Presztízs Magazin

Civil világ

Sírni csak a győztesnek és a nőnek szabad?

Minden nő tudja, hogy az általános iskolai földrajztankönyvben hazudtak. A tengerek kialakulásának semmi köze nem volt a hidroszférához és a lemeztektonikához, dehogy! Asszonyok álltak a szélükön és évszázadok során telesírták őket, ennyi. Bár én a magam részéről nőként sem rajongok a könnyhullatásért és a női hisztiért, és talán az egyik legjobb tulajdonságomnak gondolom, hogy csak egészen nyúlfarknyi ideig vagyok hajlandó sajnálni magamat, majd feltépi az ajtót a düh és hamarjában kipenderíti az önsajnálatot, ami igen hasznos, hiszen az önsajnálat egy iszapszerű agyagos dagonya, amibe könnyű belesüppedni, míg a düh masszív és kemény. Arra már rá lehet állni, és lendületet véve tovább lehet lépni. A szépen felépített ideológiától függetlenül időnként óhatatlanul eltörik a mécses. Sőt néhanap nem csak a mécses, de a 100-as égő, a kristálycsillár, sőt még az erőmű is, ilyenkor pedig jól tud jönni egy markánsan erős férfiváll, amely gyámolítóan átölel. De vajon mi a helyzet a férfikönnyekkel? Vajon a férfiaknak miért nem adatik meg a sírás luxusa? Tovább

Kikelet – ki nyugat…

Még több fotó

Civil világ

Megjött apuci!

Hányszor, de hányszor mondogatta és mondogatja a mai napig édesanyám, hogy „tudod, kisfiam, nekem te mindig gyerek maradsz”! Sokáig nem értettem ezt, sőt büszke, függetlenedő fiatalként néha talán még rosszul is esett. Amikor az ember orrát megcsapja a szabadság illata, lesz saját állása, megélhetése, egzisztenciája, otthona, és a korábbi szülői kontroll egyszerűen létjogosultságát veszti, valahol elvárja, hogy egyenlő partnerként kezeljék. Igen, még apu és anyu is úgy beszéljen vele, mint felnőtt a felnőttel. Erre, amikor megkapja, hogy márpedig mindig gyerek maradsz, vannak élethelyzetek, amelyekben ez bosszantó tud lenni, pedig valahol mélyen tudja, érzi, sejti, hogy nem ez a célja, a kimondott szavak mögött a legelemibb szeretet húzódik meg. De mégis: hát nem vagyok én már gyerek, anyu! Tovább

Főhős a Hősök terén túl

„Ha úgy vesszük, az egész életem egy nagy hobbi. Álmodozó vagyok, de az a típus, aki az álmait meg is valósítja. Azt gondolom, hogy – noha vannak... Tovább

Hol szárnyal, hol szárnyakat ad

Veterán, akárcsak a repülőgépek – s néha autók –, amiket újrateremt. Fával dolgozik, egy ideális világban a papírjain is ez állna: repülőgép-asztalos... Tovább

Megjött apuci!

Miután már több mint egy éve sikerül életben tartanunk a kisfiunkat, bevallom, esténként jólesik meginni egy-egy sört. Régebben nagyon ritkán... Tovább

Civil világ

Ballada a fegyverkovácsról

Hatvanesztendős, harminc éve kezdte a szakmát, több mint húsz éve népi iparművész. Állami méltóságoknak, politikai vezetőknek ajándékoztak a keze munkáiból, közel ezer kardot készített frissen avatott honvédségi tiszteknek. Múzeumok őrzik a műtárgymásolatait, de önálló kiállítása is volt már. Mesterremek, Arany Nyírfaág és Hagyományőrző Díj birtokosa, s még mindig napról napra alig várja, hogy belekezdhessen az aktuális munkájába, „hogy érezze az izzó vas és szén semmivel össze nem téveszthető szagát, lássa a bórax fröccsenését, hallja az üllő és a kalapács csendülését”. Szabó István fegyverkészítő kovácsmestert nyíregyházi birtokán kerestük fel. Tovább

Videos

King's City reklámfilm

Tegnap este a csatornák között szörfölve ráakadtam egy filmre, ami Berlin belvárosának nagyszabású átalakításának speeri terveit mutatta be. Miután a hét elejét a tenger alatti szállodák tanulmányozásával töltöttem, egyáltalán nem tűnt se megalománnak, se hihetetlennek. Ma reggel egy újabb "gyöngyszemre" bukkantam, ami viszont nagyon is hihetetlennek és elképesztőnek, sőt kicsit ilyesztőnek is tűnik. Szerencse, hogy csak terv maradt, legalábbis a Velencei-tónál.