Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Intenzív, de nem brutális dráma lehet a megoldás

Bogár László | 2012.01.24. |
Intenzív, de nem brutális dráma lehet a megoldás
Különös érzés a 2012-es évről beszélni annak tükrében, hogy néhány éve „benne van a köztudatban” a maja naptárakból kiolvasható jóslat arról, hogy 2012 karácsonyán a világ, legalább is eddig megismert formájában, véget ér. Az ember persze igyekszik elhessegetni a nyomasztó gondolatokat, és derűs várakozásokkal próbál tekinteni a jövőbe, de lássuk be, ez egyre nehezebb feladat.

A globális, vagy regionális szinten – ami számunkra Európát jelenti –, és a Magyarország nevű lokalitás szintjén mi is átéljük azokat a brutális és fenyegető örvényléseket, amelyeknek egyelőre sem valós okait, sem lehetséges következményeit nem látjuk tisztán. Így a „világvége”-hangulat a jelek szerint önbeteljesítő jóslatként kezdett el működni. Ha mégis kísérletet teszünk a helyzet leírására, a jövő prognosztizálására, és a teendők megfogalmazására, akkor nagyjából az alábbiakat mondhatjuk el.
A kérdés tárgyalását nagymértékben nehezíti az a sajátos összefüggés, hogy a világot feltehetőleg irányító „globális szuperstruktúra” már arra az esetre is megtorlást helyez kilátásba, ha valaki egyáltalán feltételezi, hogy ő létezik. Gyűlöletbeszédnek és/vagy összeesküvés elméletnek minősít minden ilyen gondolati rendszert, és a „politikai korrektség” nevű globális véleményhatalmi diktatúra segítségével eleve betiltja azt a diskurzus teret, amelyben a világ alapvető folyamatairól nyíltan és őszintén értekezhetnénk. Ha azonban nincs a helyzet elbeszélésére alkalmas nyelv, pontosabban, ha van is, de nem használható, ez egy olyan kommunikációs blokádot teremt, amely önmagában is lehetetlenné teheti a kiút megtalálását. Előre kell tehát bocsátanom, hogy én nem kívánom elfogadni ezt a globális vélemény-diktatúrát, itt kifejtett gondolataim tehát ezzel a mércével mérve politikailag nem korrekt.
A kiindulópontunk legyen az a tény, hogy a világ nemzetgazdaságainak többségét, ma egy gigantikus pénzügyi „fekete lyuk” látszik elnyelni. Mindezt az adósságok rohamos gyorsaságú növekedése kíséri, pontosabban ebben nyilvánul meg, ám fontos hozzátenni az alábbiakat. Az adósságok növekedése a mesterségesen keltett pénzügyi örvényekkel, a közvélemény tudatos hisztérizálásával tetszés szerint felgyorsítható. Tehát nem az adósság kezelhetetlen szintje váltja ki a pénzpiaci feszültségeket, hanem a pénzpiacok tudatosan gerjesztett feszültségei vezetnek az adósságok szinte kezelhetetlen szintre történő növekedéséhez. Magyarország adósságai például úgy növekednek ma is, hogy az itt élő népesség fogyasztása már évek óta csökken. A kikényszerített megszorítások értelemszerűen tovább rontják a helyzetet, hisz ez csökkenti a foglalkoztatást, a teljesítményt, szétzilálja a társadalmat. Így ez is önbeteljesítő jóslattá válik, és lefelé tartó spirálba hajszolja az adott emberi közösséget.
A tudatosan gerjesztett hisztéria egyik legfőbb mélyszerkezeti oka a globális hatalmi rendszer átrendeződésében keresendő. Az amerikai birodalom számára egyre súlyosabb kihívást jelent, hogy Kína gigantikus devizatartalékait bármikor euróra konvertálhatja. Ennek stratégiai megakadályozása érdekében most rejtett háborút folytat az euró ellen. Számos jel utal azonban arra, hogy az ennek érdekében – a hitelminősítő intézetek „pénzfegyvereivel” – kiprovokált súlyos válság már-már kezelhetetlenné vált. Ez, ami most történik, már nem feltétlenül az amerikai birodalom szándéka, de a helyzet ellenőrzésére már azok a struktúrák sem képesek, amelyek elindították az örvényléseket. Gondoljunk a palackból kiengedett szellem történetére! Európa urai a most bevezetni kívánt pénzügyi diktatúrával tovább súlyosbítják a helyzetet. Ráadásul, ha a nélkül „vésik kőbe” a deficit és adósságarányokat, hogy a mesterségesen keltett pénzfegyver-támadásokat kivédenék, akkor minden túlzás nélkül öngyilkosságot követnek el, hiszen Európa népeit tökéletesen kiszolgáltatják az amerikai vezérlésű globális pénzhatalmi rendszernek.
A magyarok számára mindez további iszonyú megpróbáltatásokkal jár, pedig a  társadalom vesztes többsége, legalább 80%-a, gyakorlatilag kifosztottsága legvégső fiziológiai határához érkezett. Márpedig az adósságcsapda segítségével – ami már nemcsak az államot, hanem annak polgárait közvetlenül is érinti, ráadásul ez utóbbinál a hiteleket katasztrofálissá fokozza, hogy javarészt devizában áll fenn –, az ország tetszés szerint zsarolható.
A kormány az elmúlt másfél év során kísérletet tett arra, hogy az ország függését csökkentse azzal, hogy a pénz-szivattyú szívási intenzitását mérsékli, de ez a törekvés most megbukni látszik. A Nemzetközi Valutaalappal való tárgyalások kényszerű újrakezdése jelzi, hogy a kormány satu-helyzetben van. Egyik oldalról a globális hatalmi rendszer szorítja arra, hogy a kiszívott profitok és kamatok mennyiségét növelhesse, míg a másik oldalról a társadalom vesztes többségének számos csoportja egyre durvábban jelzi, hogy nemcsak a további megszorítást nem tűri, de jelentős erőforrás-többletet követel. Mindez elkerülhetetlenül növeli a társadalmi és politikai feszültségeket, ami tovább rontja a gazdaság működési feltételeit is. Ráadásul a mesterségesen keltett hisztéria most már spontán módon is képes öngerjesztővé válni, és ez lényegében teljesen kiszámíthatatlanná teszi a jövő év társadalmi, gazdasági és politikai folyamatait. Az most már szinte biztosra vehető, hogy gazdasági növekedés helyett inkább csökkenés fog bekövetkezni, ami kezelhetetlen helyzetet teremthet. A cselekvés lehetőségei tehát, ha mindezt adottságként fogjuk fel, rendkívül korlátozottak. Ebben a síkban, ennek a helyzetnek nem látszik megoldása. Kérdés, tudunk-e, merünk-e innen kilépve egy másik dimenzióba mutató cselekvési irányt keresni?
A magyar társadalom többsége spontán módon további fogyasztás-csökkentéssel reagál majd minderre. Ám ez a lefelé húzó spirált fokozza tovább, hiszen összeroncsolja azokat a vállalkozásokat, amelyek a hazai piacra termelnek, ami tovább szűkíti a gazdasági aktivitást. Ezt a nyomást némileg enyhíthetik azok a kisközösségi együttműködési formák, amelyek például a helyi pénz intézményével olyan lokális csereköröket hoznak létre, melyek a magyarok egy részét függetleníthetik a nagy elosztó hálózatoktól.
A legfőbb baj talán az, hogy nincs átfogó, a társadalom többsége számára elfogadható és követhető lét-stratégia. A kormány az említett „satuban” arra kényszerül, hogy hol az egyik, hol a másik irányba engedjen, ráadásul úgy, hogy mindezt mindig „győzelemként” és „következetességként” igyekszik beállítani, ami képtelenség, és ez nyilván tovább rontja a megítélését. Sajnos minden törekvés ellenére sem alakult ki olyan egységes értelmezési keret és fogalom-készlet, amely a magyar társadalom meghatározó többsége számára világossá tenné a helyzetet, amelyben vagyunk, és a teendőket, amelyek kivezethetnek minket ebből.
Szinte lehetetlen elbeszélni például azt is, hogy, noha a válság döntően és alapvetően gazdaságinak látszik, de ez nem így van. A válságunk legfőképpen lelki, erkölcsi és szellemi természetű! Nagyon egyszerűen fogalmazva, a gazdaságunk azért kerülhetett ilyen kifosztott, szétroncsolt állapotba, mert „hagytuk”, hogy mindez fokozatosan megtörténjen. A magyar társadalom többségének sem érvényes tudása, sem bátorsága nincs arra, hogy felismeréseit elszántan megvalósítsa, elemi létérdekeinek megvédése céljából. Az elitek többsége inkább kiszolgáltatta/kiszolgáltatja a felelősségére bízott közösséget, annak szolgálata helyett. Ez az elsősorban erkölcsi és szellemi lepusztulás igen régóta zajlik, és nagyon nehéz megmondani, miként lehetne erről a lejtőről visszafordulni. Egyre valószínűbb, hogy csak egy olyan nagy erejű dráma változtathatja meg a helyzetet, amely elég „intenzív” ahhoz, hogy ne lehessen folytatni az eddig követett utat, de nem annyira brutális azért, hogy visszafordíthatatlan károsodást okozzon.

A 2012-es évre vonatkozó várakozásaink talapzatát, akár akarjuk, akár nem, ezek az összefüggések képezik.

 

Még nincs értékelve