hiányoztam a munkából, nem voltam egy percet sem táppénzen. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a sportot, hiszen edzi a szívet, javítja az ellenálló képességet, ezért sosem voltam beteg. 75 éves koromig egyetlen tablettát sem vette be! Most töltöttem be a nyolcvanat, és a mai napig végighajtom a Bécs-Budapest szupermaratont, májusban lehajtottam Békéscsabára, onnan Aradra, immár tizedszer életem során. Úgy tervezem, nyolcvanöt éves koromig még elbiciklizgetek.
 

Csak pozitív élmények

 
– A családja hogyan viselte ezt a nem mindennapi életformát?
Presztízs Magazin
– Julika, a párom, viccesen azt szokta mondani, hogy az nem baj, ha elmegyek. A gond akkor van, amikor visszajövök. Neki is kell a szabadság, ahogyan nekem is, én szabad vagyok, mint a madár, oda megyek, ahova akarok, és akkor, amikor akarok.
 
– Ha egyetlen egyet kellene kiválasztania, melyik útjára szavazna, mint a legszebb emlékre?
– Legkedvesebb utam az amerikai volt, 1999-ben. Előtte sosem ültem repülőgépen, mesés élmény, amikor New Yorkban leszáll a gép, egy másik épp akkor száll föl, szóval tátott szájjal bámultam, pedig addigra már láttam egyet, s mást a világból. Az Államokban minden útba eső várost körbekerékpároztam, százhúsz nap alatt 9200 km-t bicikliztem.
 
– Miként lehetett ezt anyagilag finanszírozni?
– Mindig akadtak szponzoraim, akik segítettek, de nem volt könnyű összekalapozni a szükséges pénzt. Külföldön talán ez is könnyebben ment, kerékpáros szövetségek vártak kint, Berlinben a helyi postások álltak mellém. Rómában három napig egy kerékpár-stadionban aludtam, a francia fővárosban pedig láttam a Párizs-Róma motorversenyt, a motorosok után tekertek a biciklisek, fantasztikus élmény volt! Hazafelé indulásomkor fölszerelték a drótszamaramat, engem pedig hasznos holmikkal láttak el.
 
– Útjai során sok helyen megfordult, sokféle emberrel találkozott. Akadt néha olyan pillanat, amikor megbánta, hogy nekivágott az ismeretlennek?
– Csak pozitív élményben volt részem, bármerre vetett is el a sors! Amerikában például nagyon szeretik és tisztelik a sportolókat. Jött az autó, megállt, a nő kiintett az ablakon, és mutatta, nyugodtan forduljak le. Itt, Debrecenben meg megyek a Csapó utcán és az első kerekemet majdnem elviszi az autós…
 

Barátok – mindenhol a világban

 
– Mekkora poggyásszal indult esetenként útnak és hol szállt meg éjszakánként?
– Csak akkorával, ami még kényelmesen elfért a bringámon. Ruhát és élelmet csomagoltam, a vágóhíd főnökétől hat-hét kiló téliszalámit kaptam ilyenkor. Ez nagy segítség volt, bár hazafelé tekerve rá se nagyon bírtam nézni, mert már „szalámimérgezésem” volt. Volt, amikor egyszerre jött a zuhany és a nagymosás – amikor ömlött az eső, teljesen lemosta rólam a port. Mire fölocsúdtam, kisütött a nap és újra száraz voltam. Sátort mindig vittem, legtöbbször abban ért a reggel. Megesett, hogy hatvan éjen át aludtam az óceánparton, Miamiból New Yorkba tartva. De volt mindenütt néhány ismerős, ahol megszállhattam. Ha megérkeztem, egymást hívták telefonon, hogy itt van a Feri Debrecenből.
 
– Gondolom, akadtak rajongói a szebbik nem képviselői között is.
– Profi szerelésben, komoly kerékpárral jártam. S mint tudjuk, a postás mindig kétszer csenget, én pedig negyvenkét éven át voltam kézbesítő, tehát nincs okom panaszra…
 
– Miként boldogult nyelvtudás híján?
– Úgy vagyok vele, a kerékpárosnak a lába járjon, ne a szája! A magyaron kívül semmilyen más nyelven nem beszélek, de mi bringások szavak nélkül is megértjük egymást. Nem dumálni, tekerni kell… Korábban előfordult, hogy egy naptári esztendőben 25 ezer kilométert hajtottam le, de most is megvan az 1500 évente.
 
– Mi motiválja még Feri bácsit, mi az, ami hajtja, viszi előre nyolcvan évesen is?
– Mindig új és új barátokat szerezni, de nagyon jó a világ bármely pontján találkozni és elbeszélgetni a régi ismerősökkel. Nincs megállás, hiszen még csak most töltöttem be az első nyolcvan évemet!
Még nincs értékelve