Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Mindenki fegyverbe! Ez egy vacsoracsata!

Vajon belőlünk is lehet igazi Yiddishe Mame?

László Nicole | László Nicole | 2021.05.16. |
 Mindenki fegyverbe! Ez egy vacsoracsata!
A tavasz szokatlanul korán és barátságosan érkezett, hogy könnyű kis szellővel végigsimítson arcunkon, és a fülünkbe suttogjon csacsiságokat, elszédítve a fejünket a balzsamos levegőben. Járulékosan jócskán pörgetett a naptár lapjain is, elhúzva előttünk a mézesmadzagot, hogy esetleg a tavaly begyakorolt forgatókönyvet használhatjuk idén is, és a tavasz végére szabadságra vagy egyenesen a fenébe küldjük a vírust, benépesítjük a teraszokat, útjára engedjük a nappali sarkában toporzékoló szabadságvágyunkat, hogy újra kezet foghassunk régi ismerősünkkel, akit úgy hívnak: életünk. Addig azonban marad az egymásnál bandázós mini mulatkák ideje, hogy időről időre valakinél összegyűljünk vetésforgó-szerűen, és fincsi étkek, pedigrés nedűk társaságában hányjuk-vessük meg az élet sorát.

Gasztrorandevú

 
Ezúttal egy grúz-zsidó menüsorral volt randevúm egy – sőt inkább „a” – Barátnőmnél a szokásos „heten, mint a gonoszok” csapatkámmal. Már a társasház előterében összeverődtünk, jócskán túllépve az ott rendszeresített decibelszámot, mialatt végigörvendeztük egymást ölelve, puszilva, kacsintva, kinek-kinek a vírusmajrés hozzáállásától függően.
Presztízs MagazinEleinte kicsit távolabbról szemléltem őket filmes nagytotálban, szokatlanul szeretetteljes – ha nem ismerném magam, azt mondanám, hogy már-már gyengéd – csillanással a tekintetemben, hiszen az ember lánya szinte hozzászokott az évek során, hogy az emberek jobbára úgy keresik a másikban a hibát, mintha jutalom járna érte, ezért különös felüdülés egy ilyen pozitív, csupa szív, csupa lélek, mindenben és mindenkiben a jót kereső csapat. Mire ezt így szépen végigmorfondírozom magamban, addigra hálából már ki is közösítettek, mert a liftben való szoros összezártság okán veszélyességlatolgatásba kezdtek, és mivel én mindenhová megyek a szélrózsa összes irányába, ezért úgy határoztak, hogy leginkább én vagyok az, akitől hanyatt-homlok menekülniük kell. Gyorsan meggyőztem őket, hogy én alighanem egy vírussuttogó vagyok, nem kell tőlem félni, és betuszkoltam őket meg a bokrétáikat a liftbe. A betoppanásunkkor elénk táruló látvány ecseteléséhez szegényes az egyébként krőzusian gazdag magyar nyelv, de legalábbis gyerekkorunk Terülj, terülj, asztalkám meséje ugrik be. A roskadásig terített asztal hétköznapokon stabil lábai az összecsuklás gondolatával játszanak, és látszik, hogy magukban egy ombudsmanhoz forduló levelet fogalmaznak, jogorvoslatért könyörögve a súlyos kizsákmányoltságért. A dúsgazdag repertoár ellenére vendéglátónk hamvas üdeséggel, a fáradtság legapróbb jele nélkül siet elénk, megcsillantva tökéletes sminkbe csomagolt hófehér mosolyát. Momentán épp nem is szeretem annyira. 
 
Sabbath – gránitszilárd pont
 
Presztízs MagazinRáadásul nem is egy szimpla kis ízkatarzis vár ránk, hanem egyenesen egy zsidó Shabbat vacsora vendégei vagyunk, bepillantást nyerve az ezekre a napokra rendszeresített szokásrendbe. Az én vallásosságom roppant egyszerű: higgyünk valamiben, ami valamiféle morális iránytűt, erkölcsi világítótornyot jelenthet az élet zűrzavarában. Ezért aztán kíváncsian fordulok minden vallás sajátosságai felé, és gójként is szívesen lapozgatok a zsidó hagyományok széles tárában. Mert egy dolgot bizonyosan leszögezhetünk: ha apánk egy kipában hajol újszülöttkorunkban a bölcsőnk fölé, akkor bizony egy egész szabályerdővel találkozhatunk életünk során. Ünnepek, szokások, kőbe vésett sorrendiségek, parancsolatok mentén fog haladni az életünk. A Shabbat vacsora ezek közül abszolút kedvencem, mert a péntek este náluk jobban összetereli a családot, mint egy lottófőnyeremény, és afféle gigantikus mágnesként húz haza mindenkit. Egy Shabbat vacsorát lehetetlen skippelni, nincs program a barátokkal, tanulás, buli vagy kamaszos „nincs kedvem” hangulat, a pénteki összecsődülés egy gránitszilárd pontja a hétnek. Ilyenkor a szűkebb-tágabb család felvonul, így aztán mindenki hétről hétre aktualizált képet kap a nagyszülők életének alakulásáról, a tánti gyomorbajáról és a kuzin kiskutyájának fotóiról. Viszont így teljességgel kizárt, hogy úgy járjanak, miként én teszem minden nyáron egy-egy családi esküvőn, hogy az asztaltársaságtól alig merem megkérdezni, hogy a vőlegény vagy a menyasszony pereputtyát gazdagítják-e, mert rettegek, hogy kiderül, hogy a saját másod-unokatestvérem ül velem szemben, akivel a fél gyerekkoromat együtt töltöttem, épp csak azóta nem láttam, pedig szomszédos kerületekben lakunk. Hát kérem, ilyen náluk nincs. A Család egy sárgulásosan irigylésre méltó szoros kötelék, egy védőháló, egy kéz a kézben vagy vállvetve haladás, ami, lássuk be, abszolút menőség. Nincsenek egyéni súlyok és feladatok. Ha bárkinek gondja akad, akkor az közös problémának minősül, és mindenki hagy csapot und papot (jóóó, akkor rabbit), és lohol megoldást találni. Nem ismerek tőlük összetartóbbakat.
 
Vacsora előtt
 
Presztízs MagazinA Shabbat vacsora eredete Isten hatnapos munkarendjéből fakad, hiszen a hetedik napon megpihent, és mivel az embert a maga képére teremtette, ezért nekünk is meg kell, méghozzá a zsidó vallás szerint szombaton, ami a péntek esti naplementével kezdődik. Innentől egy álló napig tilos a munkavégzés, az elektromos termékek használata és bármilyen olyan tevékenység, ami produktívnak számít. Ezért kell megfőzni óriási bőséggel egy egész napra előre. A vacsora imával, majd a házasszony általi gyertyagyújtással kezdődik. Aki már férjnél van, annak legalább két gyertyát kell gyújtania, de a szokásrend szerint efelett még annyit gyújtanak, ahány gyerekük van, majd elmondják az áldást. Először két kezükkel három kört tesznek a gyertya fölött, mintegy a fényt magukhoz vonzva, majd eltakart szemmel áldást és köszönetet mondanak, és csak ezt követően kezdődhet a vacsora.
 
Előételek – karfiol és alibidiéta
 
Presztízs MagazinMár-már dobjuk az úrinő attitűdöt, olyan mohósággal csapunk az előételek tömegébe. Csörgünk, csattogunk, csacsogunk, kész zajos tohuvabohu az egész kompánia. Háziasszonyunk hiába egy summa cum laude főzőisten, egy sokat próbált rutinkirálynő, még így is idegesen merev szájszéllel figyeli a reakcióinkat, és csak akkor tündököl rajta ismét homloktól sarokig mosoly, mikor felnőttfilmeket megszégyenítő hangok hallatszanak az asztalunktól illetlen gyakorisággal. Egyszerűen minden mennyei, de sorolom a személyes kedvenceimet: a majonézes karfiol jól illeszkedik a tavasszal kötelező alibidiétába. Mintegy öt percig lobogó vízben vesz könnyű kis fürdőt apróbb rózsákra kaszabolva, majd meghempereg zsemlemorzsában és tojásban, végül forró olajban sütkérezik. Az atrocitásokért cserében fincsi szósz a jutalma, ami majonéz, só, bors, jócskán mennyiségű fokhagyma és kapor közbenjárásával készül. Aki a közvetlen közelében ült, annak egy perc nyugta sem volt, mert állandóan egy újabb kuncsorgó tányért kellett teleszednie belőle.
 
Szigorú szabályok
 
A hússal készült ételek természetesen mind körültekintően kóserek. Szigorú szabályok szerint ölik le és dolgozzák fel az állatokat a ma gazdaságilag igen-igen divatos kivéreztetés módszerével. Komoly rumli ez, mialatt figyelembe kell venni, hogy az adott állat pikkelyes, páncélos, milyen a körme, az emésztése, és ha minden szigorú kritériumnak eminensen megfelel, akkor sem szabad olyan tányérra kerülnie, ami látott már tejterméket, ezért aztán minden zsidó háztartásban külön étkészlet van húsételekhez és tejtermékekhez.
 
Csirkesaláta kvartettben
 
Presztízs MagazinA garantáltan kóser csirkesaláta apró kockákra vágva főtt sós vízben, majd mellé ugrott még felaprózott kígyó- és savanyú uborka is, és ők is a só, bors, kapor és majonéz kvartettjével gazdagodtak. 
 
Zöldségtál ducira töltve
 
Igazi tavaszi színkavalkádban pompázott a ducira töltött zöldségtál. A darált marhahús savát-borsát a vörös- és fokhagyma, pirospaprika, só, feketebors, petrezselyem és koriander adta, mely massza aztán frigyre lépett egy negyedpohárnyi főtt rizzsel, így együtt pedig dundira töltötték a piros és zöld kaliforniai paprika, a paradicsom, a padlizsán és a cukkini pocakját. Meg persze a miénket.
 
Presztízs MagazinRakott krumpli-lavina
 
A gombás, tejszínes rakott krumpli engem lavinaszerűen sodort le a lábamról, és már az első falat után szerelmet vallottam neki, a harmadik után pedig legszívesebben össze is költöztem volna vele. A világ összes botoxa sem lett volna elég hozzá, hogy arcizmom se ránduljon, és így a többiek ne vegyék észre, hogy a világ kétségtelenül legfinomabb portékájával terelt közeli viszonyba a sors. Persze gyorsan lebuktam, hogy bár blazírt hangon, mintegy mellesleg közöltem, hogy ez a fogás kivételesen nem annyira finom – csak hogy több maradjon nekem –, de már harmadszorra szedtem. Hiába, csak szemfüles nőkkel ne kezdjen az ember!
 
Merítkező bárány
 
Az este nehézbombázója kétségkívül a jókora báránycomb volt, amely tekintélyt parancsoló méretű, impozáns és überfinom volt! Színre lépése előtt még megmerítkezett a só, bors, pirospaprika, fokhagyma és szójaszósz élvezetében, majd jó két órát napozott a sütőben, míg olyan puha nem lett, hogy szinte magától omlott le a csontról.
 
Presztízs MagazinPiskótahalom a kalóriarendőrség látókörében
 
Mikor aztán a báltermek díszterítékeit is rútul kenterbe verő asztalunkon átvette az uralmat a teljes gyümölcsarzenál, a vaníliás és csokis piskótahalom és főleg a szivarformába feltekert, dióval töltött, mindent vivős sütemény – aminek az íze és emléke még a másnap reggeli kávénál is fel-felzokogott a számban –, akkor végképp úgy éreztük, hogy elvisz minket a kalóriarendőrség. Vagy esetleg az igazi, hiszen a fali kakukkos óra és az operatív törzs kánonban eldalolták az este 8 órás hazahúzót. Össze-vissza pusziltuk a háziasszonyok gyöngye barátnőnket, szebbnél szebb csemetéit, kutyáját, és füttyentettünk a liftnek, ami még érkezésünkkor zokszó nélkül felfuvarozott bennünket, de most fontolgatta, hogy túlsúlyt jelez. Ahogy végiglegeltettem tekintetem a csitrisen kacarászó, bábeli zűrzavaros barátocskáimon: az ajtócsukódás után is integető grúz-izraeli csodanőn, a magyaron, az oroszon, a félsvájcin, a fejemben lakó, fáradhatatlan és roppant kritikus narrátorom szüneteltette kissé a kalóriaszámlálást és az ebbéli perlekedést, csak hogy a Geszti-művek opusát idézze félhangosan:
„Sorolom a tutikat, és azzal nyitok,
A számaim arabok, a betűim latinok,
Legyen a verda germán, a vodka ruszki,
Lengyel a barát, ki bajból húz ki!
A futbol español legyen, és olasz a pasta,
De jamaikai legyen a rasta! Aztaaaa...
Lehet amcsi a Mac-em és angol a Beckham,
Ez egyre megy nekem,
De legyen a manga japán, a tanga lenn a bokán,
Az ágy meg francia a dőzsölés okán!
A rum kubai legyen, a whisky meg igazi skót,
De te ne itasd le nagyon a Télapót!
Bebizonyítani kár, hogy van-e igazán
Made in China felirat a nyakán?”
A kinyíló liftajtó az etikettel köszönőviszonyt sem ápoló, hangosan éneklő, törvénytelen hangon vihorászó hölgykoszorút tüsszentett ki magából, ám ekkor a váratlanul előkerülő portás felteszi a pontot az i-re, és elviszi a bulit, ahogy rávágja a refrént:
„Csehül az jár csak, akit megzavar
A valóság nevezetű svédcsavar,
No para, elvan az ember, ha akar.
No para, nincs baja, ha a csaja magyar!”
Ezzel nem tudunk vitatkozni, csak összekacsintunk szeretetteljes, simogató tekintettel, és hazavágtatunk a naplementében.
Még nincs értékelve