Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Az út ára egy mosoly

Brandt Viktor trolibuszsofőr az Életrevalók álmait szállítja

dr. Szász Adrián | dr. Szász Adrián | 2020.03.26. |
Az út ára egy mosoly
Van, aki álmokat sző, más álmokat fejt vagy épp tör össze, megint más próbálja megvalósítani őket. És olyan is van, aki álmokat szállít. A-ból B-be, háztól házig, a szívétől egy másik ember szívéig. Brandt Viktor trolibuszsofőr álomszállító. Azt olvastam, a nagymamája volt mozgáskorlátozott, ő pedig gyerekként nem értette, miért nem tud a nagyi elmenni vele például kirándulni. Később, a szeretett mama elvesztése után persze már mindent értett, de a segítségét akkor már más hasonló helyzetű embereknek tudta felajánlani – talán így kellett lennie. Viktor is hisz a sorsban, amit/akit ő nem nevez így meg, de utal arra, amit az életútja is igazol: szerinte nincsenek véletlenek. A másik pedig, amiben hisz, miután nap mint nap tapasztalja: a mozgássérült emberek – ahogy azt a népszerű film/könyv címe is üzeni – valóban Életrevalók. Szőnek álmokat, melyeket mások megfejtenek vagy összetörnek, ám Viktor megvalósítja őket. A sajátjaival együtt.
– Sportautóval driftelni, ralizni, sárkányrepülni, egy kis Cessnával sportrepülni: miért is ne? – tárja szét a karját (mint jótevő angyal a szárnyát). – Ha jelentkezik egy szolgáltató, hogy élményt tud adni, én szívesen odaviszem azokat, akik egyébként sosem jutnának el. Tiszatavi öko-túra, Sopron, Balaton… Nagyon sok jó program és szép hely van Magyarországon! Az autóm, egy Mercedes mikrobusz adott hozzá, minden hónap elején teletankolom, úgyhogy gurul is, miért ne használnám ott, ahol szükség van rá? És rám – egyszerűsíti le a kérdést, úgy, hogy arra csak helyeselni tudok: tényleg nem bonyolult dolog segíteni. Ilyen mértékben persze, ahogyan Viktor foglalkozik a rászorulókkal, már kivételes elszántságot igényel.
Presztízs MagazinŐ havonta a fizetése negyedét és szinte az összes szabadidejét erre szánja. Mondja is, hogy hiperaktív, ezt már gyerekként megállapították róla, de az orvosa tanácsa ellenére hamar elhagyta a „lassító” tablettákat – ebben is gyors volt –, inkább újra felpörgött és befektette az energiáit valami hasznosba. (A tabletták hatását illusztrálandó itt eljátssza nekem a lassított filmes jelenetet Jim Carrey-től az Ace Venturából.) Hat-hét óra alvás elég neki, a többiben jön-megy, intézkedik, sebesebben jár az agya is, mint ahogy meg tudná osztani a gondolatait, de nagyon szórakoztatóan adja elő, hogy ezt ő is tudja magáról.  – Látod, most is gyorsabban jönne a cucc, nem egyszerű – jegyzi meg engem is megnevettetve, miután belebotlik egy fürge mondatba a nyelve. A mozgássérültek kérésein azonban nem bukik át, azok nem jelenthetnek neki akadályt.
 
„Szájtról szájtra” terjed
 
Presztízs Magazin– Egyrészt viszem őket, ahová kérik, amikor ráérek, legyen az ügyintézés vagy csoportos kirándulás. Másrészt eszközökben is igyekszem támogatni a hozzám fordulókat. Van két kis raktáram, bennük különféle kerekesszékekkel, alkatrészekkel, bottal, járókerettel. Borsódzik a hátam, amikor pont egy olyan kérés érkezik, amelynek a teljesítéséhez éppen azelőtt ajánlotta fel valaki a megfelelő tárgyat. Felhív az illető, hogy „esetleg nem tudnék-e…”, és hamarosan viszek neki akár egy sokkal jobbat is annál, amiről álmodott. Akkor leszek libabőrös, amikor még az ülőmérete is jó a széknek, és mondhatom, hogy „a magáé ajándékba”. De hát ez nagyon drága, hitetlenkednek ilyenkor. Vettem nemrég egy Chrysler PT Cruiser autót is kisebb utakra, sokszor azzal fuvarozok. Igaz, hogy így az egész fizetésem elmegy magamra meg a jótékonykodásra, de ez az életem! És valahogy mindig eljutok olyan emberekhez, akik támogatják az ügyet. Mert egy igazgató is ugyanolyan ember, mint én, csak talán tízszer annyit keres. Jó helyen kell kopogtatni, és nem szabad félni bemenni, elmondani, mit szeretnék, s mit tudok adni cserébe. Mondom neki, nézzen meg a Google-ben, ha áramszállítót ír be, akkor is engem dob ki, aztán keressen, ha úgy gondolja. Általában egy óra múlva hívnak, hogy ezt hogyan csinálom? Igazából a közösségi oldalon terjedt el szájról szájra a hír, hogy „a Brandt Viktor majd ebben is biztos segít”, úgyhogy naponta hívnak. Az a baj, néha nemet is kell mondanom, és elmagyaráznom, hogy azért nem én vagyok a Jóisten – mondja ezúttal tehetetlenül széttárt karral.
 
Elvis a fedélzeten
 
Presztízs MagazinDe pillanatok múlva már ismét nevetünk és pörgünk, hiszen beültünk a Mercibe, ahol azonnal megszólal full hangerővel a rock n’ roll – „Valahol messze délen, örökös napsütésben…” –, és a szállított utasok szórakoztatására szolgáló HD monitor is bekapcsol. – Most mondd meg! Hát, nem hangulatos, és nem megérdemlik?! – mosolyog újra Viktor, és ez már megint a „hát, dehogynem” típusú széttárt kar. Mutatja a visszapillantó tükörre aggatott Elvis Presley-figurát, s míg megyünk egy kört, elmeséli, hogy a most tizenhat éves mikrobuszt adománygyűjtésből vásárolta, miután alapítványt hozott létre a tevékenységéhez, amit ugye a főállású trolibusz-sofőrség mellett űz. Most éppen úgynevezett Super Trike eszközökre gyűjt az interneten: ezek mechanikus kerekesszékekre rácsatlakoztatható elektromos vontatóberendezések. Napi akár 50 kilométernyi táv is megtehető velük, 20 kilométer per órás sebességgel. Letárgyalta egy céggel, hogy 50 darab rendelése esetén 320 ezerért kapja darabját 390 ezer helyett, s nemsoká már a harmincharmadikat adja át a rászorulóknak. Eddig ennyire dobta össze a pénzt – kétezer forintonként – a világháló népe. Elektromos liftet és ágyat is sikerült már így beszereznie és átadnia. – Én konditerem helyett erre fordítom az időmet, mondjuk meg is látszik rajtam – süt el egy újabb önironikus poént. – De amit belerakok pénzben, időben, azt visszakapom másképp! Felbecsülhetetlen látni azt a mosolyt, amikor megkérdezik, hogy mivel tartoznak, s én mondom, hogy semmivel, csak ezzel a mosollyal… Az út ára egy mosoly. 
 
Forró szituval indult
 
Presztízs MagazinViktor nagymamája 1992-ben hunyt el, a trolibusz-sofőrködés ’93-ban, az álomszállítás 2007-ben kezdődött. Valahol sejtettem, hogy kellett egy konkrét kiváltó ok is, amiért pont 15 évvel a nagyi elvesztése után lépett a tettek mezejére, ezt kérdésemre el is meséli (máshol még nem olvastam a sztorit): – Az álomszállításnál is régebbi szokásom, hogy segítek másoknak ismerkedni, mert ezzel nekem soha nem volt gondom. A kommunikáció, az mindig ment. Nos, akkoriban is megírtam egy rakás társkereső levelet egy kollégám helyett, aki így – írásban – nagyon jó barátságba került egy hölggyel, aki viszont nem akart találkozni vele. Végül elárulta, hogy egy rehabilitációs központban lakik, mert mozgássérült. Ketten mentünk el hozzá, hogy bevalljuk, a leveleket valójában én írtam. Összebarátkoztunk, és legközelebb a születésnapjára már meglepetéstortával érkeztünk. Csak azzal nem számoltunk, hogy a meggyújtott gyertyától megszólal a tűzjelző. Éktelen perpatvar kerekedett az intézményben, végül magyarázkodhattam az igazgatónál. Akkor ajánlottam fel neki, hogy „kárpótlásként” segíthetnék mozgássérültek szállításában, mivel sofőr vagyok. Erre beültetett egy épp olyan piros Mercibe, amilyen színe a troliknak is van. Noha akkor vezettem életemben először automataváltós kocsit – mindjárt egy igazgató mellett, volt is gyomoridegem, gondolhatod – máris tudtam, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyenem, és ezzel fogom furikázni az embereket!
 
A világ egy torta
 
Presztízs MagazinA szolgáltatást csak később nevezték el álomszállításnak, és nem is Viktoré volt a név ötlete. – Akkor már vittem az új barátaimat a szabadnapjaimon lovagolni, színházba, ide-oda, és az egyikük – Soltész Katalin – fogalmazta meg szavakban azt, ami bennem is munkált: „Viktor, teljesítsd a mozgássérült emberek álmait! Legyél álomszállító.” Onnantól nevezem én is így magam, és akkor kezdtem megkeresgélni azokat – pilóta, autóversenyző és a többiek –, akik segíthetnek élményeket szerezni. Mindig pozitív válaszokat kapok, ezért akarok még több emberhez eljutni, akikben van késztetés segíteni. Akár anyagilag, akár erkölcsileg. Mert ha összeállnak ezek a tortaszeletek, akkor meglesz a tortánk, amit együtt fogyaszthatunk el! – mondja, velem is tökéletesen megértetve az ő kerek világát. Viktor olyan embereket, illetve igényeket hoz össze, akik, illetve amik nélküle nem feltétlenül találkoznának. Szó szerint is: születtek már neki köszönhetően olyan (pár)kapcsolatok, amelyekből szerelem, majd család lett. És a dolgok valahogy mindig passzolnak: a múltkor kiürítette az egyik raktárát, erre a következő héten felajánlottak neki nyolc kerekesszéket, ha el tudná őket helyezni valahol alkatrésznek. Ilyenkor mindig arra gondol, hogy valaki vagy valami irányítja a történéseket, és (jó értelemben) kirázza a hideg. Nemrég Marosvásárhelyre vitt ajándékba olyan eszközöket, amelyek ott nem beszerezhetők, ez egyben egy jó kis erdélyi kirándulás is volt neki és a vele tartóknak. 
 
Ötezer köbcentis álom
 
Presztízs MagazinA titok valahol abban is áll, hogy Viktor által nemcsak emberek, hanem álmok is találkoznak: mások álmai sokszor épp az övéivel. – Szeretem például a jó motorokat, a gyors autókat – néz a távolba, mint aki valóban álmodozik, majd elmeséli egy ehhez fűződő valós történetét. – Egyszer a Podmaniczky utcában a trolibuszt vezetve hallottam egy gázrobbanásszerű csattanást. Hú, mondom, mekkora robaj volt, vajon honnan jött, de mentem is tovább. Nemsoká hívnak bentről telefonon: „Viktor, nem törték össze a buszodat hátul?”. Mondom, ez nem vicces, az enyémet biztos nem, de hátramegyek megnézni. Nos, de. Azt mondják, már vár rám a forgalmi tiszt meg a rendőrség a Podmaniczkyn. Na, gondoltam, vége a karrieremnek, nincs több trolizás, és visszamentem. Ott kiderült, hogy nem az én hibám volt, hanem belém tolatott egy ötezer köbcentis Chevrolet Camaro, az volt az a nagy csattanás. Azt mondja a fickó: „Valahol láttalak, te nem mozgássérülteknek segítesz?”. Mondom, de. Azt mondja, akkor legyen egy-egy. „Ha kész az autó, felhívlak, és elmehetünk a mozgássérültekkel egy-egy Camarós körre, te vezetsz!”. Én? Az ötezer köbcentissel? Szóval, így teljesült egy álmom. És úgy vagyok vele, ha ez sikerült, jöhetne egy Ferrari is, amire egyébként szintén sosem lenne pénzem, lehetőségem. De mekkora feelingje volna száz mozgáskorlátozottat elvinni akár csak egy-egy köre itt a troligarázsban… Vagy másutt. És tudod, mit? Helikopter sem volt még!
Még nincs értékelve