Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Az állandó kihívásokban találja meg a stabilitást

Németh Balázs az extrém sportoknak és a katasztrófaturizmusnak hódol szívesen

Benkő Péter | ifj. Nagy György | 2019.01.01. |
Németh Balázs
Az állandó kihívásokban találja meg a stabilitást
Magazinunkban rendszeresen beszélgetünk ismert és sikeres emberekkel, akik többnyire arról mesélnek, hogy magánéletükben, szabadidejükben – nekünk kívülállóknak – izgalmasnak tűnő, pörgős társasági életet élnek. Találkoztunk viszont egy kivétellel – pozitív értelemben! –, aki egészen kis kora óta saját maga kereste és találta meg azokat az élet adta helyzeteket, amelyekben igazán jól érzi és kiélheti magát. De nevezzük ezeket szenvedélyeknek! Akivel beszélgetek, ugyancsak közismert személyiség, évtizedek óta egy ország ismeri hangját, arcát. Németh Balázs, az MTVA műsorvezetője úgy érzi, a stabilitás évtizedébe érkezett, bár – ahogy fogalmaz – a bakancslistája fullra tele van.
– Stabilitás – sokunknak az jut erről eszébe, hogy kényelmesen hátradőlünk a fotelben, és…
– No, nem egészen, nekem a stabilitás épp, hogy nem ez. Érdekes dolog, engem egyfajta örök keresés jellemez. Irigylem azt, aki kiül a Balaton-felvidéken egy pohár rozéval a kezében, nézi a naplementét, s ettől boldog. Roppantul irigylem, de engem ez nem tenne boldoggá, ahogyan két egyforma nap, két egyforma élmény sem: én a stabilitást az állandó kihívásokban találom meg, ezt keresem, amióta az eszemet tudom. A mindennapokra lebontva: igyekszem reggelente más-más útvonalon munkába menni, a családommal meg soha nem járunk ugyanoda nyaralni. Azt vallom, mindenki azt és úgy tegye, amit szeret. És amit nem, azt zárja ki az életéből.
 
MUNKA: A „KÖZ” A CÍM(ZETT)
 
Presztízs Magazin– Na igen, dolgozni. Egy kereskedelmi csatornánál kezdted a televíziózást, 2011 óta pedig a közszolgálati média munkatársa vagy. Szakmailag mennyiben más a kettő?
– A közszolgálati csatornának – a neve is jelzi – a köznek, azaz mindenki igényének kell megfelelnie, vannak tehát kötelezettségeink. Konkrétan olyan eseményekkel is foglalkozunk, amelyek nem biztos, hogy egy kereskedelmi tévé műsorába beleférnek. Nálunk nem a magas nézettség a legfontosabb, de értékeket képviselve hosszabban beszámolunk például nemzeti ünnepeink eseményeiről, vagy a holokauszt-emléknapról, ez a küldetésünk. A külhoni magyarok problémáival-eredményeivel ugyanúgy foglalkozunk, hangsúlyozom, ez mind a köz szolgálata. A „köz” részéről pedig van erre igény, és nyilván az ember szereti, ha a nézők szeretik, amit csinál. Foglalkozunk persze az országot adott esetben megrázó ’rossz’ hírekkel is, ha ezzel segíteni tudunk. De ha két autó összeütközik a sarkon, és valaki megsérül, meghal, ha kutyaharapás történik, abból nem gyártunk országos hírt. Úgy fogalmaznék, nálunk magasabban van a léc és az ingerküszöb is.
– Azért ez másfajta felkészültséget kíván a híradóstól.
– Hogy őszinte legyek, egy kereskedelmi csatorna híradós szerkesztőinek egyszerűbb a dolguk, már csak abból a szempontból is, hogy ott, ugye, nincs számonkérés. Nekünk viszont a fent említettek miatt van, hiszen abszolút a nézőknek, a magyar tévénézőknek kell megfelelnünk.
 
Eláruljuk, Németh Balázs – ugyan a tévéből ismerjük – tanult mást is, konkrétan meteorológiát, de nem ezen a területen szerzett diplomát. Nem folytatta tehát a „családi hagyományokat”. Ezzel rögtön elárultuk azt is – mert miért ne tennénk? –, hogy édesapja az ismert meteorológus, Németh Lajos. S akkor nézzük meg egy kicsit a szülő-gyerek, az apa-fia viszonyt, és hogy végleg szakított-e Balázs a meteorológiával.
 
SZENVEDÉLY: A HÓFÚVÁSBAN REKEDT KATASZTRÓFATURISTA
 
Presztízs Magazin– Amennyiben szakítottam vele, azt pont a tévé miatt tettem, de furcsamód, a mai napig az időjárással kelek és fekszem, főleg télen. Nagy szerelmese vagyok ennek az évszaknak, olyankor reggelente a webkamerák átnézésével indítom a napot, hogy esett-e a hó az Alpokban, és hasonlók. A tél tehát a kedvenc évszakom, számomra tök izgalmas. Ha apuval beszélgetünk, vele is az időjárás kerül leginkább szóba. A szélsőségeket szeretem, hatalmas katasztrófaturista vagyok, de annyira, hogy egyszer fogtam magam, kocsiba ültem, elautóztam Zircre, a Bakony szívébe csak azért, hogy megnézzek egy jó nagy hófúvást. Pesten akkor sajnos nem esett. Visszafelé ott is rekedtem, Nagyesztergár község mellett aludtam a kocsiban. Na, ez nekem egy élmény! De megnéztem a tiszai árvizet, mert azt is látni akartam. Nyilván nem kívánom, hogy gyakoriak legyenek a szélsőségek, nem akarok rosszat vagy kárt senkinek, számomra mégis lenyűgöző, mennyivel erősebb nálunk a természet. Nehezen hisszük el, de ilyenkor bebizonyosodik, hogy mi emberek egyszerűen ’senkik’ vagyunk mellette…
– Nem akarom erőltetni a kérdést, de éreztél-e valamifajta bizonyítási kényszert amiatt, hogy édesapád is közszereplő volt évtizedeken át rádióban-tévében?
– Van, aki régóta ismer, és meglepődöm, hogy nem tudja: a meteorológus Németh Lajos fia vagyok. De vannak ellenpéldák is. Bizonyítási kényszerem egyáltalán nem volt, mert engem, ugye, más terület, a sport érdekelt. 1997 októberében kezdtem a TV2-nél, az akkor teljesen új kereskedelmi csatornánál. Izgalmas volt, jópofa dolgokat csináltunk. Bő tíz éven át dolgoztam a sportosztályon, ám egy idő után más feladatokat is kaptam, az utolsó néhány évben pedig csak a hírműsort vezettem. Viszont kipróbálhattam számtalan területet: dolgoztam valóságshow-ban, párválasztó műsorban, autós magazinban, politikai beszélgetős műsort vezettem, tehát a majd’ 14 év alatt szinte mindenbe belekóstoltam szerkesztőként, riporterként, műsorvezetőként.
– Melyikben érezted igazán otthon magad?
– Lényegében mind érdekes feladat volt, de egy idő után kissé beleuntam. Szerintem sablonra mennek a hírek, újra meg újra az kerül elő, hogy kivitték-e a tűzoltók a gázpalackot az égő házból vagy sem. Olyan sokszor csináltam hasonló tévés anyagokat, és ha 2011-ben nem hívtak volna ide, az MTVA-hoz, ma már biztosan nem tévéznék.
 
Németh Balázs 7 és fél éve, 2011 óta dolgozik az MTVA-nál. Kezdetben szerkesztői teendőket látott el, 2014-től jött be számára ismét a képernyőn való szereplés, a műsorvezetés. Ahogy elmondja, 2015. március 15-én új korszak kezdődött nála azzal, hogy elindult az M1 mint hírcsatorna.
 
– Vajon ezt meg lehet-e unni egyszer, hogy érzed?
– Úgy érzem, hogy nem. Izgalmasabbnál izgalmasabb kihívások várnak nap mint nap.
 
EXTRÉM ÉS IZGALMAS: JAPÁN IDŐ, SZÖRF, SIKLÓERNYŐ, MARATON
 
Presztízs Magazin– Azt tudom, hogy szívesen sportolsz, és úgy érzem, az általad kipróbált sportágakat mintha az időjárás kapcsán választottad volna…
– Lényegében igen. Az időjárás és a hírek mellett a sport foglalkoztat különösen, aktívan is és passzívan is űztem, és újra űzöm. Húszéves koromig atletizáltam, annak is a tévézés miatt lett vége, nem volt rá időm. Mára azért visszatértem a futáshoz olyannyira, hogy tavaly októberben lefutottam a maratoni távot, és ezzel idén is megpróbálkozom, remélem, sikerrel. Időközben megszülettek a lányaim, őmiattuk is teszem. De már középiskolás és egyetemista koromban simán végigszurkoltam a Tour de France-ot, az összes Grand Slam-tenisztornát, a curlingtornákon meg tudtam őrülni. A naganói téli olimpia alatt pedig átállítottam az órámat japán időre!
– Ez aztán a fanatizmus!
– No igen. S emellett rengeteg szabadidősport vonz még. Olyan mázlista voltam fiatalon, hogy a szüleim megteremtették a lehetőségét ezeket kipróbálni. Sokat nyaraltam a Balatonon, az egyik első fizetésemből vettem egy szörfdeszkát, belekóstoltam a szörfözésbe. De a passzív sportolás, a versenyek nézése mára beszűkült.
– A klasszikus labdajátékokkal hogy állsz? Foci, kézi, ezekről még nem esett szó.
– Soha nem voltam labdajátékos, engem az extrém sportok izgattak, egyetemista koromban siklóernyőztem is. Na, ennek aztán tényleg van köze a meteorológiához, nagyon is! Itt muszáj ismerni az időjárást, hogy mikor lehet repülni, de sok idő kell ehhez is. Egyszóval izgalmas dolgokat csináltam, eltelt húsz év, s közben felnőttem. A második húsz évem unalmasabbra sikerült, a „szabadidő izgalmas eltöltése” hiányzott. Adottság kérdése talán, vagy bizonyos életkorban a lustaság is okozhatja, hogy beszűkülnek az ember lehetőségei, de most úgy érzem, látom az alagút végét.
– Melyik irányból?
(Nevet) – Természetesen előre tekintve! A tavalyi maratoni felkészülés is a váltás része, ugyanis egy csomó minden rendeződött az életünkben, nagyobbak a gyerekek, élvezem a munkámat.
– Nyilvánvaló, hogy 20 és 40 éves kora között az ember karriert épít…
– …ami egy csomó energiát elvesz az életéből. De most egy újabb, stabilabb harmadik húsz év kezdődött el nálam. Úgy érzem, sokan vágyunk újra kamaszok lenni, kipróbálni, ami kimaradt az életünkből, átélni mindazt, amit még nem éltünk át (nagyon igaz, ezzel képtelen lennék vitatkozni – a szerk. megj.). A stabilabb szót használtam, de a stabilitás a szó hagyományos értelmében nem izgat. Mindig van, mert mindig kell valami új cél, most az egyik ilyen a maraton minél gyorsabb lefutása. De van más is.
– Mi volt az, ami miatt a maraton mellett döntöttél?
– Két éve, nyáron jött el a pillanat; 38 évesen játszottam a lányaimmal a horvát tengerparton, és csúnyán elszakadt a combhajlító izmom. Minden orvosi leírásban az szerepel, hogy ez a középkorú férfiak problémája, amikor az akarat még megvan, de a test izmai már nem bírják a nagy terhelést. Úristen! Középkorú, én? Hát nem akartam beskatulyázni magam, inkább elhatároztam, hogyha ez a szakadás meggyógyul (ami néhány hét), utána kitűzök egy konkrét célt, melyhez mozogni, edzeni kell.
– A mozgásban milyen szempont motivál?
– Hogy az a mozgás szabadtéri legyen. Idő kell mindenhez, és most majd megmutatom. A harmadik húsz évemben.
– Szülőkként milyen sportágat választottatok a lányaitoknak?
– Kisebbik lányom, Berta most kezdte az első osztályt, ritmikus gimnasztikázik, ami neki nagyon bejött. A nagyobbik lányom, Emma pedig kajakozott, és most keresi-keressük számára az új sportágat.
 
HA NEM VÁLIK BE A SZÓLÁS: MESSZEBB ESETT AZ ALMA…
 
Presztízs Magazin– Egy helyen azt olvastam, irigyled az édesapádat, mert – veled ellentétben – ő igazi társasági ember. Messzebb esett talán az alma a fájától? Baj-e, ha egy, a képernyőről ismert ember nem kimondottan társasági lény, szeretne-e egyáltalán jobban azzá válni?
– Nem baj az, és egyáltalán nem akarok másmilyen lenni, mint aki vagyok, nem is nagyon járok társaságba, bulizni. Nekem úgy tűnik, ha például ismeretlen emberekkel kell eltöltenünk hosszabb-rövidebb időt, az nekik jobban megy. De hangsúlyozom, ez egyáltalán nem zavar, inkább az, ha sokan vannak körülöttem.
– Ezek szerint nem szereted a nyüzsgést. Mindig ilyen voltál?
–Már fiatalon is inkább elvoltam magamban, nem szóltak rám otthon sem ezért, viszont – mint említettem – nem korlátoztak, sőt megadták a lehetőségét, hogy kipróbáljam mindazt, amit szeretnék. A lányaink is különbözők, a kicsi szeret a középpontban lenni, míg a nagy inkább rám hasonlít.
– A lányaitok is… tehát a szüleik is. Az ellentétek vonzzák egymást, azt állítják. Ez mennyire befolyásolt, mondjuk, a párválasztásnál?
– Nálunk ez abszolút igaz. Patrícia, a feleségem, inkább társasági lény.
– Neki jut a családban a szervezőszerep?
– (Nevet.) Szerintem ő irányítja az eseményeket, szerinte meg én.
– Lehet, hogy sokszor az események irányítják önmagukat.
– Nézd, ha úgy vesszük, boldog házasságban élünk, augusztusban ünnepeltük a 13. házassági évfordulónkat. Szerencsésnek kell lennie ennek az évnek, sőt az egész életünknek, ami eddig alapvetően szerencsésen alakult.
 
CÉLOK ÉS NEM CÉLOK: AMI KELL, ÉS AMI SOHA
 
Presztízs Magazin– Ez örömteli dolog, viszont mindannyiunknak van egy megírt vagy megíratlan bakancslistája. Németh Balázsnak is bizonyára létezik ilyen. Mi szerepel rajta?
– Van bizony, ugye, sok dolgot kipróbálhattam, sok izgalmasba belekóstolhattam, de a jóból – helyesebben a kihívásokból – soha nem elég. A bakancslistám fullra tele van.
– Mi tehát az az igazi nagy kihívás, ami még hátravan?
– Borzasztó a tudat, hogy az ember életében időbeli és anyagi korlátai vannak annak, hogy mindent megtegyünk, amit csak szeretnénk. Jómagam szívesen síelnék a világ összes olyan országában, ahol ez lehetséges. A sportban is az élménygyűjtés vonz, még a sport passzív részében is. Gyerekkorom óta szeretnék egy hegyi befutót megnézni a Tour de France-on, vagy egy síugró-négysáncversenyből a helyszínen látni egyet. Fantasztikus élmény lenne, zseniális dolgok ezek. De szeretnék átélni egy igazi nagy hurrikánt a Karib-tengeren, tehát a katasztrófaturizmusnak is hódolni. Rengeteg tervem, vágyam, álmom van. Az egész életem arról szól, hogy kibekkeljem valahogy két élményforrás között a hétköznapokat…
– S ha már kedvencek, említsük meg a legkedvesebb ételedet, italodat. Mik ezek?
– Utálok enni! Abba valahogy nem tudok élményeket belevinni, alkoholt sem iszom. Ezek számomra a mindennapokban csupán szükséges rosszak, az evés-ivás témaköre nem foglalkoztat, munka mellett az étkezés megszervezése is borzalmas erőfeszítést igényel. Biztosan ciki, de még életemben nem ittam sört… Az sem igazán érdekel, ki mit főz. Én annak adnék Nobel-díjat, aki feltalálja azt a tablettát, amelyikkel egyszerre bevihetünk minden szükséges tápanyagot a szervezetünkbe.
Még nincs értékelve