Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Két sors, egy ember – Varga Izabella

„Minden órám és minden percem tökéletes legyen”

Csisztu Zsuzsa | Pálfi Balázs | 2016.04.06. |
Varga Izabella
Két sors, egy ember – Varga Izabella
Mindig is meg akartam mutatni őket. De nem úgy, ahogy a rivaldafényben látjuk az arcukat. Sokkal inkább, mintha a színházi takarásban állva mesélnék róluk. Vagy mintha miniatűr változatban a gallérjukon csücsülve, útitársként, velük zötyögve, olykor éppen velük száguldva szemlélném a világot. Úgy, ahogy ők látják. Ők azok a nők, akik nemcsak figyelmet kapnak, de figyelmet érdemelnek, mert ahova lépnek, mert amihez nyúlnak, ott megszületik valami. Ebben a sorozatban igazi alkotó nőket, multifunkcionális, több sávon létező, produktív hús-vér hölgyeket, anyákat, feleségeket, társakat és alkotó embereket szeretnék bemutatni Önöknek! Olyanokat, akik egy személyben mind-mind ezek. Olyanokat, akik előtt nőként magam is csak meghajolni tudok, mert nekik kimagaslóan jól megy a több sávon létezés és a létrehozás maga, mert olyanok ők, akikre azt mondjuk: Teremtő Asszonyok.
Presztízs Magazin
Ilyen szemszín nincs is. Az ördögien sárga, a meleg barna, a dzsungelzöld és a hamvas-szürke valami elképesztő elegye, ami ráadásul hangulatfüggően, vagy éppen a ruhához passzolva teljes hasonulással igazodik. Na, ha még egyszer születnék, ilyen színű szemet kérnék a Jóistentől, mert ezzel a pillantással szerintem mindent el lehet intézni. Ő persze cáfolja. Na, nem azt, hogy ezzel minden ajtó megnyílna, sőt, ez eszébe sem jutott, hanem azt, hogy ne lenne másnak is ehhez hasonló, mert a kisebbik lányának, Sárinak is éppen ilyet kutyultak össze a gének csodás játékában. Hű, de irigy vagyok!
 
Varga Izabellának persze nem csupán a szeme szép, az egész lényéből árad a harmónia és a békében lét önmagával. „Nálunk mindig is előbbre való volt az okosság és az értelem odahaza a Vajdaságban, mert a szüleim ezt tartották a legfontosabbnak, és mi is ezt valljuk a férjemmel, ha a lányaink nevelését nézzük” – kezd bele az anyai hitvallásába Iza, amikor rendező férjével, Lendvai Zoltánnal közös szülői ars poeticájukat fogalmazza meg. Gondolom, hogy így lehet, mert persze a lányok szépsége adott, de most ér majd abba a korba a kilencéves Sári és a tizennégy éves Anna, amikor felelős döntések gazdái lesznek rövidesen. Átérzi ezt persze a két hónapos forgatási szünet utáni első munkanapjára visszaérkező vezető sorozatszínésznő is, aki – ha tüzet kell oltani –, akkor mindig elsősorban édesanya.
Presztízs Magazin„Igazi dokumentum-zsonglőrködéssel kezdtem a mai reggelt, mert a felvételi papírjait beadó nagylányom iratai nem érkeztek meg időben a postán. A leadási határidő utolsó napján járunk, és nem volt nálunk hiteles másolat a pótolhatatlan adatlapokból, és minden adj’ uram, de tegnapra kellett” – foglalja össze egy sűrített mondatban, hogy miként állt bele az ügyintézésbe, és pár óra leforgása alatt hogyan járta le munkába jövet előtt azt, amit más több hét alatt, kényelmesen tesz meg.
Így már értem, hogy miért érkezik meg terepjáróján enyhén csikorgó fékekkel, kezében egy, nyilván nem rövid utazás során elfogyasztott kávéval az UFA Magyarország székházához, de máris helyre tesz: „Nem azért iszom a kocsiban, mert nem jutott rá már időm, hanem mert ott szeretek, de itt még olykor sminkelek is, hiszen az autóm egy kicsit a meghosszabbított otthonom is egyben.”
Na, de mit gondoljak én otthonokról és azok számáról, hogy hány is van neki tulajdonképpen belőle, amikor – női aggyal felfoghatatlanul rövid átöltözési időn belül – megjelenik Iza egy sötétkék selyempizsamában és papucsban slattyogva a sminkszoba ajtajában, munkára készen. Már ne is haragudjon meg a világ, de ki az, aki pizsamában parádézik a munkahelyén? Ja, hogy egy színésznő?!
Presztízs Magazin„A gyorsöltözés nálunk szakmai ártalom, mert nem lehet feltartani a produkciót holmi vacakolással” – huppan bele máris a fodrász székébe, hogy megkezdje az át? vagy visszaalakulást? dr. Balogh Nórává, a tizennyolcadik éve töretlen népszerűséggel futó Barátok Közt sorozat ügyvédnőjévé. Amíg végigpásztázom az öltözetét, megöl a kíváncsiság, hogy megszámolta-e már, eddig hányszor vette le a jegygyűrűjét tizennyolc év alatt a napi forgatások során, amit egy vállrándítással intéz el mondván: ” Ja, jegygyűrű? Nem hordok. Zolival, nem sokat adunk az efféle tárgyiasult dolgokra, inkább csak nevetünk az ilyesmin, a házasságunkban ezeknek semmi jelentősége.” Puff neki – gondolom magamban, máshol házasságok buknak ebbe bele, hogy hordja-e a házastárs a jegygyűrűt, és ha levette, miért tette.
Míg a saját gondolatmenetem végére érek, már azon kapom magam, hogy Iza libben is tovább a stúdió felé, s mentében elejt egy-egy ölelést, egy-egy puszit Szőke Zoltánnak vagy éppen Domokos Lászlónak, vagyis a két – a sorozatban egymással örök harcban álló – Berényi fivérnek. “Kipihented magad Izus?” – kérdez vissza az utóbbi, aki rövidesen maga is elfoglalja pozícióját a felvételre váró közös jelenetükben, s mielőtt összevonná gondterhelt vonásait a feladat kedvéért nagy mosollyal konstatálja a derűs választ, hogy “Iden-iden, nadon...”
Presztízs MagazinA stúdió pedig – még egy olyan gyakorlott, stúdiókhoz szokott szem számára is, mint az enyém – egy teljesen új világot tár elém. Szinte csak a steril öltözet hiányzik az abszolúte olajozottan működő precíziós közegből, amelyben operatőrök, hangmérnökök, felvételvezetők és rendezők, sajtósok és fővilágosítók mozognak kiszámított lépésekkel, a lehető legjobb energiafelhasználással, mert profi munkát ekkora volumenben nem is lehet másképp előállítani minden áldott nap, lassan két évtizede. Még az is feltűnik, hogy egy zsúrkocsin a teától az üdítőkön át a “legjobb borászok” üvegeivel egyetemben minden létező italfajta fellelhető, és mielőtt belefeledkeznék, hogy most melyikből is esne jól egy korty, jön kérdés nélkül a lelombozó válasz, hogy:“Kellékek”. Így azt is megtudom – amit régóta szeretnék –, hogy például Iza borospoharában található mélybordó nedű mi is valójában, de ezt itt most, ezen a ponton nem árulhatom el Önöknek, bocsi!
Éppen hogy csak elhelyezkedek a vendégszéken fotós kollégámmal együtt, a stáb már fel is vett két tökéletes jelenetet, mindezt úgy, hogy a színészeknek a két hónappal ezelőtti hangulatba helyezkedve ugyanott kellett folytatniuk a drámai pillanatot, ahol december elején ezt az érzést elengedték. Ezen a ponton döbbenek rá, hogy én ezt biztosan nem tudnám csinálni, ez egy másfajta tehetség, valami, amire születni kell! Felsóhajtva áldom drága anyám egykori bölcsességét, hogy lebeszélt a színművészeti felvételiről kábé száz évvel ezelőtt.
Az ebédszünetnek nevezett, mondjuk úgy, tér-idő űr – amiből csak éppen az ebéd marad ki Izának, (nem baj, majd csipeget egy kicsit a kellék ropiból éhenhalás ellen), csörgő telefonokkal, újságírói megkeresésekkel és folytatólagos, a reggeli sulis ügyet kontrolláló anyai tűzoltással telik. Na, meg gyorsöltözéssel, hogyha a testét belülről nem is nagyon, legalább a lelkét és az izmait sikerüljön kicsit feltöltenie egy kis jógából nyert energiával.
Presztízs MagazinEgy félreeső üres szobában teríti le kis szőnyegét, és megengedi, hogy csöndben meglessem a decemberi pihenője alatt az egyéni bikram-jógatáborában elsajátított technikákat. “Húsz éve nem voltam szinte egy napot sem egyedül. Most elhatároztam, hogyha a családom még nem is vakációzhat velem – mert akkor még tartott a suli és a munka –, legalább én keressek magamnak valamit, ahol nincs otthonmaradt földrajzkönyv, otthagyott vacsora, megoldatlan logisztikai helyzet, csak én vagyok és a nagy semmi.”
Percek alatt fény derül arra is, hogy a tornász és karatés előélet, vagy talán sokkal inkább a diákjai között nagy népszerűségnek örvendő testnevelő édesanya és az a mozgásszeretet, amit legalábbis nagytölcsérrel önthetett a tanítványaiba és Izába, egy multi-tehetségű lányba oltódott bele. Így mindjárt nem meglepő, hogy Izabella a Szombat Esti Lázban is olyan könnyedséggel tangózott vagy cha-cha-cha-zott, és a faállást is úgy fogja meg rezzenéstelenül, mintha ezt gyakorolná gyerekkora óta. „Érdekes, mert azt hinnéd, hogy kilencven perc alatt ugyanaz a gyakorlatsor nagyon hamar unalmassá válik. De amikor rájössz arra, hogy minden egyes ászana a végtelenségig tökéletesíthető, amikor megérted, hogy még sokkal jobban nyújthatod a térded, még magasabbra emelheted a lábad, hogy még a fejedet is ráhajthatod a sípcsontodra egy-egy pózban, ahogy ez korábban nem sikerült, akkor valahol a lelked egyesül a testeddel és rádöbbensz, hogy a fejlődésben a csillagos ég a határ.”
Presztízs MagazinEz a szó, a fejlődés és a maximalizmus a kulcsa Varga Izabella szakmai hitvallásának is. Hogy mennyire hálás azért, amilyen pozíciót betölthet ebben a nagy csapatban, azt mi sem szemlélteti jobban, mint egy közel másfél évtizede forgatott külső jelenet, amelyben egy pici autóban ült elöl a kormánynál a másik szereplő mellett, míg a hátsó ülésen az operatőr, a világosító és a csomagtartóban a hangmérnök összekucorodva. „Tudod, belepillantottam a tükörbe, és átfutott rajtam, hogy ez a sok profi szakember azért vállalja arctalanul ezt a nehéz helyzetet, azért hajtogatja össze magát ekkorára és nyújtja a tudása legjavát, hogy mindez az én arcomon csúcsosodjon ki egy jól sikerült jelenetben. Ez óriási megtiszteltetés és persze óriási felelősség is. Tudom, hogy ez micsoda kiváltságos helyzet, és nagyon nagyra értékelem, hogy ez nekem megadatik nap, mint nap. Mert minket látnak, nekünk megvan a visszacsatolás, de arról kevés fogalma van a nézőknek, hogy ehhez micsoda összehangolt csapatmunka kell valójában.”
Amíg a szünetből hátralévő pár percben gyorsan megtervezi a lányaival közös, pénteki jelmezbálos programjaik sorrendjét, amíg kitalálja, hol randevúzzon a tervezővel a következő gálán viselendő ruhapróbája kedvéért, egy kicsit belecsúszunk a fajsúlyosabb gondolatokba is. „Sikk olykor a szakmában lenézni egy ilyen feladatot, de neves színházi színészek, akik ideérkeztek hozzánk, mind-mind megváltozva és a legnagyobb elismerés érzésével távoztak innen. Én hiszem és vallom, hogy ezt a munkát nagyon jól is lehet csinálni, és az mindenkinek a saját személyes felelőssége, hogy a saját életből mit akar és mit sikerül kihoznia. Én imádom azt, hogy hétről hétre összerakhatom a történetemet. Foglalkoztat az, hogy miként tudok még többet, emberibbet, hihetőbbet megmutatni ebből a karakterből.“
Presztízs MagazinAhogy – egy hosszú délutánon, személyes lelkesedésből és a kolléganőkkel közösen kifestett és feldíszített falú – öltözőből kisuhan, már újra a kiskosztümös ügyvédnőt viszi magával a stúdió felé haladva. Még mindig ugyanaz a kifogyhatatlan derű van az arcán, amiből két életre is elegendő jutott neki, és szinte pazarlóan szórja, adja, osztja a környezetének. Én is feltankoltam belőle egy időre, és magammal viszem azt is, amit csak úgy félig nevetve ejt el, pedig a lényeg benne van: „Nekem nem elég az, hogy a napom jó legyen, nekem az kevés. Én azt szeretném, ha minden órám és minden percem tökéletes lenne! Igénylem a környezetem visszajelzését, szeretem, ha meg tudom nevettetni őket, jól esik a mosolyt látni az arcukon. Az enyém sem nagyon fogy el, remélem az övék sem egyhamar...”
 
Még nincs értékelve