Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Nem írnek való vidék

Phillip Jeffries | archív | 2020.04.02. |
film, filmkritika, mozi
Nem írnek való vidék
Csapjunk is bele a közepébe: baromira nem könnyű mozi Az ír. Óva intek mindenkit: mielőtt jegyet váltana, gondolja végig, milyen filmeket szeret igazán. No, nem azért teszem ezt, mert annyira durvák lennének Martin Scorsese legújabb filmjének jelenetei, vagy netán bonyolult, túlságosan fordulatos volna maga a történet. Az ír olyan gengszterfilm lett, amely hihetetlenül sok információt próbál lenyomni nézője torkán egy iszonyatosan hosszú időintervallum keretein belül – ez pedig nem fog mindenkinek tetszeni. Kevés (ám fantasztikusan válogatott) zene, sok narráció, lassan folydogáló történet. Scorsesét a ’93-as Az ártatlanság kora című remekmű kapcsán szerettem meg igazán: a 19. század végi New York-i felső tízezer világáról festett leheletfinom tablója a mai napig velem él. Aki ilyen filmet készít (gondolná az ember), annak a legsúlyosabb témák tálalásakor is valami hasonló gondolat járhat a fejében. Ha ez az „elvetemült” feltételezés nem is ül teljesen, legújabb művének (ami talán az utolsó), ha más nem is, a parádés hattyúdal elnevezés abszolút kijár!
A sztori szerint a legújabb gengsztereposz a háború utáni Amerika szervezett bűnözését mutatja be Frank Sheeran második világháborús veterán, a XX. század leghírhedtebb alakjainak dolgozó simlis-bérgyilkos szemén át. Az évtizedeket átölelő történet az amerikai történelem egyik legnagyobb megoldatlan rejtélyének, a legendás szakszervezeti vezető, Jimmy Hoffa eltűnésének krónikája, monumentális utazás a szervezett bűnözés rejtélyeinek, belső viszályainak és a JFK-s nagypolitikához fűződő kapcsolatainak rejtett bugyrain át. Látszik, hogy ez egy ízig-vérig korrajz az USA-ról, annak is az ötvenes, hatvanas, hetvenes évekbeli politikai, korrupciós, olasz maffiás, szakszervezetes összefonódásairól. Egy amerikai állampolgárnak kész történelmi film ez az alkotás, igaz, a mai fiataloknak valószínűleg fogalmuk sem lesz arról, amiről a mester ezúttal szólni akar. 
 
Presztízs MagazinA pozitívumokat illik előre rakni, és azok egyértelműen a kiváló munkát végző színészek érdemei: mind a megfiatalított, halk szavú sofőr szerepét játszó Robert De Nirót, mind a Hoffát alakító Al Pacinót, mind pedig a hamvaiból feltámadott Joe Pescit elmondhatatlanul jó érzés újra látni. Az alakítások simán hozzák Martin fénykorának filmjeit – ha valakik, hát ők kitettek magukért!
 
Presztízs MagazinBe kell vallanom azonban, kissé csalódás volt a film, pedig elmondhatatlanul vártam. Kár köntörfalazni: a három és fél órás játékidő egyszerűen kínzó és indokolatlanul hosszú a beszédes, életrajzi zsánerben – sokkal feszesebbre kellett volna vágni az egészet, az utolsó félórát akár egy az egyben kihagyva. Hiányoztak az igazi „scorsesés” csúcspontok, folyamatosan, megállás nélkül gördült a lehető legmonotonabb módon előre a sztorink (akár érdekelt, ami éppen történik, akár nem). Az ember akarva-akaratlanul értetlenül áll fel a mozi végén, megannyi kérdéssel a fejében... Felesleges, sehová sem tartó és tartozó párbeszédek, helyzetek, szituációk, melyek jó részét már láttuk sok más filmben, sokkal jobban megoldva (rád nézek, „halas vita”). 
 
Presztízs MagazinBármilyen parádés a rendezés és akármennyire is remekelnek a színészóriások, a játékidő végére összeadódnak és szép lassan fárasztóak kezdenek lenni ezek az apró manírok. A díszletek, kosztümök, helyszínek kiválóak, a korhű zene is piszok hangulatos, és látszik, hogy az egész stáb kitette a lelkét, hogy hiteles legyen a történet. Az idő azonban nagyon meglátszik Scorsesén, és ezen a kedvenc színészeinek megrajzolása sem tud oldani, hiába igyekeztek megfelelni a technológia adta elvárásoknak. A film a maga komótos stílusával tekinthető méltó állomásnak mint a mester alkotói korszakának záródarabja, ugyanakkor szinte bármelyik másik Scorsese filmben több volt, mint Az írben. Sanszos, hogy jó pár ifjú rendező többet hozott volna ki ebből az alapból.
 
Az ír (The Irishman), amerikai életrajzi dráma, krimi, 2019
 
Még nincs értékelve