Hány Európai Unió létezik?

– Az agráriumban dolgozók híresek kellően józan eszükről…

– Mégis pozitív várakozás volt bennünk azok után, amiket az unióról hallottunk. Ám hamarosan az agrárgazdaságunk gerincét képező növénytermesztés piaci menekülésének számító intervenciós rendszerét is gyakorlatilag megszüntették. A következő sokk Koppenhága volt, ahol fogalmam sincs, miért, de mezőgazdaságunk szempontjából igen hátrányos megállapodást írtak alá. Talán attól félt az akkori vezetés, hogyha az uniós támogatások egy az egyben „ránk zúdulnak”, az felborítja gazdaságunk egyensúlyát az agrárium javára? Hogy ne így legyen, talán belementek egy fokozatos felzárkózásba: kezdetben kevesebbet ad az unió, amit a magyar kormány majd kiegészít – ezt viszont nem tette, ma nincs állami támogatás! Nem lenne gond a belpiaccal versenyezni, ám mi a jobban támogatott osztrák, német, lengyel gazdaságok produktumaival vetélkedünk. Egyes multi-élelmiszerláncok boltjaiban nagyítóval kell keresni a hazai termékeket. Semmit nem tudunk megtermelni, mi magyarok? Ez elgondolkodtató…

–Létező rendelet szerint minden üzlet 80 százalékban hazai termékeket kell, hogy kínáljon…

– Minden rendelet annyit ér, amennyit abból betartanak… Vagy nézzük meg a rendeleteket a csatlakozás óta! Ha a körülményeket javító intézkedéseket hiányoljuk, arra hivatkoznak, az nem eu-konform! De ha új rendeletek lépnek életbe, az uniós rendeletek szigorúságát itt „négyzetre emelik”. Miért nem lehet nálunk a tejet begyűjteni a falvakból, miért számolják fel a kistermelői hálózatot, amikor Ausztriában sok helyen ma is kannákban gyűjtik a hegyekben a tejet? Ők nem az unió része? Miért van, hogy a sífelvonóik a trágyakupacok felett mennek, s nem kell építeniük több száz millióért trágyatárolókat, nekünk pedig muszáj! Miért nem egyformák a rendeletek a tagállamokban, miért kell nekünk mindenben duplán megfelelni?

– Szándékos ez Ön szerint?

– Nem állítom, lehet, hogy rossz értelmezésből fakad, de az egész eredője, hogy a magyar parasztnak legolcsóbb egy nagy lakatot venni és bezárni a gazdaságát. Akkor a multi valóban mondhatja, kérem, azért nem árulok magyar terméket, mert nincs! Holott a gazdák jól felnőttek a feladatokhoz, az adminisztrációban is. Mit kapnak cserébe? Idén áprilisban a 2009-es földalapú támogatást még mindig nem! Arra hivatkoznak, júliusig kell kifizetniük. Információim szerint szinte az összes országban kifizették tavaly októberre, nálunk miért nem?

– Beszéljünk az AKG-programról!

– Bárki részt vehetett és vett is benne, viszont csak azok nyertek, akiknek kérődző állataik vannak. Ámítás volt? Miért nem csak nekik hirdették meg a programot? Ha előre tudjuk, nem pályázunk. Az 1300 milliárd forintnyi támogatási lehetőséghez kapcsolódó pályázatok bonyolultsága pedig elképesztő. Százszor is meggondoljuk, részt vegyünk-e ezekben. Arról nem is beszélve, hogy minden pályázat szinte száz százalékban utófinanszírozott, és ez egy alulfinanszírozott ágazatban, mint a miénk, nagyon megnehezíti a pályázók dolgát. Egy-egy projekt beadástól elbírálásig, majd ellenőrzésig, és kifizetésig évekig eltarthat, közben minden megváltozhat. Ezért is áll elő az a helyzet, hogy tömegével nem valósulnak meg nyertes pályázatok. Mi lesz azzal a pénzzel? Nem tudjuk majd lehívni, ugyanis vészesen közelít a költségvetési ciklus vége!

– Mindezek után mit várnak idén a magyar agrárvállalkozások?

– Más országban a valódi vidékfejlesztés a valós helyben lakásra épít. Lehetőséget teremt, hogy ott éljen mindenki, ahol a gyökerei vannak – így emelkednek ki a szürke átlagból. Érthető, hogy életelemük védeni saját környezetüket. Nálunk, úgy érzem, a fejlesztések a fogyasztói réteg bestabilizálását célozzák, akik majd bemennek ama bizonyos multi áruházába. Ha egy gyerektől tegnap elvettem a játékát, ma nem tudom rávenni, hogy játsszon. Valami ilyesmi zajlik idehaza. A magyar paraszt pedig nem akar mást, csak hagyják békében dolgozni!

(X)