Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

„Én is megijedtem, Apa!”

Dr. Borbély Zoltán | Ps-archív | 2019.01.06. |
Koltai Róbert
„Én is megijedtem, Apa!”
Gábor, a fiú, édesapja legnagyobb drukkere. Róbert, az apa pedig fia vezérszurkolója. Ez már így működik ebben a Koltai családban. Interjúnkból napvilágra kerül egy érzésektől nem mentes levél, kiderül, egy őrjöngve vicsorgó vekkertől a szobában is lehet Grosics-módra vetődni, valamint megtudjuk, még mindig minden „őhozzá” (az édesapához) tartozik, így a humor is… amit fiának adott örökségül.
Az egyik örökség: „MOZI, MOZI!” – azaz: mozogni!
 
– Képzeld, most kaptam egy üzenetet a fiamtól, Gábortól, aki 1972. július 3-án született, és négy éve, a 42. születésnapjára írtam neki egy szívből jövő levelet, melyre most válaszolt, mert eddig valahogy nem találta…
– Ha feloldanak a levéltitok alól, megosztanád velünk?
– A válasza ez volt: „Megtaláltam ezt, nagyon jó volt olvasni! Millió puszi: Nagyfiad”.
– És az eredeti levél, amelyet az apa írt a fiának?
– Édesapám, akit mindenki csak Pista bácsinak hívott, mindig azt mondta nekem, hogy „MOZI, MOZI!”. Ezzel érdekes módon nem a filmjeimre gondolt, hanem arra, hogy mindig mozogjak, mert egészséges embert akart belőlem csinálni. Ez a „staféta”, amit most én is továbbadtam a fiamnak…
„Drága Gábor! Kedves Kis-Nagyfiam!
Gyöngéd szeretettel, tiszta szívből kívánok nagyon boldog születésnapot neked és sok erőt a 42. év alkalmából! Beérkeztél a férfikor kellős sűrűjébe, ezt gondolom, nélkülem is érzékelted, azért egy apai óvó jó tanács még belefér: vigyázz nagyon magadra, itt most elsősorban az egészségedre gondolok. Mozogj, tornázz, vigyázz a kondidra és arra, hogy mit és mennyit eszel-iszol. Ne feledd, már te is jócskán elmúltál 20. Sikert, szerencsét az élethez, kiteljesülést a családban és a mindenkori munkádban!
Legyen úgy! Vezérszurkolód: Apa”
Na, erre válaszolt tegnap Gábor, akire – bevallom – még kicsit haragudtam is, hogy nem válaszolt ezekre a szívből jövő sorokra…
– Erre tessék, tegnap meg is jött a válasz!
– Tudod, milyen a Facebook vagy a mai elektronikus világ? Egy dzsungel! (Mondja Koltai Róbert, aki ezt az üzenetet egy röpke tiramisu elfogyasztása alatt meg is találta, miközben egy kisebb könyvnyi üzenetet végiglapozott.) Tudod, Gábor hamar kirepült a családi fészekből, majd’ másfél évet külföldön tanult, és úgy beszél angolul, mint most te magyarul! Már fiatalon egy nagy gyárnak lett a vezérigazgató-helyettese, mindössze egy nyári gyakorlat alapján.
 
A másik örökség: a fiú különös tehetsége a humorhoz
 
Presztízs Magazin– Mi volt ez a felelősségteljes beosztás?
– Egy kötöttáru-gyárnak lett a második embere ott, ahol egy kiváló és neves közgazdász volt az első ember. Aztán egyszer találkoztam vele egy étteremben, és csak annyit mondott, hogy „Művész úr! Gratulálok a fiához!”. Én pedig azt sem tudtam, hogy ez a nagyon neves közgazdász ismer engem.
– A fiadnak is kifejlett a humorérzéke, vagy ez nem hozzád tartozik?
– Tanuld meg végre, hogy minden hozzám tartozik, így a humor is! A viccet félretéve, különös tehetsége volt a humorhoz. Úgy tud parodizálni nekem vadidegen embereket, hogy szinte látom őket magam előtt. Ha hallanád, bepisilnél a nevetéstől!
– Volt-e valamilyen igazi apa-fia sztoritok?
– Egyszer, amikor Gábor úgy másfél éves lehetett, a feleségem, Pogány Judit Pesten forgatott, és rám bízta a kiságyban fekvő gyereket. Nyomatékosan megkért, nehogy elaludjak, és nehogy vekkerrel ébresszem fel magam. A szoba közepén állt a kiságy, és tél volt, amikor az ember amúgy sem szívesen kel fel önként… Gábor akkor még alig-alig beszélt néhány szót, és igazi meglepetésnek számított, ha megszólalt. Gondolom, ismered ezeket a régi vekkereket, amelyek pokoli hangosak, egyszerre csörögnek és csilingelnek. Judit rám parancsolt, hogy azonnal állítsam le, ha megszólal, nehogy felébredjen a gyerek. Eljött ez a téli negyed hat, és elkezdett „őrjöngeni” ez az ébresztőóra! Nehezen, de leállítottam. Egyből odanéztem a gyerekre, és büszke voltam, hogy ennyire fegyelmezetten tovább alszik. Ezután indult az expedíció a ruhámért… Csak azt nem tudtam, hogy ez egy ismétlő vekker! Elkezdett újra, szinte vicsorogva ébreszteni, én pedig, hogy rávetődjek, még az ágy lábába is belerúgtam. Nos, rávetődtem, mint Grosics a labdára, és valahogy el tudtam zárni. Erre a hangra még a temetőben is felébrednek, így arra gondoltam, fix, hogy erre Gábor is felkelt. Ezek után odamásztam az ágy felé, és rettentő büszke voltam a kisfiamra, aki látszólag édesen aludt, majd amikor mellé értem, megszólalt: „Én ity megijedtem, Apa!”. Egészen eddig a pillanatig még azt hittem, hogy beszélni sem tud! Érdekes, hogy ahogy múlik az idő, ez már fordítva van: a gyerekek nézik, hogy a szüleik, nagyszüleik lélegeznek-e még…
 
A harmadik örökség: a jó helyzetkihasználás, apát parodizálja Gábor
 
Presztízs Magazin– Milyen a kapcsolatotok mostanság?
– Ő az én legnagyobb drukkerem, és ez fordítva is igaz… Huszonöt éve mutatták be a Sose halunk meg című filmemet, és ő adta az első győzelmi jelentést, amikor egy egész kínai kolónia állt sorba a jegyért. A Világszám című filmemnek, amely a Chicagói Filmfesztiválon elnyerte a közönségdíjat, ő volt a producere, és a közönségtalálkozón is ő tolmácsolt. Feltűnt, hogy a kérdéseket és a válaszokat is hosszabban fordította, mert közben humorizált, természetesen rajtam. Ezt onnan vettem észre, hogy a jelenlévők csapkodták a térdüket, pedig nem mondtam semmi vicceset. Fordítás helyett engem parodizált, például ilyeneket mondott felvezetésként: „Nagyon kérem, hogy ne nagyon szidják a filmet, mert az apukám nagyon érzékeny, és nem tudná elviselni!”
– Nálatok amúgy is legendás az apa-fiú kapcsolat, hiszen édesapád a Csepel SC örökös ügyvezetője, akkori nevén szakosztályvezetője volt.
– Hiába, nem felejthetjük el, hogy sportcsalád vagyunk, hiszen apukám révén engem a Csepel minden NB III-as meccsére meghívnak! Amikor négy évig Szombathelyen játszottam, kicsit Haladás-drukker is lettem, amiről még most sem tudok leszokni! Gábor fiam pedig – mivel Kaposváron nőtt fel – Kaposvári Rákóczi-drukker volt. Nagyon jólesett, amikor megnézték a Sose halunk meg című filmem felújított verzióját, akkor azt írta: „Büszke vagyok rád, nagyon, Apa!”
– Engem is Apának hívnak a gyerekeim, te is így szólítottad apukádat?
– Nem, én mindig Apunak. Amikor Gábor még kicsi volt, gyakran felmentünk hozzá, és mindig nekiszegezte a hivatalos kérdést, mivel mindig volt az asztalán valamilyen rágcsálnivaló: „Na, ki jön a perecügyi főosztályra?”. Gábor pedig megismételte, igaz akkor még „r” nélkül.
Apukám 2000. február nyolcadikán halt meg, 87 éves korában. Amikor élete vége felé megkérdezték tőle, hogy nem várja-e a dédunokákat, mindig azt válaszolta: „Én azt hiszem, ez már egy tepsi-előkészítő, de megpróbálok még egy kicsit taccsra játszani!” Én pedig maradok a Kis-Nagyfiam vezérszurkolója a taccsvonalon kívülről.
 
Még nincs értékelve