Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Napfény

Balogh Zoltán | archív | 2019.02.13. |
jegyzet
Napfény
Vajon meddig tart egy férfi fiatalsága? Az első ősz hajszálig? A férfierő hanyatlásáig? Vagy talán addig, amíg egy fiatal lány először köszön „Csókolom!”-mal rá?
(Salat Vince írása a 74. oldaltól olvasható.)
Minap egy barátomnak tettem fel a kérdést, aki 46 éve minden tapasztalatával gondolkodás nélkül rávágta, hogy bizony ő még mindig fiatal, nyomát sem érzi az eltelt éveknek. Néhány gyermekkori ismerősömnek fel sem tenném ezt a kérdést, ők már fiatalon öregek voltak, s most nem a külsejükre gondolok. Persze, idővel fizimiskájuk is idomult a lelkükhöz. Megint mások felveszik a kesztyűt az örök bajnok idő ellen, ki vendéghajjal, más hajbeültetéssel, de minimum hajfestéssel próbálja a legelőnyösebb képet mutatni magáról. Életemben ha egy-két sikeres hajbeültetést láttam a környezetemben, a plasztikai sebészek kevésbé jól sikerült „mutatványairól” elég annyi, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Talán én is komolykodva vívódnék, amikor a saját „plasztikázott” frizurámat vizsgálgatnám a tükörben. De úgy hozta az élet, hogy ennél kicsit fontosabb dolgokra kellett koncentrálnom. Az életben maradásra… Ezért hajszálpontosan tudom, mikor ért véget az én fiatalságom. 
27 éves voltam, sebezhetetlenségem biztos tudatában mutattam fityiszt a világnak, azt hittem, örökké süt rám a nap. Aztán jött egy napfogyatkozás. Súlyos balesetet szenvedtem, azóta kerekesszékben élem a mindennapjaimat. Egy boldog élet után most van egy másik. Hogy milyen? Másmilyen, valamilyen, egy speciális, folyamatos előre tervezést, leszabályozott életvitelt igénylő lét. (Falra tudok mászni a sorstársaim olyan kijelentéseitől, miszerint a székben is lehet teljes életet élni. Na, persze…) Időközben, ha szükséges, megtanultam kikapcsolni az agyamat. Életem első részét fiókba zártam, csak néha nézek bele. Ha folyamatosan azon gondolkodnék, hogy mi marad(t) ki az életemből, valószínűleg beleőrülnék. Persze, ha azt nézem, a hozzám hasonló szegény ördögök nagy részéhez képest szerencsés vagyok, szerető család vesz körül, tündéri unokák édesítik meg a mindennapjaimat. A boldogság minden morzsáját összeszedegetem. 
Két dolog azonban örökre összeköti az „életeimet”. Az egyik a feleségem fiatalsága, csak a Jóisten tudja, hogy csinálja, de a mai napig gyönyörű. A másik pedig a napfény íze. Állítom, sehol a világon nem ragyog úgy a nap, mint Debrecenben. Ha sütött, megálltam néhány másodpercre, becsuktam a szemem, az ég felé fordítottam az arcom, s arra gondoltam, milyen szép az élet. Szülővárosomtól azóta messze kerültem, nem kevésbé gyönyörű helyre. Amikor szép az idő, kigurulok a házunk teraszára, s a nap felé fordulok. Gondolataim ilyenkor messze járnak, egy másik világban, egy másik életben. Néhány percig újra fiatal vagyok. A napsugár átsüt az ősz borostán. 
 
Az írás a Pannon Presztízs 16/1-es számának szerkesztői előszavaként jelent meg.
Még nincs értékelve