Presztízs Magazin

Civil világ

Sírni csak a győztesnek és a nőnek szabad?

Minden nő tudja, hogy az általános iskolai földrajztankönyvben hazudtak. A tengerek kialakulásának semmi köze nem volt a hidroszférához és a lemeztektonikához, dehogy! Asszonyok álltak a szélükön és évszázadok során telesírták őket, ennyi. Bár én a magam részéről nőként sem rajongok a könnyhullatásért és a női hisztiért, és talán az egyik legjobb tulajdonságomnak gondolom, hogy csak egészen nyúlfarknyi ideig vagyok hajlandó sajnálni magamat, majd feltépi az ajtót a düh és hamarjában kipenderíti az önsajnálatot, ami igen hasznos, hiszen az önsajnálat egy iszapszerű agyagos dagonya, amibe könnyű belesüppedni, míg a düh masszív és kemény. Arra már rá lehet állni, és lendületet véve tovább lehet lépni. A szépen felépített ideológiától függetlenül időnként óhatatlanul eltörik a mécses. Sőt néhanap nem csak a mécses, de a 100-as égő, a kristálycsillár, sőt még az erőmű is, ilyenkor pedig jól tud jönni egy markánsan erős férfiváll, amely gyámolítóan átölel. De vajon mi a helyzet a férfikönnyekkel? Vajon a férfiaknak miért nem adatik meg a sírás luxusa? Tovább

Kikelet – ki nyugat…

Még több fotó

Civil világ

Megjött apuci!

Hányszor, de hányszor mondogatta és mondogatja a mai napig édesanyám, hogy „tudod, kisfiam, nekem te mindig gyerek maradsz”! Sokáig nem értettem ezt, sőt büszke, függetlenedő fiatalként néha talán még rosszul is esett. Amikor az ember orrát megcsapja a szabadság illata, lesz saját állása, megélhetése, egzisztenciája, otthona, és a korábbi szülői kontroll egyszerűen létjogosultságát veszti, valahol elvárja, hogy egyenlő partnerként kezeljék. Igen, még apu és anyu is úgy beszéljen vele, mint felnőtt a felnőttel. Erre, amikor megkapja, hogy márpedig mindig gyerek maradsz, vannak élethelyzetek, amelyekben ez bosszantó tud lenni, pedig valahol mélyen tudja, érzi, sejti, hogy nem ez a célja, a kimondott szavak mögött a legelemibb szeretet húzódik meg. De mégis: hát nem vagyok én már gyerek, anyu! Tovább

Főhős a Hősök terén túl

„Ha úgy vesszük, az egész életem egy nagy hobbi. Álmodozó vagyok, de az a típus, aki az álmait meg is valósítja. Azt gondolom, hogy – noha vannak... Tovább

Hol szárnyal, hol szárnyakat ad

Veterán, akárcsak a repülőgépek – s néha autók –, amiket újrateremt. Fával dolgozik, egy ideális világban a papírjain is ez állna: repülőgép-asztalos... Tovább

Megjött apuci!

Miután már több mint egy éve sikerül életben tartanunk a kisfiunkat, bevallom, esténként jólesik meginni egy-egy sört. Régebben nagyon ritkán... Tovább

Civil világ

Ballada a fegyverkovácsról

Hatvanesztendős, harminc éve kezdte a szakmát, több mint húsz éve népi iparművész. Állami méltóságoknak, politikai vezetőknek ajándékoztak a keze munkáiból, közel ezer kardot készített frissen avatott honvédségi tiszteknek. Múzeumok őrzik a műtárgymásolatait, de önálló kiállítása is volt már. Mesterremek, Arany Nyírfaág és Hagyományőrző Díj birtokosa, s még mindig napról napra alig várja, hogy belekezdhessen az aktuális munkájába, „hogy érezze az izzó vas és szén semmivel össze nem téveszthető szagát, lássa a bórax fröccsenését, hallja az üllő és a kalapács csendülését”. Szabó István fegyverkészítő kovácsmestert nyíregyházi birtokán kerestük fel. Tovább